bélyegkép|270px|Gulyás Menyhértné, Székely Renée portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1929) bélyegkép|Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben Gulyás Menyhért, született Goldberger Mandel (Nagyvárad, 1875. január 29. – Budapest, Ferencváros, 1959. március 31.) színész, rendező, színigazgató.

Életútja

Goldberger Márkus és Grosz Betti fia. Szülei kereskedőnek szánták, azonban E. Kovács Gyula a Hinkó, a hóhérlegényben 1890-ben nyújtott felejthetetlen alakítását látva elhatározta, hogy a színészi pályára lép. 1895-től Rákosi Szidi színiiskolájában tanult, s kezdetben drámai szerepkörre készült, csupán később tért át az operettszerepekre. Még növendékként megmutatkozott rendezői tehetsége is. 1897-ben Szabadkán lépett fel először Pesti Ihász Lajosnál a Gyimesi vadvirágban mint Balánka János. Ekkor cselszövőszínész és siheder szerepekben volt látható. Játszott vidéken, 1901–02-ben Sátoraljaújhelyen, 1903–04-ben Székesfehérváron, 1904–05-ben Marosvásárhelyen, 1905–07-ben Munkácson, 1907–08-ban Miskolcon, 1908 és 1914 között Kecskeméten. Részt vett az első világháborúban. 1916-tól 1919-ig Székesfehérváron, 1921–22-ben Újpesten, 1923–24-ben Szegeden, 1924–25-ben Pécsett játszott és mint rendező is működött.

Igazgatói voltak Mezei Kálmán, Rakodczay Pál (Szatmár), Palágyi Lajos (Miskolc), Mariházy Miklós (Kecskemét), Halasi Béla, Dobó Sándor (Győr), Andor Zsigmond (Szeged), Asszonyi László (Pécs), Fodor Oszkár, Szabó Ferenc, Kiss Árpád (Szatmár). Rendezőként ötletes, jól fegyelmezett előadásokat szervezett. 1925-ben kapott színigazgatói engedélyt. 1925–1931 között Nyíregyházán, 1927–28-ban Kecskeméten, 1928 és 1933 között Kaposvárott, 1930–33-ban Békéscsabán szerepelt, majd ezt követően nyugdíjba vonult. Sokáig tagja volt a Országos Színészegyesület tanácsának, fegyelmi bíróságának és vizsgáztató bizottságának is. Az 1930-as évek végétől hozott zsidótörvények miatt nem léphetett színpadra.

Magánélete Házastársa Székely René (1875–1939) színésznő volt.

Szerepei

Színházi szerepei

Lehár Ferenc: A drótostót – Pfefferkorn Hervé: Nebáncsvirág – Celestin Katona József: Bánk bán – Biberách Kálmán Imre: Tatárjárás – Wallenstein Rostand: A sasfiók – Metternich

Filmszerepei

Az okos mama (1935) – vendég Kállayéknál Szenzáció! - A késdobáló (1936) – cirkuszi pénztárnál sorakozó férfi Lovagias ügy (1937) – Barta bácsi, konzervgyári tisztviselő Pesti mese (1937) – tanuló Viki (1937) – vendég a megyebálon Szerelemből nősültem (1937) – vendég a bárban Háromszázezer pengő az utcán (1937) – üzletember A harapós férj (1937) – Ilosvay barátja Te csak pipálj, Ladányi! (1938) – takarékbanki tisztviselő A döntő pillanat (1938) – színész Péntek Rézi (1938) – hitelező Azurexpress (1938) – szakállas utas a vonaton A hölgy egy kissé bogaras (1938) – Enyedi cégvezető Rozmaring (1938) – vendég az Admiral bárban A pusztai királykisasszony (1938) – vendég a szállodában János vitéz (1938) – parasztbácsi Halálos tavasz (1939) – játékos a kaszinóban Pénz beszél... (1940) – Bernát hitelezője Erzsébet királyné (1940) – gróf Barkóczy János Dankó Pista (1940) – vendég az orosz mulatóban Zárt tárgyalás (1940) – vendég Cserebere (1940) – látogató a múzeumban

Fontosabb rendezései

Charles Gounod: Faust Edmond Rostand: A sasfiók Giuseppe Verdi: Az álarcosbál Karel Čapek: R.U.R. Pietro Mascagni: Parasztbecsület

Jegyzetek

Források

Életrajza a Hangosfilm oldalán

További információk

Garay Béla: Színészarcképek. Újvidék, Forum, 1971. Mudrák József - Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2006. Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiad. Budapest, 1938-1939. Budai-Bernwaliner József ny. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar rendezők Kategória:Színigazgatók Kategória:1875-ben született személyek Kategória:1959-ben elhunyt személyek Kategória:Nagyváradiak

Kategória:Zsidó származású magyarok

Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek