Pomázi Zoltán (született Pomázi Zoltán Viktor, Budapest, 1953. május 7.) magyar country-énekes, zeneszerző, dalszövegíró, gitáros.

Élete

A Bojtorján és az Új Bojtorján frontembere, énekese és dalszerzője, továbbá önálló koncerteket és előadásokat tart a zenéről, gyerekeknek.

Latin gitárzenét is játszik.

Radnóti Miklós-versek megzenésítésével is foglalkozik. A Két karodban című vers után először Radnóti Miklós szerelmi költészetét dolgozta fel, majd a Magyarországhoz kötődő verseit.

1973-tól a Tolcsvay-trió tagja volt. Népzenei ihletésű dalaik után nyolc rádiófelvétel, egy hangkazetta és két kislemez maradt.

A Bojtorján együttes 1976-ban, egy újlipótvárosi lakásban alakult. Pomázi Zoltán az együttes egyik alapítója, énekese és dalszerzője. Az együttes 1981-ben megkapta a Kansas állam díszpolgárai címet.

Az 1980-as évek végén a Bojtorján utódzenekarában játszott, az Albatrossban (1998-tól Új Bojtorján), majd Szűcs Antal Gáboral létrehozta a Creol együttes együttest.

Az együttes 1999-ben újjáalakult, és Új Bojtorján (együttes) néven koncertezik elsősorban Magyarországon, Erdélyben, és Székelyföldön.

Pomázi Zoltán zenekarvezető 2018-ban megkapta a “Művészi Életpálya Elismerést”, egy évvel Áder János köztársasági elnöktől kapott “Magyar Érdemrend Lovagkeresztje” kitüntetés után.

2019-ben “Gyermekkorom legszebb nyara” címmel elkészült az első Bojtorján gyermeklemez, és “Vigyázz magadra fiam” címmel, Csatári Bence történész által írt könyv is megjelent az együttesről.

Díjak, kitüntetések 2018. “Művészi Életpálya Elismerés”, 2017. Áder János köztársasági elnöktől kapott “Magyar Érdemrend Lovagkeresztje” kitüntetés

Források Interjú, 2014 (mno.hu) , Interjú, 2014 (halasihir.hu) , Interjú, 2017 (lokal.hu), Profil (zeneszbazis.hu), Diszkográfia (discogs.com), Gyermeklemezzel örvendezteti meg rajongóit a Bojtorjan. Középsuli.hu,

További információ www.pomazizoltan.hu facebook soundcloud.com,

Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar gitárosok Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar dalszövegírók Kategória:Budapesten született személyek