A Munkáspárt (hollandul Partij van de Arbeid, rövidítve PvdA) 1946-ban alapított szociáldemokrataA PvdA széles körben szociáldemokrata pártként ismert: párt Hollandiában. Hagyományosan az egyik legerősebb holland párt, amely három alkalommal volt kormányon az elmúlt hét évtizedben.

A PvdA 2015. november 5. és 2017. október 26. között koalícióban kormányzott a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért párttal, (ld. második Rutte-kormány) ekkor helyét a 66-os Demokraták, és a Keresztény Unió vette át. Habár ekkor kiesett a koalícióból, azóta a párt népszerűsége ismét növekedni kezdett, a 2019-es holland Európai Parlamenti választásokon a szavazatok 19%-ával a legerősebb párt lett.

Története

1946–1965 bélyegkép|balra|Willem Drees, alapító tag, 1948-1958 között miniszterelnök A második világháborúban a németek megszállták Hollandiát. A német hatóságok túszként internálták a demokratikus ideológiák hollandiai követőit, a túlélők a háború után 1945-ben megalapították a Holland Népi Mozgalmat (NVB), ami csupán egy politikai szervezet volt, nem párt. Egyetértettek abban, hogy a holland politikai élet háború előtti széttöredezettségét nem szabad visszahozni. Az új mozgalom segítségével jött létre 1946. február 9-én a Munkáspárt, három másik tömörülés egyesülésével: a szociáldemokrata Holland Szociáldemokrata Munkáspárt (SDAP), a szociálliberális Szabadelvű Demokratikus Liga (VDB) és a progresszív-protestáns Kereszténydemokrata Unió (CDU) volt ez a három párt. A PvdA alapítói széles körű pártot akartak létrehozni, mely egyesítette a szocialistákat a liberális demokratákkal és a haladó keresztényekkel. 1948-ban néhány liberálisabb nézeteket valló tag, köztük a VDB korábbi vezetője, Pieter Oud elhagyta a PvdA-t, miután megállapították, hogy a Munkáspárt nem illik az ő ideológiájukhoz. Oud vezetésével ők megalapították a jobboldali konzervatív liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) pártot.

1946 és 1958 között a PvdA koalíciós kormányokat vezetett, melyeknek tagja volt a Katolikus Néppárt (KVP) a Forradalomellenes Párt (ARP) és a Keresztény Történelmi Unió (CHU). A miniszterelnök a munkáspárti Willem Drees volt, aki ezalatt a 10 év alatt vezette a szociáldemokratákat. Vezetése alatt Hollandia felépült a háború utáni káoszból, megkezdte jóléti államának felépítését és Indonézia függetlenné vált.

Az 1958-as kormányválság után a PvdA-t a VVD váltotta fel. A PvdA egészen 1965-ig ellenzékben politizált. A PvdA támogatása csökkenni kezdett.

1965–1989 bélyegkép|Joop den Uyl, miniszterelnök 1974-1977 között 1965-ben a KVP-ARP-CHU-VVD koalícióban kialakult konfliktus lehetetlenné tette a kormány folytatását. A három vallásos, keresztény befolyással rendelkező párt a Munkáspárt felé fordult. Tervük az volt, hogy a Munkáspárt támogassa a KVP miniszterelnök-jelöltjét, Jo Cals-t. Így is lett, de ez a kabinet is rövid életű volt, a koalíció nem működött. Eközben egy fiatalabb generáció megpróbálta megszerezni az irányítást a PvdA felett. Egy fiatal PvdA-tagokból álló csoport, akik Új Baloldalnak hívják magukat, megváltoztatták a pártot. Az Új Baloldal úgy vélte, hogy a pártnak az új társadalmi mozgalmakra kell orientálódnia, elfogadva az új stratégiáikat és kérdéseiket, például a nők felszabadítását, a környezetvédelmet és a harmadik világ fejlődését. A kiemelkedő új baloldal tagjai: Jan Nagel, André van der Louw és Bram Peper. Ennek hatására az idősebb tagok létrehozták az Új Jobboldalt, kiszorítva a fiatalokat a Munkáspártból. 1971-ben a PvdA tagja lett az első Biesheuvel-kormánynak, a Forradalomellenes Párt (ARP) és a 70'-es Szociáldemokraták (DS'70) mellett. A miniszterelnök az ARP-s Barend Biesheuvel lett.

Az 1972-es választásokon sem a PvdA és szövetségesei, sem a KVP és szövetségesei nem tudtak többséget szerezni. A két fél arra kényszerült, hogy együtt dolgozzon. Mivel a Munkáspárt lett az első a szavazatok 27.34%-ával, ők adták az új miniszterelnököt, Joop den Uyl-t. A kabinet megkísérelte radikálisan megreformálni a kormányt, a társadalmat és a gazdaságot, és hivatali ideje alatt számos progresszív társadalmi reformot hajtottak végre, ilyen például a jóléti kifizetések jelentős emelése, az ellátások és a minimálbér indexálása a megélhetési költségekhez.

Ugyanakkor szembe kellett nézniük a gazdasági hanyatlással. Különösen kritikus volt Joop den Uyl és Dries van Agt katolikus vezető viszonya. Az 1977-es választáson a KVP nyert, így Dries van Agt lett a miniszterelnök. 1980-ban a három nagy vallásos párt egyesülésével létrejött a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a Munkáspárt ellenzékbe került. 1981-től a CDA ismét a Munkáspárttal és a VVD-vel kormányzott. 1986-ban a PvdA ismét ellenzékbe került, ekkor den Uyl lemondott a párt elnökségéről, utódja Wim Kok lett.

1989–2010 bélyegkép|Wim Kok, miniszterelnök 1994-1992 között Az 1989-es általános választások után a PvdA visszatért a kabinetbe, a CDA-val együtt. Kok lett a miniszterelnök, a kereszténydemokrata Ruud Lubbers helyettese. A Munkáspárt elfogadta Lubbers korábbi kormányában végrehajtott fő gazdasági reformokat, ideértve az állami vállalatok privatizációját és a jóléti állam reformját. Folytatták tehát ezeket a politikákat ebben a kormányban is. Az 1994-es általános választásokon a PvdA és a CDA koalíció elvesztette többségét a parlamentben. A PvdA azonban a legnagyobb párt lett, Wim Kok alakíthatott tehát kormányt a VVD-vel, és a szociálliberális 66-os Demokratákkal. (D66). Az első Kok-kormány folytatta a Lubbers-kori gazdasági reformokat, de ezt az etikai kérdések fokozatos kilátásaival és a politikai reform ígéretével kombinálta. Kok nagyon népszerű miniszterelnök lett; nem volt pártalak, de a sikeres technokrata politikát egyesítette egy nemzeti vezető karizmájával. Az 1998. évi általános választásokon a kabinet nagyon sikeres volt. A PvdA és a VVD növelte helyeit, a D66 veszített; megalakult a második Kok-kormány.

Eleinte úgy tűnt, hogy a Munkáspárt nyeri majd a 2002-es választásokat is, de Wim Kok nem sokkal korábban bejelentette: lemond a párt elnökségéről, és nyugdíjba vonul. A PvdA a közkedvelt Kok nélkül gyengének bizonyult. A választás előtt megjelent egy új párt is: a jobboldali populista Pim Fortuyn Listája (LPF) amelyet Pim Fortuyn alapított. Az LPF a közvélemény-kutatásokat mind vezette, de kilenc nappal a választások előtt Fortuyn-t meggyilkolták. A vezetőjét vesztett LPF így is a második lett, de a voksolás győztese a CDA lett, a miniszterelnök pedig Jan Peter Balkenende. Az így létrejött kormánykoalíció nagyon hamar szétesett, az LPF a második választáson megbukott, és nemsokára meg is szűnt. A CDA kormányon maradt.

2002-től 2010-ig Wouter Bos volt a Munkáspárt elnöke.

2010– bélyegkép|A PvdA 2017-es választási kampányplakátja.|alt= A 2010-es választáson a szavazatok 19.63%-át szerezte meg. A korábbi CDA-s szavazók ekkor tömegesen szavaztak át a VVD-re, így az lett az első, a miniszterelnök pedig Mark Rutte. A párt új vezetője az akkori amszterdami főpolgármester, Job Cohen lett. Cohen 2012 februárjában lemondott pozíciójáról. A 2012-es általános választásokon a Munkáspárt 38 helyet nyert, ebből 8 újat, tehát megcáfolta azokat a közvélemény-kutatásokat, amik azt jósolták, hogy a Szocialista Párt (SP) legyőzi majd őket. A második Rutte-kormányban a munkáspárti Lodewijk Asscher lett a miniszterelnök-helyettes, akit 2016-ban a párt elnökévé választottak.

A PvdA népszerűsége lassan visszaesett, és a 2017-es általános választáson a Munkáspárt nagyot bukott: mindössze kilenc helyet nyert a Képviselőházban, kiesett a koalícióból, helyét a D66 és a Keresztény Unió (CU) vette át.

A párt népszerűsége azonban nem sokkal később ismét emelkedni kezdett, és ez sokak szerint annak köszönhető, hogy a PvdA a bevándorlási szabályok szigorítása mellett állt ki. A 2019-es hollandiai Európai Parlamenti választásokat a Munkáspárt nyerte meg a szavazatok 19%-ával, első európai parlamenti képviselőjük Frans Timmermans lett, aki az Európai Bizottság alelnöke is egyben.

