Paul Delvaux (teljes nevén: Paul François Ernest Delvaux, családnevének kiejtése: [dɛlvo]; Antheit, Belgium, 1897. szeptember 23. – Veurne, Belgium, 1994. július 20.) belga posztimpresszionista, expresszionista, szürrealista festő.
Festészete szürreális, néhol emellett antik környezetbe helyezett, jellegzetes, már-már hipnotizáltnak tűnő, álmos tekintetű, távolba révedő női aktjairól nevezetes.
Életének és művészetének kezdeti szakasza
Delvaux Antheitben, Liège belga tartományban született módos ügyvéd családba.
Fiatal korában zenei tanulmányokat folytatott, ógörögül és latinul tanult.
Gyerekkorában lenyűgözték Jules Verne fantasztikus regényei és Homérosz költészete. Műveire kezdetben ezek az olvasmányélményei gyakoroltak erős hatást. Legkorábbi rajzai mitológiai jeleneteket ábrázoltak.
Tanulmányait a brüsszeli Királyi Szépművészeti Akadémián (Académie Royale des Beaux-Arts) folytatta, bár szülei némileg nehezteltek amiatt, hogy építészet helyett festőművésznek tanult. Ennek ellenére folytathatta a tanulmányait Constant Montald és Jean Delville irányítása mellett. Idősebb kortársai, Frans Courtens és Alfred Bastien festők is ösztönözték Delvaux-t, akinek témái ebben az első időszakban leginkább naturalisztikus tájképek voltak.
1920 és 1925 között mintegy 80 képet festett, amelyeket első egyéni kiállításán mutatta be.
Művészete
Delvaux festményein az 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején jelenik meg az akt a tájban, ami a flamand expresszionisták, valamint Constant Permeke és Gustave De Smet erős hatását mutatják művészetére. Stílusának 1933 körüli megváltozása Giorgio de Chirico metafizikai művészetének hatását tükrözi, amellyel először 1926-ban vagy 1927-ben találkozott. Különösen Az utca titka és melankóliája (1914) című festménye ragadta meg érdeklődését. Delvaux is elismerte de Chirico hatását művészetére: „Általa jöttem rá annak mikéntjére, hogyan lehet a légkört kialakítani a néma utcákon emberek árnyaival, akik nem is láthatók, soha nem kérdezve magamtól, hogy ez szürrealista-e vagy sem.”
Bár Delvaux egy időben kapcsolatban állt a belga szürrealisták csoportjával, nem tartotta magát „szürrealistának a szó skolasztikus értelmében”. Ahogy Marc Rombaut írta róla: „Delvaux-nak ... mindig is bensőséges és különleges kapcsolata volt gyermekkorához, amely a háttérből motiválta munkáját, és mindig ez vezérelte a felszín alatt. Ez a »gyermekkor« élénken él benne, s ez hozza létre a költői dimenziót művészetében.”
Az 1930-as években Delvaux további ihletet nyert a Brüsszeli Vásáron tett látogatása alkalmával, ahol a némileg elborzasztó és inkább horrorisztikus látványosságnak mint ismeretterjesztőnek szánt Dr. Spitzner féle Anatómia Múzeumban különféle orvosi érdekességeket bemutató kiállításon csontvázak és egy ún. anatómiai VénuszSok esetben egyenesen művészien kidolgozott, általában színezett, fekvő női szobor, amely a kihajtogatható anatómiai ábrák mintájára felnyitható, és kivető, élethű belső szerveket tartalmaz. keltette fel a figyelmét. A látvány rabul ejtette Delvaux-t, s ennek következtében ezek a motívumok – csontvázak, és az anatómiai Vénusz pózához hasonló beállításban heverő női akt – egész későbbi munkáiban újra és újra felbukkannak.
Még a 30-as években kezdte el kölcsönözni a szintén belga René Magritte néhány motívumát, valamint azt a kifejezési módot, hogy látszólag minden fontolgatás nélkül helyezi a legváratlanabbul, legmeghökkentőbben egymás mellé az egyébként teljesen hétköznapi tárgyakat. Az elbeszélő (Le Récitant, 1937) című festményében látható képen utalás található Magritte Erőszak (Le Viol, 1934) című festményére, Magritte A fenyegetett gyilkos (L'assassin menacé, 1927) című képén pedig mintha Delvaux valamelyik kanapén heverő aktja egyikének pózát látnánk viszont.
Magritte és De Chirico táj és épületábrázolásával szemben, akik inkább eltúlzott, torzított perspektívát ábrázoltak, Delvaux-nál a már-már merev, mechanikus, építészeti távlati rajzszerű, műszaki rajz jellegű pontosság látható. Ennek hatására tárgyaiban van valami makettszerűség, a vonatokban és épületekben is valami vasútmodell illetve terepasztal modellszerűség. Aminek a kombinálásával az éjjeli utcákon, vasútállomásokon realisztikus, de éles, átmenet nélküli fény-árnyék játékkal szintén valóságon túli benyomást kelt.
