Pető Andrea (Budapest, 1964. március 23.) magyar történész, egyetemi tanár, az MTA doktora, a 20. századi társadalomtörténet nemzetközileg ismert kutatója. Írói álneve Nina Stein.
Életpályája 1982-ben a budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett. Az ELTE-n történelem–népművelés, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szociológia diplomát szerzett. 1992-az ELTE-n egyetemi doktori fokozatot nyert legújabbkori történelemből. 2000-ben Nőhistóriák című művével summa cum laude minősítéssel legújabbkori történelemből Ph. D. fokozatot nyert az ELTE-n. 2005-ben habilitált az ELTE Bölcsészettudományi Karán. 2014-ben az MTA Doktora címet nyerte el, 2015-ben egyetemi tanári kinevezést kapott a budapesti Közép-Európai Egyetemen.
1987–1990 között a Párttörténeti Intézetben, 1990-1991 között a Politikatörténeti Intézetben (a Párttörténeti Intézet jogutódja) dolgozott, 1991 óta a Közép-Európai Egyetemen a történelem, majd a gender studies tanszékenhttps://gender.ceu.edu/ dolgozik, 2005-től docensként, 2016-tól egyetemi tanárként, előadásokat, szemináriumokat tart, MA, PhD dolgozatokat vezet. 2002–2008 között tanított egyetemi docensként Miskolci Egyetem politológia, majd művelődéstörténeti tanszékén. 2004-2008 között a Miskolci Egyetem Társadalmi Nemek és Egyenlő Esélyek Központjának igazgatója.
Vendégoktatóként tanított a női emlékezet és oral history témakörében kurzusokat a ljubljanai, utrechti, antwerpeni, stockholmi, lvivi, újvidéki, kisinyovi, bakui, biskeki, jereváni, tbiliszi, harkovi és szkopjei egyetemeken, valamint a Frankfurti Egyetemen DAAD professzorként.
Munkássága Kutatási területe a 20. századi társadalom és a társadalmi nemek története. Kezdetben a politizáló nők történetét vizsgálta a második világháborút követő politikai fordulat után, többek között feltárta hogyan számolta fel a hatalom a nőegyleteket, hogyan élték meg a politizáló nők ezeket az éveket, könyvet írt Rajk Júlia életútjáról, mely megjelent németül és bolgárul. Majd újabb kutatásában azt vizsgálta, hogy a konzervatív nőmozgalom milyen gyökerekkel rendelkezik Magyarországon. Az identitás, a társadalmi mozgalmak és az élettörténetek elemzésének összekapcsolásával mutatta be a rendszerváltás utáni konzervatív női politizálás elméletét és gyakorlatát. A népbíróságok történetének módszertanilag újszerű feldolgozásával (Barna Ildikóval közösen) a II. világháború utóéletét és következményeit elemezték. Jelenlegi kutatása a magyar fasizmus társadalmi nemek szempontjából történő feldolgozására fókuszál, a nyilaskeresztes párt női tagjainak életét dolgozza fel.
Úttörő szerepet játszik abban, hogy a hazai kutatásokban a társadalmi nemek kutatása elfogadott diszciplína lett, valamint hogy az általános és középiskolai oktatás egyre érzékenyebb erre a témára. A középiskolások számára készített kiegészítő tananyaga és az ahhoz kapcsolódó oktatófilmhttps://www.youtube.com/watch?v=9JT9-GsuGN8 új szemléletet képvisel.
Harmincegy kötetet szerkesztett magyar, orosz, angol nyelven a társadalmi nemek, a politizáló nők témakörében. Tanulmányai (91 folyóiratcikk és 140 könyvfejezet) huszonnégy nyelven jelentek meg.
