Juan Moreno y Herrera-Jiménez (Casablanca, Marokkó, 1948. július 30.–) ismertebb nevén Jean Reno (kiejtése: [ʒɑ̃ ʁeno]) andalúziai spanyol származású francia színész. Francia, angol, japán, spanyol és olasz nyelven dolgozik; olyan filmekben szerepelt, mint a Bíbor folyók, a Godzilla, A Da Vinci-kód, a Mission: Impossible, a Ronin és a Léon, a profi.

Életrajza Ifjúsága Andalúziai spanyol szülők gyermeke, akik Franco tábornok falangista rendszere elől menekültek Marokkóba, amely akkoriban francia protektorátus volt. Apja nyomdász, Sanlúcar de Barramedából, anyja Jerez de la Frontera városából származott. 1955-ben a család áttelepült Franciaországba. Fiuk ekkor választott új nevet, az eredeti Morenóból lett Reno. Egy húga van: María Teresa. Anyját már kamaszkorában elvesztette.

Pályája A család anyaországba történt áttelepülését követően a Simon színművészeti tanfolyam hallgatója lett. Miután letöltötte sorkatonai szolgálatát egy Nyugat-Németországban állomásozó alakulatnál, Didier Flamanddal egy társulatnál kezdte színészi pályafutását.

Filmes karrierje kisjátékfilmekben, tévéjátékokban, illetve tévésorozatokban nyújtott alakításaival kezdődött. A nagyközönség számára Luc Besson filmrendező fedezte fel, aki számos filmjében szerepeltette; közülük kiemelkedett a Metró (1985), A nagy kékség (1988), a Jöttünk, láttunk, visszamennénk, valamint a Léon, a profi (1994), amellyel egy csapásra nemzetközi hírnévre tett szert. Mivel a filmet angolul forgatták, előzetesen tanulta a nyelvet.

A francia filmművészet legnagyobbjaival játszott, illetve dolgozott együtt, így Yves Montand, Romy Schneider, Isabelle Adjani, Gérard Depardieu, Christian Clavier színészekkel, Costa-Gavras, Luc Besson, Francis Veber, Jean-Marie Poiré és Mathieu Kassovitz filmrendezőkkel.

Játszi könnyedséggel alakít szerepeket spanyol anyanyelvén kívül franciául, olaszul és angolul. Azon ritka francia színészek egyike, akik Hollywoodban is befutottak. Egyesült Államokbeli karrierje 1995-ben kezdődött a Francia csók (1995) című filmben Meg Ryan és Kevin Kline oldalán, majd olyan nagy sikerű filmekkel folytatódott, mint a Mission: Impossible (1996) Tom Cruise-zal, a Ronin (1998) Robert De Niro-val, a Godzilla (1998) és a Bíbor folyók (2000). 2006-ban ismét nagy szerephez jutott: Steve Martin-nal játszott A rózsaszín párduc felújításában. Ő játssza Bézu Fache rendőrfelügyelő szerepét A Da Vinci-kód című filmben.

Visszautasította Morpheus szerepét a Mátrix című, később kultuszfilmmé váló alkotásban (a szerepet Laurence Fishburne játssza), és inkább a viszonylag gyenge fogadtatású Godzilla (1998) című filmben játszott.

Reno közreműködött a népszerű, eredetileg PlayStation 2 játék Onimusha című sorozatában (Onimusha 3: Demon Siege): az ő alakjában öltött testet a főszereplő Jacques Blanc, arcát és a francia hangját is ő kölcsönözte a karakternek.

2009-ben Budapesten is forgatta A razzia című filmjét.

Magánélete Háromszor nősült, mindhárom házasságából két-két gyermeke származik: Első felesége Geneviève volt 1977 és 1991 között. Tőle előbb egy lánya (Sandra – 1978), majd egy fia (Mickael – 1980) született. Másodjára 1994 és 2001 között volt házas Nathalie Dyszkiewicz manökennel, aki előbb fiának (Tom – 1996), majd újabb lányának (Serena – 1998) adott életet. Harmadszorra 2006. július 29-én kötött házasságot Zofia Borucka brit színésznő, dalszerző, manökennel; esküvői tanúik Nicolas Sarkozy és Johnny Hallyday voltak. Két fiuk született: 2009-ben Cielo, majd 2011-ben Dean.

Reno rendszeresen ingázik Európa és az Amerikai Egyesült Államok között, lakást tart fenn Párizsban és Los Angelesben.

Katolikus, tagja a hátrányos helyzetűek és hajléktalanok lakhatásáért küzdő Pierre abbé Alapítványnak. Michelle Yeoh malajziai színésznővel együtt hivatalos védnöke a francia székhelyű nemzetközi Agy- és Gerincvelő-kutató Intézetnek. Több ízben is fellépett karitatív rendezvényeken Johnny Hallyday partnereként.

Nagy Formula–1-rajongó; kedvence a Ferrari istálló. Az Audi luxus személygépkocsik nagykövete.

