Godzsira tai Hedora (, magyar fordításban Godzilla Hedorah ellen) 1971-ben megjelent japán tudományos-fantasztikus kaidzsú film. A filmet Banno Josimicu rendezte, producere Tanaka Tomojuki volt, a speciális effektusokat Nakano Terujosi felügyelte. Zenéjét szerezte Manabe Riicsiró.

A film a Tóhó stúdió Godzilla sorozatának 11. tagja, Banno rendező első filmje. Fő témája a környezetszennyezés, de emellett nevezetességei egyenetlen hangulata, felkavaró képsorai és abszurd jelenetei, például Godzilla repülése. Készítőinek alacsony költségvetéssel, a szokottnál szorosabb határidővel és egyetlen forgató csapattal kellett dolgozniuk, és a producer a forgatás közben kórházban tartózkodott, ezért a stúdió veterán rendezője, Honda Isiró segített ellenőrizni a munkát.

Az 1971. július 24-én megjelent film az előző évben elhunyt Cuburaja Eidzsi effektmesternek állít emléket. Nemzetközileg Godzilla vs. Hedorah címmel került forgalomba, 1972-es amerikai kiadása a Godzilla vs. the Smog Monster címet viselte.

2021-ben, az immár ötvenéves filmet egy speciális, online vetített rövidfilmmel ünnepelték. Cselekmény Egy Hedorah nevű, mikroszkopikus földönkívüli lény környezetszennyező anyagok fogyasztásával savat kibocsátó tengeri szörnnyé fejlődik, és japán olajszállítóhajókra támad. A lény létezésére fény derül, amikor megsebesíti Dr. Jano Toru kutatót és kisfiát, Kent. Ken nagyon kedveli Godzillát, és látomásai vannak az óriáshüllőről, előre látja, hogy felveszi a harcot a szennyezés ellen.

Hedorah óriási, kétéltűszerű alakban a szárazon is feltűnik, ahol gyárkéményekből táplálkozik. Ez felkelti Godzilla figyelmét is, aki harcba száll vele, és sikeresen visszavonulásra készteti. Csatájuk közben a Hedorah-ról levált darabok azonban emberáldozatokat szednek. A szörny továbbfejlődik, új képességeket nyer, és egy repülő csészealjra emlékeztető formában jelenik meg újra. Röptében mérgező füstöt terjeszt, amivel ismét rengeteg ember halálát okozza, épületeket dönt romba, és még Godzillán is felülkerekedik.

A média emberáldozatok ezreiről tudósít, a hatóságok pedig tehetetlenek, a szennyszörnyet folyamatosan alábecsülik, és legyőzésére tett minden kísérletük kudarc. Fiatalok egy csoportja, köztük Ken, nővére, Miki és annak barátja, Jukio bulit szervez a Fudzsi hegyen, hogy tüntessenek a szennyezés ellen és utoljára kiszórakozzák magukat. Eközben otthonában Dr. Jano és felesége felfedezi, hogy Hedorah egyedüli gyengéje a kiszáradás. A Japán Önvédelmi Haderő két óriási elektródát állít fel a Fudzsi közelében, abban bízva, hogy az általuk generált elektromos kisülések elperzselik a közéjük csalogatott Hedorah-t. A két óriásszörny heves harca közben viszont megszűnik a szerkezet energiaellátása, és Hedorah a bulizók nagy részével, így Jukióval is végez.

Energiasugarának segítségével Godzilla végül aktiválja az elektródákat, és látszólag végez Hedorah-val, ám az kettéosztja magát, és tovarepül. Godzilla az atomleheletét használva utánaszáll, majd visszavonszolja ellenfelét, darabokra tépi, és ezúttal gondoskodik róla, hogy teljesen elporladjon.

Ken éljenzi a súlyos sebek borította Godzillát, aki a túlélők felé fordul, és rosszalló tekintetet vet rájuk, amiért a környezetszennyezés révén életet adtak Hedorah-nak. Visszavonszolja magát a tengerbe, ahol már mutatkoznak a jelei, hogy egy újabb Hedorah lehet kialakulóban. Fontosabb szereplők Szerep Színész Dr. Jano Toro Jamaucsi Akira Jano Ken Kavasze Hirojuki Jano Tosie Kimura Tosie Fudzsinojima Miki Mari Keiko Keucsi Jukio Siba Tosio Godzilla Nakadzsima Haruo Hedorah Szacuma Kenpacsiró