Ennek a későbbi, utánozhatatlan és összetéveszthetetlen stílusának egyik legelső képviselője talán az 1931-es Noktürnök (Nockturns). Ezen a képén már együtt szerepel a későbbről jól ismert stílusú aktábrázolás és az említett perspektíva és épületábrázolás.
1938-ban Párizsban mutatta be műveit a szürrealisták kiállításán.
Visszatérő motívuma önmaga egész alakos, karikírozott, bábuszerű ábrázolása a női aktokéhoz hasonló, a természetesnél nagyobb szemekkel.Jellegzetes arccsontja és hosszú, keskeny orra köszön vissza az 1939-es A látogatás (La Visite) című festményén a fiú arcán, más képein pedig több férfialakén, néhol különböző életkorból egy képen. Néhol csaknem teljesen azonos, visszatérő módon. Egyes festményein René Magritte hasonlóan bábuszerű, híres keménykalapos alakjával,. (A kongresszus, 1941, A hold fázisai III (Les Phases de la Lune III, 1942), A kutatók iskolája, 1958)
Az 1950-es években festett néhány olyan éjszakai jelenetet,Például: Egyedüllét, 1956, vagy Az éjszakai vonat, 1957, Erdei állomás (Station forestière, 1960) amelyek nem tartalmaznak semmilyen kifejezetten szürreális elemet, a holdfényes, álomszerű ábrázolás nyomán mégis kialakul a szemlélőben valamiféle hallucinációra emlékeztető, de legalábbis álomszerű benyomás. A villamosok, vonatok témája egyébként mindig is erősen foglalkoztatták Delvaux-t (A régi Luxemburg pályaudvar, 1922), ugyanis gyermekkorában elbűvölte az első villamosok látványa Brüsszelben. bélyegkép|220px|A Paul Delvaux Múzeum Saint-Idesbaldban
Delvaux-nál ritkán szokták szimbólumai mélyebb jelentését feszegetni. Ez részben szerencséje is. Egyes képeinek (például az Ecce homo keresztre feszített csontváza) formalizmusa mögé tekintve ugyanis akár súlyos kereszténységet vagy legalábbis teológiájának sarkalatos pontjait tagadó üzenetet is vélelmezhetnénk. (Nevezetesen: hogy sem Jézus sem más nem győzedelmeskedhet a halálon.)
Készített nagyméretű falfestményeket is, mint például az oostendei Kursaal Kaszinó, a brüsszeli Kongresszusi Palota, továbbá a Liège-i Zoológiai Intézet számára.
Olajfestményei mellett számtalan vázlata, vízfestékkel készített terve is fennmaradt, amelyek szintén az aukciók máig legnagyobb érdeklődést kiváltó darabjai.
Baráti köréhez tartozott Albert Claude Nobel-díjas sejtbiológus, orvos.
1965-ben nevezték ki a Királyi Szépművészeti Akadémia (Académie Royale des Beaux-Arts) igazgatójává.
1982-ben Paul Delvaux Múzeum nyílt Saint-Idesbaldban.
Hosszú életét és sok évtizedes munkásságát tekintetbe véve is hatalmas életművet hátrahagyva távozott el 1994-ben a szürrealista festészet egyik legnagyobb alakjaként.
Néhány ismertebb festménye (nem teljes lista)
(Olaj és vászon, kivéve a másként jelzettek)
A régi Luxemburg pályaudvar (Vieille gare du LuxembourgA brüsszeli Gare de Bruxelles-Luxembourg), 1922, olaj, fa, 68 × 79,5 cm, Paul Delvaux Alapítvány, Saint-Idesbald, Belgium A Leopold negyed állomásának részlete (Vue de la gare du quartier Léopold), 1922, olaj, fa, 125 × 120 cm, Paul Delvaux Alapítvány, Saint-Idesbald, Belgium MosaniA Meuse folyó. tájkép (Paysage Mosan), 1925, 85 × 100 cm A pár (Le Couple), 1929, 150 × 135 cm Lányok vidéken (Jeunes filles à la campagne), 1929, 190 × 135 cm Barátok (Les Amies), 1930, 109 × 98 cm Fiatal nő (Jeune femme), 1931, 100 × 80 cm Alvó Vénusz (La Vénus endormie), 1932 Rózsaszín hölgy (La Dame rose), 1934, 100 × 120 cm Nők és kövek (Femmes et pierres), 1934, 80 × 100 cm A paraván (Le Paravent), 1935, 60 × 80 cm Tükör (Le Miroir), 1936, 120 × 140 cm Nő barlangban (Femme dans une grotte), 1936, 71 × 91,5 cm Az ablak (La Fenêtre), 1936, 110 × 100 cm Rózsa (La Rose), 1936, 130 × 190 cm Szépségek éjjel (Les Belles de nuit, The Beautiful Night????), 1936, 100 × 100 cm Csipkés körmenet (Le Cortège des dentelles), 1936, 115 × 158 cm Nappali