A Tündérkert Móricz Zsigmond 1922-ben megjelent regénye. (A közvélekedés, sőt a szakirodalom elterjedt tévedése, hogy a Nyugat kezdte el közölni, holott a valóságban a Pesti Napló, mégpedig az 1921. március 6-i számától, napi folytatásokban.) A mű az Erdély-trilógia első köteteA trilógia másik két kötete: A nagy fejedelem és A nap árnyéka és a XVII. századi Erdély politikai és társadalmi világát eleveníti meg. Az író kortársa, Schöpflin Aladár szerint a regény "a 20. századi magyar irodalom legnagyobb és legsikeresebb erőfeszítése múltunk birtokbavételére".
A Tündérkertben két XVII. századi erdélyi fejedelem, Báthory Gábor és Bethlen Gábor élete kerül bemutatásra. Báthory Gábor a fiatal fejedelem, aki élvezi az életet és mértéktelen életstílusával eléri, hogy még a saját emberei is ellene forduljanak. Vele ellentétben Bethlen Gábor igazi mintaalak a regényben, aki mindig jól átgondolta cselekedetét és igyekezett mindenben segíteni a népnek.
Főbb szereplők
Szereplő neve Szerep Báthory Gábor Erdély fejedelme Bethlen Gábor Főkapitány, majd később Erdély fejedelme Géczy András Báthory egyik embere, később fejedelem-aspiráns Imreffy A kancellár és Báthory bizalmasa Palotsay Anna Báthory felesége Imreffyné A kancellár felesége és Báthory szeretője Török Katalin Báthory szeretője Károlyi Zsuzsanna Bethlen Gábor felesége
Műfaji sajátosságok
A történelmi regényben mindig valamilyen történelmi kor vagy esemény kerül bemutatásra. A főszereplő lehet történelmi személy vagy fiktív alak is. Amennyiben a főszereplő karaktere fiktív, a mellékszereplők közt valós történelmi szereplők is vannak. Ez a műfaj a XIX. században –a romantika korában- vált közkedveltté, mert ebben az időszakban rendkívül fontossá vált a nemzeti hovatartozás, ugyanakkor ezzel el lehetett kerülni a cenzúrát is.
Feldolgozások 2023-ban a regényből Madarász Isti rendezésében Tündérkert – Kísértések kora címen 8 részes televíziós sorozat készült, melyben a főbb szerepeket Katona Péter Dániel (Báthory Gábor), Bokor Barna (Bethlen Gábor) és Rajkai Zoltán (Géczy András) alakították. A sorozatot 2023-ban mutatta be a Duna Televízió.
Jegyzetek
Források A történelmi regény. Móricz Zsigmond írói pályája.
További információk regény a Magyar Elektronikus Könyvtárban Hangoskönyv-változat (MP3) MEK Tartalom A könyv adatlapja a Molyon Kokas Károly: „Már dereng a lelki látóhatáromon Bethlen Gábor…“ [SZTE Klebelsberg Könyvtár // Blogbejegyzés a regény történelmi alapjairól és hitelességről]
Kategória:Történelmi regények Kategória:1922 regényei Kategória:Móricz Zsigmond regényei