Háttér Az 1970-es évek Japán filmpiaca számára nehézségeket hoztak, ami főleg a televíziónéző kultúra kialakulásával hosszható összefüggésbe.Ryfle, 161-162. o Az 1960-as években megszokott moziközönség mérete a negyedére csökkent, a stúdiók fele bezárt, és több műfaj, például a jakuza-filmek vagy az ifjúsági filmek megszűntek.Kalat, 113. o A Godzilla volt az egyedüli filmsorozat, ami még az évtized első felében is tartotta magát, de a filmek sokkal kevesebb pénzből, kevésbé motivált és több esetben kevésbé hozzáértő emberek által készültek.Kalat, 114-115. o A Tanaka Tomojuki által nagyra tartott, Kuroszava Akira rendezőasszisztenseként edződött Banno Josimicut az előzetesek úgy harangozták be, mint aki újragondolja majd Godzillát egy új nemzedék számára.Kalat, 117. o Az új film speciális effektusait Nakano Terujosi készítette, miután a korábbi rendező, Cuburaja Eidzsi elhunyt, utóda, Arikava Szadamasza pedig kilépett.

A filmhez kitalált új szörny, Hedorah neve a japán „hedoro” (へどろ, jelentése iszap, szutyok, nyálka) szóból származik.Ryfle, 163. oKalat, 119. o Az évtized Godzilla filmjeire jellemző módon földönkívüli eredetű, absztrakt küllemével nem hasonlít valódi élőlényre – ezáltal nemcsak a gyerekek figyelmét keltette fel könnyebben, hanem a jelmez tervezőinek sem kellett az élethűségre ügyelniük.Kalat, 115. o A szörny szemei szándékosan női nemi szervekre hasonlítanak, hogy még ijesztőbb legyen.

A Godzilla vs. Hedorah 35 nap alatt készült, feleakkora stábbal és büdzsével, mint a széria legtöbb korábbi tagja, és a gyors produkció érdekében egyetlen forgatócsoport felelt az emberek és a szörnyek jeleneteinek felvételéről.Kalat, 118. o A forgatókönyvet eredetileg Kimura Takesi írta Mabucsi Kaoru álnéven. Bannónak nem tetszett a munkája és hogy nem vállalta fel a nevét, ezért a végső szövegkönyvet saját kezűleg dolgozta át. A rendező több forrásból merített ihletet kifejezendő üzenetéhez. Nagy hatással volt rá Rachel Louise Carson Silent Spring című könyve, valamint egy Jokkaicsi-közeli strandra tett látogatása, mely bűzlött a szennytől és vize habzott a vegyszerektől. Aktuális társadalmi témákat akart a filmjébe vinni, hogy Honda Isiró 1954-es Godzilláját, ne pedig az azóta készült folytatásokat idézze, és visszacsalogassa a felnőtt közönséget.

Nakano Terujosi másképp emlékezett vissza a rendező hozzáállására. Szerinte Banno a gyerekeknek akart kedvezni, ezért forgatta le azt a komikus jelenetet, melyben Godzilla leheletét használva repül.Ryfle, 164. o Nakano ellenezte az ötletet, de úgy vélte, szükség van egy lazább jelenetre az amúgy sötét és nyomasztó hangulatú történetben. Az eredeti óta ez volt ugyanis az első film, mely hangsúlyt fektetett a szörnyek által okozott életveszteségére, ezáltal az üzenete komolyságára. Nakano szerint túlzásba estek a felkavaró hangnemmel, ám garantálni akarták, hogy a környezetszennyezés elleni mondandó világos legyen. Banno egyeztetett a forgatás közben betegeskedő Tanaka producer ügynökével, aki jóváhagyta a kérdéses jelenetet, de ha mégsem tetszett volna neki, ügyeltek arra, hogy könnyen ki lehessen szerkeszteni.

