A The 101ers egy kocsmai zenekar volt Nagy-Britanniában 1974-1976-ban. A zenekar egyik alapítója John „Woody” Mellor volt, aki később Joe Strummer művésznéven a punk mozgalom egyik legmeghatározóbb együttese, a The Clash frontembere lett.
Története Az együttes első koncertjét 1974. szeptember 7-én adta a brixtoni Telegraph kocsmában El Huaso and the 101 All Stars néven, amely később 101 All Stars, végül pedig 101ersre rövidült. A név eredetére két feltételezés is van. Az egyik szerint a tagok együtt laktak egy foglalt házban London külvárosában, a Walterton út 101-ben. A másik szerint a név a George Orwell 1984 című regényében szereplő vallatószobára, a 101-esre utal.
A zenekar különböző kocsmákban (Windsor Castle, Elgin) és ingyenes fesztiválokon (Stonehenge) lépett fel, és főleg rockabillyt játszott. 1976. április 3-án a Sex Pistols volt az előzenekaruk. Strummer később egy dokumentumfilmben azt mondta, hogy elég volt öt másodpercet meghallgatnia a Sex Pistols első számából, és rájött, „olyanok vagyunk, mint a tegnapi újság, nekünk végünk”. Strummer a punk felé fordult, és kilépett a zenekarból, amely távozása után hamar feloszlott. Clive Timperley később a The Passionsban, Richard Dudanski a Public Image Ltd-ben, Martin Stone pedig Marianne Faithfull-lal játszott.
Csak egy kislemezt adtak ki 1976-ban, amelyen a Keys to Your Heart és a 5 Star Rock & Roll Petrol kapott helyet. 1981-ben, évekkel az együttes feloszlása után, a Clash sikerén felbuzdulva megjelent még egy kislemezük, amelyen két szám volt: a Sweet Revenge és a Rabies, valamint egy válogatásalbum, az Elgin Avenue Breakdown. 2005-ben jelent meg az Elgin Avenue Breakdown Revisited, amelyre felkerült még néhány szám, köztük a Gloria nyolcperces változata, amelyet 1976. május 22-én, két héttel az együttes feloszlása előtt rögzítettek a bracknelli Cellar Clubban.
Tagjai John "Woody" Mellor, később Joe Strummer – gitár, ének Clive Timperley – gitár, ének Dan Kelleher – gitár, basszusgitár, ének Richard Dudanski – dob Simon Cassell – szaxofon Alvaro Peña-Rojas – szaxofon Marwood Chesterton – basszusgitár Antonio Narvaez – dob Julian Yewdall – harmónika, vokál Patrick Nother – basszusgitár Martin Stone – gitár Tymon Dogg – hegedű, vokál
Fordítás
Jegyzetek
Források
Kategória:Brit rockegyüttesek Kategória:1974-ben alakult együttesek Kategória:1976-ban feloszlott együttesek