Kutatási területe 20. századi társadalomtörténet Kultúrtörténet Társadalmi nemek története Szóbeli történelem Holokauszt
Tisztségei
Szakmai tisztségei A Magyar Szociológiai Társaság Feminizmus szekciójának elnöke A Magyar Történelmi Társulat Nőtörténeti és Társadalmi Nemek szakosztályának elnöke Magyar Akkreditációs Bizottság, Bölcsészettudományi Szakbizottság, tag (2018-2021)
A következő nemzetközi szervezetek tanácsadó testületének tagja Sexuality and Sexual Violence in Contemporary Culture (2012–2014) GEXcel International Collegium for Advanced Transdisciplinary Gender Studies International Reference Group of the Collegium (2013-) Gender and Education Association Executive Committee (2013-) IHCE Bronislaw Geremek Château de Lunéville (2014-) International Tracing Service, Bad Arolsen (2015-2017) Atgender, The European Association for Gender Research, Education and Documentation vezetőség tagja (2009–2014), társelnöke (2011-2014)http://atgender.eu/ 2006-ban a Magyar Köztársaság jelöltje volt a CEDAW Bizottságbahttp://www.ohchr.org/EN/HRBodies/CEDAW/Pages/CEDAWIndex.aspx Az Európai Bizottság Kutatási Főigazgatóság független szakértője (2009, 2010) Horizont2020 Tanácsadó Testület Társadalmi Kihívásokkal foglalkozó tagja, a Társadalmi Nemekkel foglalkozó Ad Hoc Csoport alelnöke és tagja (2014–2016, 2016–2018)
A következő folyóiratok szerkesztőségi tagja Gender and History Clio Visuoemene Contemporary European Historyhttps://www.cambridge.org/core/journals/contemporary-european-history Journal of Women’s Studies, International Journal Of Psychoanalysis and Education, Intersections East European Journal of Society and Politics Baltic Worldshttp://balticworlds.com/ szerkesztő bizottság tagja Krytyka Feministychna: East European Journal of Feminist and Queer Studies tanácsadó testület tagja Feminist Europe The Review of Books szerkesztője European Journal of Women’s Studies társszerkesztőjehttp://journals.sagepub.com/home/ejw
Ösztöndíjak Több nemzetközi kutatási projekt résztvevője, ezeket többek között a Volkswagen Alapítvány, az EU 5. 6. 7.kutatási keret programok, illetve a Socrates Program támogatta. Kutatói ösztöndíjas volt Oxfordban, Bécsben, Torontóban. A 2001–2002-es tanévben Jean Monnet-ösztöndíjasként kutatott az European University Institute-ban, Firenzében.
Díjak Az MTA Bolyai ösztöndíjasakénthttp://mta.hu/bolyai-osztondij/bolyai-janos-kutatasi-osztondij-105319 (2002–2005) a nyilas nőmozgalom történetén dolgozott, melyért 2006-ban MTA Bolyai Plakettet kapott. 2005-ben a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki.
2018-ban első magyarként megkapta az Európai Tudományos Akadémiák Szövetsége (ALLEA) és az olasz Compagnia di San Paolo alapítvány Madame de Staël-díját.
Publikációk
Könyvek Árnyékban. Rajk Júlia élete; 2. jav., átdolg. kiad.; Jaffa, Bp., 2020 (Modern magyar történelem) The Women of the Arrow Cross Party – Invisible Hungarian Perpetrators in the Second World War. Palgrave, Macmillan, 2020 Láthatatlan elkövetők – Nők a magyarországi nyilas mozgalomban, Budapest, Jaffa Kiadó, 2019 Elmondani az elmondhatatlant. A nemi erőszak története Magyarországon a II. világháború alatt; Jaffa, Bp., 2018 Political Justice in Budapest after World War II – Barna Ildikóval közösen, CEU Press, Budapest-New York, 2015 Barna Ildikó–Pető Andrea: A politikai igazságszolgáltatás a II. világháború utáni Budapesten; Gondolatm Bp., 2012 Nina Stein: Katalin leányai. Sötét titkok a leánynevelde falai között; Athenaeum, Bp., 2009 A nők és a férfiak története Magyarországon a hosszú 20. században. Kiegészítő tananyag a középiskolák számára; összeáll., szerk. Pető Andrea; Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Bp., 2008 Geschlecht, Politik und Stalinismus in Ungarn. Eine Biographie von Júlia Rajk. Studien zur Geschichte Ungarns – Bd. 12. Herne, Gabriele Schäfer Verlag, 2007 Mérleg. Hátrányos helyzetű társadalmi csoportok Magyarországon 2007-ben; szerk. Kósáné Kovács Magda, Pető Andrea; Napvilág–Táncsics Mihály Alapítvány, Bp., 2007 A társadalmi nemek oktatása Magyarországon; szerk. Pető Andrea; Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, Bp., 2006 A kirekesztés társadalmi nem alapú elmélete és gyarkorlata a Csereháton. Kutatási beszámoló; szerk. Pető Andrea; ME Társadalmi Nemek és Egyenlő Esélyek Központja, Miskolc, 2004 (Miskolci