Közel állt Jacques Chirac elnökhöz, 2004-ben viszont Nicolas Sarkozyt támogatta az UMP elnökségéért folytatott küzdelemben, majd a 2007-es franciaországi elnökválasztáson. Ez utóbbi kampányhelyszínén ő olvasta fel a jelölt programját a vakoknak.

A Sarkozy és Hallyday családokon kívül közeli barátjának számítanak Muriel Robin színésznő, Christian Clavier, Ron Howard, Charles Aznavour, Elton John, valamint Vanessa Paradis.

Jövedelme A Figaro francia napilap szerint 2009-ben Jean Reno a világ hetedik legjobban fizetett színésze volt; mintegy 2,09 millió euró jövedelemre tett szert.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang RendezőZárójelben a színész és a rendező közös munkájának száma 1978 L’Hypothèse du tableau volé Képalak Raoul Ruiz 1979 Női fény Clair de femme Concorde téri zsaru Costa-Gavras 1980 Voulez-vous un bébé Nobel? Bernier Robert Pouret 1981 Les bidasses aux grandes manœuvres Zag főhadnagy Raphaël Delpard Kebelbarátok On n'est pas des anges… elles non plus éttermi felszolgáló (stáblistán nem szerepel) Michel Lang 1982 A Sant Souci-i járókelő La passante du Sans-Souci antiszemita Jacques Rouffio 1983 A gazdagság lólába Signes extérieurs de richesse Marc Letellier Jacques Monnet Élethalálharc Le dernier combat A vadállat Luc Besson 1984 A mi történetünk Notre histoire A szomszéd Bertrand Blier 1985 Le téléphone sonne toujours deux fois! Marraine bizalmi embere Jean-Pierre Vergne Metró Subway A dobos Orosz István Luc Besson (2) Szigorúan személyes Strictement personnel Villechaize nyomozó Pierre Jolivet 1986 I Love You I Love You A fogorvos Marco Ferreri Vörös zóna Zone rouge Leccia Roberto Enrico 1988 A nagy kékség Le grand bleu Enzo Molinari Szilágyi Tibor Luc Besson (3)1990 Nikita Nikita Victor, a takarító Orosz István Luc Besson (4) Barbinek Péter 1991 Az aranyálarcos férfi L’homme au masque d’or Victorio Gaetano atya Éric Duré Marhakonzerv-akció L’Opération Corned-Beef Cápa Ujréti László Jean-Marie Poiré 1992 Loulou Graffiti Pique la Lune Christian Lejalé 1993 Jöttünk, láttunk, visszamennénk Les Visiteurs Godefroy de Papincourt, Montmirail grófja Berzsenyi Zoltán Jean-Marie Poiré (2) Felhők szökevényei Flight from Justice Charlie Bert Hankó Attila Don Kent 1994 Léon, a profi Léon Léon Szakácsi Sándor Luc Besson (5) 1995 Túl a felhőkön Al di là delle nuvole Carlo Wohlmuth István Michelangelo Antonioni Francia csók French Kiss Jean-Paul Cardon felügyelő Dörner György Lawrence Kasdan Simlisek akcióban Les Truffes Patrick Bernard Nauer 1996 A jaguár Le jaguar Jean Campana Kőszegi Ákos Francis Veber Mission: Impossible Mission: Impossible Franz Krieger Szakácsi Sándor Brian De Palma 1997 Sztármama Les sœurs Soleil néző Jeannot SzwartzBoszorkányszerelemUn Amour de Sorcière Molok Edmanareck Szilágyi Tibor René Manzor Jakab Csaba Fekete Ernő Sírba viszel Roseanna's Grave Marcello Barbinek Péter Paul Weiland 1998 Ronin Ronin Vincent Szilágyi Tibor John Frankenheimer Godzilla Godzilla Philippe Roaché Kovács István Roland Emmerich Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2. – Az időalagút Les Couloirs du temps: Les visiteurs 2 Godefroy de Papincourt, Montmirail grófja Berzsenyi Zoltán Jean-Marie Poiré (3) 2000 Bíbor folyók Les Rivières pourpres Pierre Niemans Helyey László Mathieu Kassovitz 2001 Wasabi – Mar, mint a mustár Wasabi Hubert Fiorentini Szilágyi Tibor Gérard Krawczyk Reszkess, Amerika! Just Visiting Thibault Kovács István Jean-Marie Poiré (4) 2002 Félix és Rose – Szerelmi légott Décalage horaire Félix Berzsenyi Zoltán Danièle Thomson Rollerball – Könyörtelen játék Rollerball Alexis Petrovich Szilágyi Tibor John McTiernan 2003 Pofa be! Tais-toi! Ruby Kovács István Francis Veber (2) 2004 Nagy zűr Korzikán L’Enquête corse Ange Leoni Kovács István Alain Berbérian Hotel Ruanda Hotel Rwanda Mr. Tillens, a Sabena Airlines elnöke Berzsenyi Zoltán Terry George Bíbor folyók 2. – Az apokalipszis angyalai Les rivières pourpres II – Les