Ideológiája A PvdA hagyományos szociáldemokrata szellemiségű pártként működött, támogatta a jóléti állam létrehozását. Az 1970-es években a párt szót emelt a nők jogairól, környezetvédelemről és a harmadik világ országainak fejlesztéséről. 1990-es években mérsékeltebb politikát folytatva a jóléti állam reformját, állami cégek privatizálását szorgalmazta. 2005-ben a párt balközép szellemiségűvé vált, fontosnak tartották, hogy több pénzt fektessenek a közoktatásba, egészségügybe és a közbiztonságba.

Választói

A párt hagyományosan a munkásosztály körében volt népszerű. Korábban sok török és marokkói bevándorló is szavazott a pártra, de 2016 óta ők a Denk pártra szavaztak át. A szavazói ma a jövedelemcsoportok között egyenlően oszlanak meg: a szavazóinak 33%-a alacsony, 35%-a átlagos és 32%-uk magas jövedelemmel rendelkezik.

A fő szavazók ma a (főleg EU-s) bevándorlók, köztisztviselők és az idős dolgozók. Földrajzilag a párt Amszterdamban és Rotterdamban népszerű, emellett Groningen, Frízföld és Drenthe tartományok a fellegvárai a pártnak.

Választási eredményei

Staten-Generaal (parlament) ÉvKépviselőházStátusz Szavazatok % Mandátumok +/– 1977 2,813,793 33.83 (#1) 10ellenzék 1981 2,458,452 28.29 (#2) 9ellenzék 1982 2,503,517 30.4 (#1) 3ellenzék 1986 3,051,678 33.3 (#2) 5ellenzék 1989 2,835,251 31.9 (#2) 3kormánykoalíció 1994 2,153,135 24.0 (#1) 12kormánykoalíció 1998 2,494,555 29.0 (#1) 8kormánykoalíció 2002 1,436,023 15.1 (#4) 22ellenzék 2003 2,631,363 27.2 (#2) 19ellenzék 2006 2,085,077 21.2 (#2) 9kormánykoalíció 2010 1,848,805 19.6 (#2) 3ellenzék 2012 2,340,750 24.8 (#2) 8kormánykoalíció 2017 599,699 5.7 (#7) 29ellenzék2021595,7995.7 (#6) 0ellenzék20231,643,073 (A Baloldali Zöldekkel közösen)15.8 (#2) 3ellenzék

Európai Parlament Év Szavazatok % Mandátumok +/– 1979 1,722,240 30.4 (#2) 1984 1,785,165 33.7 (#1) 0 1989 1,609,408 30.7 (#2) 1 1994 945,843 22.9 (#2) 0 1999 712,929 20.1 (#2) 2 2004 1,124,549 23.6 (#2) 1 2009 548,691 12.1 (#3) 4 2014 444,388 9.4 (#6) 020191,045,27419.0 (#1) 320241,314,42821.09 (#1) 2

Pártelnökök Partelnök Hivatali idejeKoos Vorrink (1891–1955) 1946 – 1955 Hein Vos (1903–1972) 1953 – 1955 Evert Vermeer (1910–1960) 1955 – 1960Hein Vos (1903–1972) 1960 – 1961 Ko Suurhoff (1905–1967) 1961 – 1965 Sjeng Tans (1912–1993) 1965 – 1969 Anne Vondeling (1916–1979) 1969 – 1971 André van der Louw (1933–2005) 1971 – 1974 Ien van den Heuve l(1927–2010) 1974 – 1979 Max van den Berg (1946) 1979 – 1986 Stan Poppe (1924–2000) 1986 – 1987 Marjanne Sint (1949) 1987 – 1991 Frits Castricum (1947–2011) 1991 – 1992 Felix Rottenberg (1957) 1992 – 1997 (társelnökök) Ruud Vreeman (1947) Karin Adelmund (1949–2005) 1997 – 1998 Ruud Vreeman (1947) 1998 – 1999 Marijke van Hees (1961) 1999 – 2000 Mariëtte Hamer (1958) 2000 – 2001 Ruud Koole (1953) 2001 – 2005 Michiel van Hulten (1969) 2005 – 2007 Ruud Koole (1953) 2007 – 2007 Lilianne Ploumen (1962) 2007 – 2012 Hans Spekman (1966) 2012 – 2017 Nelleke Vedelaar (1977) 2017 – 2021 Esther-Mirjam Sent (1967) 2021 –

Pártvezetők Willem Drees 1946–1958 Jaap Burger 1958–1962 Anne Vondeling 1962–1966 Joop den Uyl 1966–1986 Wim Kok 1986–2001 Ad Melkert 2001–2002 Wouter Bos 2002–2010 Job Cohen 2010–2012 Diederik Samsom 2012–2016 Lodewijk Asscher 2016–2021 Lilianne Ploumen 2021–2022 Attje Kuiken 2022–2023 Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Hollandiai pártok Kategória:Szociáldemokrata pártok Kategória:A Progresszív Szövetség tagjai Kategória:1946-ban alapított szervezetek