Egyetem, Társadalmi Nemek és Egyenlő Esélyek Központjának sorozata) Napasszonyok és Holdkisasszonyok. A mai magyar konzervatív női politizálás alaktana – Budapest, Balassi, 2003 Women in Hungarian Politics 1945-1951 – Columbia University Press, East European Monographs Series, 2003 Társadalmi nemek képe és emlékezete Magyarországon a 19-20. században; szerk. Pető Andrea; Nők a Valódi Esélyegyenlőségért Alapítvány, Bp.., 2003 Női esélyegyenlőség Európában. Nőtudományi tanulmányok és a munkaerő-piac kapcsolata Magyarországon; szerk. Pető Andrea; Balassi, Bp., 2003 (Feminizmus és történelem) Rajk Júlia – Balassi, Budapest, 2001 (bolgárul is) Nőhistóriák. A politizáló magyar nők történetéből (1945–1951) – Seneca, Budapest, 1998
Szerkesztett kötetek Gender and Far Right Politics in Europe. eds.https://www.palgrave.com/de/book/9783319435329 – Michaela Köttig, Renate Bitzan, Andrea Petö, Palgrave Macmillan, 2016 Gendered Wars, Gendered Memories. Feminist Conversations on War, Genocide and Political Violencehttps://www.routledge.com/Gendered-Wars-Gendered-Memories-Feminist-Conversations-on-War-Genocide/Altinay-Peto/p/book/9781472442857 Ayşe Gül Altınay and Andrea Pető (eds.) – Routledge, 2016 Women and the Holocaust. New perspectives and challanges; szerk. Pető Andrea, Louise Hecht, Karolina Krasuska; Instytut Badań Literackich PAN, Warszawa, 2015 The Future of Holocaust Memorialisation. Confronting Racism, Anti-Semitism, and Homophobia Through Memory Work – eds. Andrea Pető, Helga Thorson, Tom Lantos Institute, Budapest, 2015 Jewish Intellectual Women in Central Europe 1860-2000. – Szapor, Judith, Pető, Andrea, Hametz, Maura, Calloni, Marina, (eds.) The Edwin Mellen Press, 2012 Teaching Empires. Gender and Transnational Citizenship in Europe – Clancy, Mary, Pető, Andrea (eds.) 2009. ATHENA, University of Utrecht Faces of Death. Visualising History – Pető, Andrea, Schrijvers, Klaaertje (eds.) Pisa, Edizioni Plus, Pisa University Press, 2009 Demokratičeskie peremeny i gender: "Upražnenie praroditelʹnica" / Democratic change and gender: The 'foremother exercise'''; szerk. Pető Andrea, Berteke Vaaldajk, ford. Kéri Sophia; ICDT, Bp., 2008 Gender and Citizenship in a Multicultural Context Frankfurt am Main – Oleksy, Elzbieta H., Petö, Andrea, Waaldijk, Berteke (eds.) Berlin, Bern, Bruxelles, New York, Oxford, Wien, Lang, 2008 Teaching with Memories. European Women’s Histories in International and Interdisciplinary Classrooms – Eds. Andrea Pető, Berteke Waaldijk, Women’s Studies Centre, University of Galway Press, 2006, 207p. Second edition 2007, Third edition 2008 Mérleg. Hátrányos helyzetű társadalmi csoportok Magyarországon 2007-ben; szerk. Kósáné Kovács Magda, Pető Andrea; Napvilág–Táncsics Mihály Alapítvány, Bp., 2007 (angolul is) Gender, Memory, and Judaism – Gazsi, Judit, Pető, Andrea, Toronyi, Zsuzsanna eds. Budapest, Balassi Kiadó, Studien zur Geschichte Ost- und OstMittelEuropas Bd. 6. Herne, Gabriele Schaefer Verlag 2007 A társadalmi nemek oktatása Magyarországon; szerk. Pető Andrea; Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, Bp., 2006 A kirekesztés társadalmi nem alapú elmélete és gyakorlata a Csereháton. Kutatási beszámoló; szerk. Pető Andrea; Miskolci Egyetem Társadalmi Nemek és Egyenlő Esélyek Központja, Miskolc, 2004 (Miskolci Egyetem, Társadalmi Nemek és Egyenlő Esélyek Központjának sorozata) Női esélyegyenlőség Európában. Nőtudományi tanulmányok és a munkaerő-piac kapcsolata Magyarországon; szerk. Pető Andrea; Balassi, Bp., 2003 (Feminizmus és történelem) Társadalmi nemek képe és emlékezete Magyarországon a 19-20. században; szerk. Pető Andrea; Nők a Valódi Esélyegyenlőségért Alapítvány, Bp., 2003 Construction – reconstruction. Women, family & politics in Central Europe, 1945-1998; szerk. Pető Andrea, Rásky Béla; OSI–CEU–Österreichisches Ost- und Südosteuropa-Institut Aussenstelle Budapest; Bp., 1999 Women in history – women's history: Central and Eastern European perspectives; szerk. Pető Andrea, Mark Pittaway; CEU, Bp., 1994 (CEU History Department, working paper series) Tankönyv A nők és a férfiak története Magyarországon a hosszú 20. században. Kiegészítő tananyag a középiskolák számára – Írta és összeállította: Pető Andrea, Szerkesztette: Tarajossy Zsuzsa. Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Budapest, 2008.
Folyóiratcikk (válogatott)