javaslatok (Propositions diurnes), 1937, 105 × 130 cm Születésenap (La Naissance du jour), 1937, 120,5 × 150,5 cm Az elbeszélő (Le Récitant), 1937, 70 × 80 cm Rózsaszín szalagok (Les Rubans roses), 1937, 121,5 × 160 cm, Királyi Szépművészeti Múzeum, Antwerpen Éjjeli látogatás (L'Appel de la nuit), 1938, 109,75 × 145 cm Vízi nimfák (Les Nymphes des eaux), 1938, 130 × 150 cm Az üdvözlet (Le Salut), 1938, 90,5 × 120,5 cm Az alvó város (La Ville endormie), 1938, 135 × 170 cm Az erdő ébredése (L'Eveil de la forêt, The Awakening of the Forest), 1939, 150 × 200 cm Noktürnök (Nocturnes), 1939, olaj, fa, 94 × 123 cm Pygmalion (Pygmalion), 1939, olaj, fa, 117 × 147,5 cm A látogatás (La Visite), 1939, 100 × 110 cm, magángyűjtemény A Hold fázisai (1) (Les Phases de la lune, néhol Les phases de la lune I), 1939, 139,5 × 160 cm Az est, 1940 Az utca embere (L'Homme de la rue), 1940, 130 × 150 cm, Vallon Művészet Múzeuma, Liège A városkapu (L'Entrée de la ville), 1940, 170 × 190 cm, Paul Delvaux Alapítvány, Saint-Idesbald, Belgium Hajnal a város felett (L'Aube sur la ville), 1940, 175 × 215 cm Az álom (Le Songe), 1941, 110 × 130 cm A kongresszus (Le Congrès - The Congress), 1941, 160 × 180 cm Kurtizánok (Les Courtisanes), 1941, 90 × 100 cm Az aggódó város (La Ville inquiète), 1941, 200 × 247 cm Az antik város (La Ville antique), 1941, 65 × 100 cm A Hold fázisai 2 (Les Phases de la lune 2), 1941, 143 × 175 cm A Hold fázisai 3 (Les Phases de la lune 3), 1942, 155 × 175 cm Szirén-falu (Le Village des sirènes), 1942, 105 × 127 cm A fogoly (La Prisonnère), 1942, olaj, fa A Spitzner Múzeum (Le Musée Spitzner, The Spitzner Museum), 1943, 200 × 240 cm Alvó Vénusz (La Vénus endormie), 1943, 74 × 158 cm Nők a tengernél (Les Femmes devant la mer), 1943, 105,5 × 166,5 cm Visszhang (L'Echo), 1943, 105 × 128 cm Kurtizánok (Les Courtisanes), 1943, 122 × 186 cm Csontváz (Squelette), 1943, olaj, média panel, 85,5 × 58,5 cm Csontváz csigaházzal (Squelette à la coquille), 1944, olaj, farostlemez, 122 × 100 cm A zöld kanapé (Le Canapé vert), 1944, 130 × 210 cm A hívás (L'Appel), 1944, 155 × 150 cm Vörös város, 1944 Csontvázak az irodában (Squelettes dans un bureau), 1944, 97 × 123 cm Alvó Vénusz (La Vénus endormie), 1944, 60 × 126 cm Város holdfényben (La Ville lunaire), 1944, 107,5 × 238 cm A látogatás (La Visite), 1944, 82 × 102 cm Csontváz a műhelyben (Squelette à l'atelier), 1945, 156 × 59,5 cm A beállított szépség (La Belle du couchant), 1945, olaj, fa, 122 × 123 cm Szent Antal megkísértése (La Tentation de Saint Antoine), 1945, 114 × 147 cm A tűz, 1945 A talány (L'Enigme), 1946, olaj, fatábla Meztelen szobor (Nus à la statue), 1946, 122 × 183 cm Penelopé (Pénélope), 1946, olaj, farostlemez, 120 × 175 cm A sötét város (La Ville noire), 1946, 122 × 183 cm A lépcső (L'Escalier), 1946, olaj, fa, 122 × 152 cm A villamos, piros ajtó, Epheszosz (Le Tramway, porte rouge, Éphèse), 1946, olaj, fa, 83 × 68 cm Éjjeli vonat (Train de nuit), 1947, olaj, fa, 153 × 210 cm A sétálók (Les Promeneuses), 1947, 130 × 180 cm A nagy szirének (Les Grandes sirènes), 1947, olaj, farostlemez (unalite), 203 × 305 cm A melankólia dicsérete (L'Eloge de la mélancolie), 1948, olaj, fatábla A lépcső (L'Escalier), 1948, olaj, fatábla, 146 × 118 cm Léda (Léda), 1948, olaj, fa, 153 × 95 cm Nyilvános hang (La Voix (voie) publique), 1948, olaj, fa, 152,5 × 254 cm, Musées royaux des Beaux-arts de Belgique A templom (Le Temple), 1949, olaj, fa, 110 × 143 cm Levétel a keresztről (La Descente de croix), 1949, olaj, rétegelt lemez (triplex), 180 × 260 cm Sárkányeregető hölgyek (Les Dames aux cerfs-volants), 1950, olaj, fa, 80 × 100 cm Olümpia (Olympie), 1950, olaj, fa, 180 × 265 cm Vaskor (L'Âge du fer), 1951, olaj, fa, 153 × 241 cm Keresztre feszítés (Crucifixion), 1951/1952, olaj, fa, 178,5 × 266,5 cm