Az alacsony költségvetés miatt kevésbé ismert színészeket használtak. A korábbi filmzenéket szerző Ifukube Akira és Szaru Maszato helyett Manabe Riicsirót szerződtették, aki egyedi hangzásvilágot adott a filmnek. A pszichedelikus főcímdalt a Mikit alakító Mari Keiko énekelte.Ryfle, 165. o

Godzilla szerepét megszokott színésze, Nakadzsima Haruo játszotta. Az 1968-as Destroy All Monsters című filmhez készült jelmezt hasznosították újra kis módosításokkal. Hedorah másfél mázsás jelmezébe Nakajama Kengo, ismertebb nevén Szacuma Kenpacsiró bújt, akit állóképessége és ereje miatt vettek fel.Kalat, 121. o Szacuma csalódásként élte meg a felkérést, mivel arca rejtve maradt és nem kedvelte a szörnyfilmeket, de munkáltatója javaslatára és a magas fizetség miatt elvállalta. Harcjeleneteiket Nakadzsimával közösen koreografálták, forgatás közben a jelmezek belsejéből kiáltották egymásnak az utasításokat. Egy filmezés után adott interjúja alatt Szacumának vakbélgyulladásos tünetei lettek, és megműtötték – mint kiderült, semmilyen fájdalomcsillapító nem hatott rá, ezért érezte a beavatkozást. Az eset ellenére a színész visszatért a következő, Godzilla vs. Gigan című filmre Gigan szerepébe, amit Nakano Terujosi feléje tanúsított kedvességével indokolt. Később, 1984-től '95-ig Szacuma tovább játszott a stúdiónál Godzilla szerepében.

A korábbi filmek zömével ellentétben Godzilla nem külső befolyásra, hanem saját szándékból veszi fel a harcot az idegen ellenféllel, hogy megvédje a Földet. Ez a hősiesebb jelleme több későbbi műben is megjelent, főleg a 70-es évekbeli részekben.

Kiadás A filmet Japánban a Toho Champion Festival gyermekrendezvényen mutatták be. Összesen körülbelül 1,7 millió jegy kelt el, ami alacsony volt az 1960-as évek fénykorához képest, de a 70-es évekbeli Godzilla filmek közt jó teljesítménynek számít.Kalat, 122. o 90 000 000 jenes költségvetés mellé 300 000 000 jen bevételt hozott, amivel az év ötödik legsikeresebb japán filmje lett.

Az Egyesült Államokba 1972 júliusában jutott el, ahol a széria több korábbi filmjét forgalmazó American International Pictures adta ki vágatlanul, Godzilla vs. the Smog Monster címmel.

A filmhez két angol változat készült. Az AIP kiadásához a szinkront a Titan Productions készítette, és a főcímdalt is lefordították, ami a Godzilla filmek közt egyedülálló volt. A dal angol változatát Adryan Russ énekesnővel vették fel. A film eredetileg kérdőjellel zárul, mialatt a környezetszennyezésről szóló dal hallatszik. Az AIP változatának befejezése nem a szennyezés, hanem konkrétan Hedorah visszatértére utal, de nem tesz kérdőjelet a vége-felirat után. A különbség a két kultúra közti eltérést mutatja: a japán közönség számára a film buzdító üzenetet hordozott egy megoldatlan kérdésről, míg az amerikai verzió inkább szórakoztat, és az egyik szörny világos győzelmet arat a másik fölött.Barr, 62. o Ez a szinkron később köztulajdonba került.

A másik, máig forgalomban lévő angol változat a Toho saját, Hongkongban felvett nemzetközi szinkronja.Ryfle, 166. o Ez a Godzilla vs. Hedorah címet viseli, és a főcímdal japánul hangzik el benne. Fogadtatás Mivel a Godzilla vs. Hedorah az első japán szörnyfilmek egyike volt, mely Amerikában széles körű tévés vetítést kapott, a franchise egyik legismertebb és legtöbbet elemzett részének számít.Barr, 20. o Szélsőséges reakciókat váltott ki kritikusokból és rajongókból egyaránt. A Rotten Tomatoes oldalán tizenegyből hét kritika ír róla pozitívan, tízből 5,3-as összesített értékeléssel. A nézők fele értékelte pozitívan, ötből 3,2-es átlaggal. Az Internet Movie Database-en hat csillagot ért el a tízből. Banno saját bevallása szerint egy átlagos filmet akart készíteni egyedi megközelítéssel, de sokan „pop-art szürrealista” filmként értelmezték.

Steve Ryfle a Godzilla sorozatot elemző könyvében ötből két csillaggal értékelte, és a franchise legbizarrabb filmjének nyilvánította.Ryfle, 162. o Kritizálta hangnemét és a témakezelését, szerinte a szennyezés által okozott kárt finomság nélkül mutatja be, de az üzenete gyerekesen leegyszerűsített és komolyan vehetetlen. A filmet a nosztalgikus camp kategóriájába sorolta. Megjegyezte, hogy idétlenebb elemeitől, például a szörnyek emberszerű viselkedésétől eltekintve a film hátborzongató lehetne.