A Freedom Fighters (stilizálva FREEDOM FIGHTERS) a Scandal japán pop-rock együttes dala, amely 2017. február 15-én jelent meg a Scandal című válogatásalbumukon. A dal szövegét a zenekar dobosa, Rina, zenéjét pedig az együttes szólógitárosa, Mami írta, producere Kavagucsi Keita volt.

A dal szövegével elsősorban az életüket meghatározó döntések előtt álló alsó- és felső-középiskolás diákokat akarták bátorítani arra, hogy nem feltétlenül kell a szüleik által kijelölt utat választaniuk, hanem bátran induljanak el a szívükhöz közelebb álló irányvonalon. A dalt kedvezően fogadták a rajongók, az a 100. helyezést érte el a Billboard Japan Hot 100 slágerlistáján és az elsőt a Radio Television Hong Kong J-pop-listáján.

Háttér A dalt először 2016. december 26-án, a című szólókoncertjükön adták elő, rádiós bemutatkozása ugyanazon napon, a Tokyo FM J-Wave: Groove Line Z című műsorában volt.http://natalie.mu/music/news/213841

Kompozíció A Freedom Fighters az együttes 2017. február 15-én, Bálint-napon megjelent Scandal című válogatásalbumára került fel, a másik új dal, a Hello kompenzálásaként.http://spice.eplus.jp/articles/104717http://natalie.mu/music/pp/scandal06 A Hello egy szomorkás, szerelmes popdal, ezzel szemben a Freedom Fighters nagyon „hangos”, kemény rockszám, koncertdal. A dal szövege elsősorban az alsó- és felső-középiskolás diákokat szólítja meg , arra biztatja őket, hogy nem feltétlenül kell a szüleik által kijelölt vagy a stabilabbnak tűnő utat választaniuk, helyette inkább a saját akaratuk szerint hozzák meg a döntéseiket és éljék az életüket.https://mdpr.jp/interview/detail/1663628 A dal szövegének kulcsmondata a .

A dal elkészítése során először Rina megírta annak szövegét, ami ugyanúgy a „szabadság” témájára összpontosít, mint a Sisters, amit azonban címe miatt sokan nőknek szóló „éljenződalnak” véltek, ezért Szuzuki újra körbe akarta járni a témát. A szám zenéje „heves”, amit Mami a ritmusszekciót megcélzó „szerelmes levélként” írta meg, és ugyan Haruna kedvenc énekstílusa passzolt volna a dalhoz, azonban ő is kihívást akart maga elé gördíteni, így egy korábban még nem próbált módon énekelte fel a szöveget.

A szám ugyan nem kapott videóklipet, azonban stúdiókoncert-felvételben mégis felkerült az együttes YouTube-csatornájára.https://www.youtube.com/watch?v=v9CzXAa7LUY&t=0s

Slágerlistás helyezések A Freedom Fighters a 100. helyen mutatkozott be a Billboard Japan Hot 100 slágerlistáján,http://www.billboard-japan.com/charts/detail?a=hot100&year=2017&month=02&day=27 illetve az elsőn a hongkongi Radio Television Hong Kong J-pop-listáján.http://programme.rthk.hk/channel/radio/programme.php?name=radio2/Teenschoice&d=2017-03-05&p=2129&e=421594&m=episode A dal az RTHK International Pop Poll Awards zenei díjátadó bronz fokozatát is elnyerte a „legjobb japán aranydal” kategóriában.

Slágerlista (2017)HelyezésBillboard Japan Hot 100100Radio Television Hong Kong J-pop-lista1

Jegyzetek

További információk Az album weboldala Freedom Fighters stúdiókoncert-felvétel

Kategória:Scandal-kislemezek