anges de l`apocalypse Niemans felügyelő Berzsenyi Zoltán Olivier Dahan 2005 Tigris a hóban La tigre e la neve Fuad Szilágyi Tibor Roberto Benigni Farkasok birodalma L`empire des loups Jean-Louis Schiffer Kovács István Chris Nahon 2006 Elvitte a víz Flushed Away Le Béka (hangja) Szilágyi Tibor David Bowers Sam Fell Flyboys – Égi lovagok Flyboys Thenault kapitány Szilágyi Tibor Tony Bill A Da Vinci-kód The Da Vinci Code Bézu Fache kapitány Szilágyi Tibor Ron Howard A rózsaszín párduc The Pink Panther Gilbert Ponton csendőr Szilágyi Tibor Shawn Levy 2008 Csalások hálója Ca$h Maxime (Dubreuil) Szilágyi Tibor Eric Besnard 2009 A szállítmány Armored Quinn Berzsenyi Zoltán Antal Nimród Páros mellékhatás Couples Retreat Marcel Szilágyi Tibor Peter Billingsley A belső kör Le premier cercle Milo Malakian Szilágyi Tibor Laurent Tuel A rózsaszín párduc 2. The Pink Panther 2 Gilbert Ponton csendőr Szilágyi Tibor Harald Zwart 2010 A razzia Razzia Dr. David Sheinbaum Rose Bosch 22 lövés L’immortel Charly Mattei Szilágyi Tibor Richard Berry 2011 Család csak egy van On ne choisit pas sa famille Luix doktor Christian Clavier Margaret Margaret Ramon Szilágyi Tibor Kenneth Lonergan 2012 Alex Cross Alex Cross Giles Mercier Szilágyi Tibor Rob Cohen A varjak napja Le jour des corneilles Az apa Courge (hangja) Olivier Dahan (2) Én, a séf Comme un chef Alexandre Lagarde Szilágyi Tibor Daniel Cohen 2013 Éjjelek és nappalok Days and Nights Louis Berzsenyi Zoltán Christian Camargo A csodacsapat Les seigneurs önmaga Mészöly Kálmán Olivier Dahan (3) 2014 Benoît Brisefer: Les taxis rouges Poilonez Manuel Pradal Hector a boldogság nyomában Hector and the Search for Happiness Diego Baresco Szilágyi Tibor Peter Chelsom Provence-i vakáció Avis de mistral Paul Szilágyi Tibor Rose Bosch (2) 2015 Széltestvérek Brothers of the Wind Danzer Gerardo Olivares Otmar Penker Az utolsó próba The Last Face Dr. Mehmet Love Szilágyi Tibor Sean Penn Az akciócsoport Antigang Serge Buren Szilágyi Tibor Benjamin Rocher2016 Az ígéret The Promise Fournet admirális Jakab Csaba Terry George (2) Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. – A forradalom Les visiteurs 3 : La révolution Godefroy de Papincourt, Montmirail grófja Berzsenyi Zoltán Jean-Marie Poiré (5) 2017 Lány a ködben La ragazza nella nebbia Augusto Flores Szilágyi Tibor Donato Carrisi (The Adventurers) Pierre Bissette Stephen Fung Kincseim Mes trésors Patrick Szilágyi Tibor Pascal Bourdiaux2019 Négy keréken4LatasJean PierreGerardo Olivares Farkasok öröksége Cold Blood Henry Berzsenyi Zoltán Frédéric Pretitjean 2020 Gazfickók városa Bronx Ange Leonetti Forgács Gábor Olivier MarchalThe Doorman – Több mint portás Doorman Victor Dubois Szilágyi TiborKitamura Rjuhei Berzsenyi Zoltán Aniára várva Waiting for Anya Henri Berzsenyi Zoltán Ben Cookson Az 5 bajtárs Da 5 Bloods Desroche Spike Lee 2021 Promises nagypapa Amanda Sthers 2023 Az akciócsoport 2. – A bosszú ideje Antigang: La relève Serge Buren Szilágyi Tibor Benjamin Rocher (2)Nyugalomra ítélve 2. – Szenior szívek otthonaMaison de retraite 2LorenzoSzilágyi TiborClaude Zidi Jr.2024 Légi csibészek Lift Jörgensen Szilágyi Tibor F. Gary Gray Barátom, a pingvin My Penguin Friend João Pereira de Souza Szilágyi Tibor David Schurmann Amikor leszáll az éj Loups-garous Gilbert Vassier Szilágyi Tibor François Uzan 2025 Zootropolis 2. Zootopia 2 Chèvre / Bushron (hangja) Varga Rókus Jared Bush Byron Howard A zongorahangoló Tuner Marius Maissner Kovács István Daniel Roher 2026 Marsupilami Marsupilami Jeffrey Malone Berzsenyi Zoltán Philippe Lacheau A virágárus The Florist Charlie Berzsenyi Zoltán Babak Najafi

Rövidfilmek 1981: L’avant dernier – ismeretlen szerep 1983: Ballade sanglante – Sylvain Madigan 1984: Alea – Francis Lemonnier 1984: Ne quittez pas – rendőr 1993: Paranoia – ismeretlen szerep 1994: La vis – K úr 2010: The Philosopher – Baggio 2016: Las pequeñas cosas – Jean-Pierre Bertrand

Televízió