Röthler Balázs (Budapest, 1971. március 28. –) magyar színész, színházi szakember.

Élete 3 testvére közül a legidősebb.

Az Ady Endre Általános Iskola tanulója volt, majd a Toldy Ferenc Gimnáziumban folytatta tanulmányait, mert ott volt magas színvonalú színjátszókör, melynek oszlopos tagja volt, rögvest főszerepeket játszott.

Érettségi után a Gór Nagy Mária Színitanodába járt, majd a Madách Színház stúdiósa lett, mindkét helyen kiváló oktatásban és színészképzésben részesült. Mesterei között volt Mensáros László is. Járt a Merlin Színészképzőbe, közben a József Attila Színházban és az Operaházban is dolgozott, és felvételizett a Színművészeti Főiskolára.

1993-ban jelentkezett az ELTE Bölcsészkarára. Ekkor indult a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek egy magyar média szaka, ahova felvételt nyert. Eközben az Operaházban dolgozott és szerepeket játszott. 1993-ban ismerkedett meg egy lánnyal aki később a felesége lett. 1994-ben a főiskolai felvételei során Kerényi Imre hívására a Madách Színházba szerződött színészként, ahol már komolyabb szerepeket is kapott. Élete első bemutatója Weöres Sándor A két fejű fenevad című darabja volt, amit 1989. november 26-án mutattak be a Petőfi Csarnokban Kerényi Imre rendezése alapján.

1996-ban a Magyar Színész Kamarától színész diplomát szerzett. Egyetemi tanulmányait 2000-ben Pécsett a Janus Pannonius Tudományegyetemen, művelődésmenedzser, színháztörténet szakon folytatta, és diplomát szerzett.

2004-ig a Madách Színház prózai tagozatának tagja volt, kedvére való szerepekkel, annak megszűnése után színészként elhallgatott, és valami egészen másba fogott: az Budapesti Operettszínház vezető ügyelője lett. 2009-ben a kecskeméti Katona József Színház produkciós vezetőjeként „a másik oldal szeme” lett, majd 2010-ben, Eszenyi Enikő második hívására végül a Vígszínház kötelékébe került, majd a Pesti Színház vezető ügyelője lett.

Ma a Vígszínház ügyelője.

Színházi szerepei, színházi munkái A patikus A Tribádok éjszakája Az ember tragédiája (közreműködő) Boszorkányos esték (rendező munkatársa) Elveszett paradicsom (rendező munkatársa) Három komédia (rendező munkatársa) Nyomorultak Sors bolondjai Széchenyi Zendülés a Caine hajón Lúdas Matyi (díszletliba) Audiencia (Biztonsági őr) (ügyelő) A velencei kalmár (ügyelő) Találkozás (ügyelő) Jó estét nyár, jó estét szerelem! (ügyelő) A testőr (ügyelő) Két úr szolgája (ügyelő) Az ünnep (ügyelő) Toldi (ügyelő) Vízkereszt vagy amit akartok (ügyelő) Az álomkommandó (ügyelő) Príma környék (ügyelő) A színházcsináló (ügyelő) Punk Rock (ügyelő) Valahol Európában (ügyelő) Tom Jones (ügyelő) Túl a Maszat hegyen (ügyelő) Mikve (ügyelő) Jövőre veled itt! (rendezőasszisztens) Leánykérés (a rendező munkatársa) Medve (a rendező munkatársa) A dohányzás ártalmasságáról (a rendező munkatársa) A kétbalkezes varázsló (Bodweiser Ünög, varázsló) (a rendező munkatársa) Kakukkfészek (Sefelt) Egerek és emberek (White) Egy, kettő, három (Krisztián) Csíksomlyói passió (György) Lugosi (A vámpír árnyéka) (Csapó) Mario és a varázsló (II. Suhanc)

Filmes, televíziós szerepei "Minden szabadon folyjék..." Marslakók (sorozat) (2012) ... Keszthelyi Drága örökösök (sorozat) - Sokkoló című rész (2019) ... Furgonos

Források

Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek