Vay Adelma vagy Vay Ödönné, született Wurmbrand-Stuppach Adelma (Ternopil, 1840. október 20. – Slovenske Konjice, 1925. május 24.) spiritiszta médium, a Magyar Teozófiai Társulat egyik alapítója és első elnöke.

Élete

Egy Galíciában szolgáló német tiszt és egy Teleki grófnő lánya. 1860. március 12-én Golsenben férjhez ment Vay Ödönhöz, aki ekkor már az okkultizmus és a titkos tudományok híve volt. Öt évvel később megengedte, hogy egy Gárdos nevű "delejező orvos" megvizsgálja fejgörcsei miatt, aki pusztán a homloka formájából médiumi képességeket vélt felfedezni benne. Próbaképpen egy lapra gondolkodás nélkül ún. automatikus írással kellett írnia, mire megjelent egy Tamás nevű védszellem és papíron megjósolta férje bátyjának halálát és III. Napóleon bukását – legalábbis ő így írta meg saját médiummá válását jóval később. 1870-ben az stájerországi Gonobitzba költözött, itt írta meg első könyvét (Szellem, erő, anyag) és tett szert nemzetközi hírnévre. Elsősorban a francia Hyppolite Léon Rivail Denizard művésznevén Allan Kardec tanításai voltak rá hatással, de amikor 1873-ban Budapesten megalapította a Szellembúvárok Egyesületét – az első magyar spiritiszta szervezetet aminek rögtön elnökévé is választották –, amerikai és orosz vendégeket is meghívott szeánszokat tartani.http://tempevolgy.hu/images/PDF/Tempevolgy2015jun.pdf Pelle János: utazás a lelkek birodalmába Tempevölgy 2015. június 46. oldal

A katolikus egyházzal hamar rossz viszonyba került. Már legelső könyvének állításai is ellenkeztek a katolikus dogmákkal. Egyik szeánszán például megjelent neki Szűz Mária szelleme és elmondta, hogy Jézus nem volt Isten. Szerinte nem egy Teremtő van, hanem végtelen sok és világ is.http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/szigetijeno-spiritizmus.pdf Szigeti Jenő: Túlvilági kalandok a 19. századi spiritzmus története népszerűségét bírálói se vitatták: „a falu népére is romboló hatással volt, mert az asszonyok tömegestől jártak be hozzá a kastélyba szeánszokra”,https://mek.oszk.hu/07800/07883/html/hitvedelem2.htm Pezennhoffer Antal: A katolikus hit igazsága 2. kötet könyveit egyházi indexre tették, őt magát pedig kiközösítették. Ekkor a református hitet vette fel. Hírnevét növelte, hogy egy jezsuita szerzetes, aki korábban kiutasította a templomból, nem sokkal az exkommunikáció után meghalt. A grófnő ezután megidézte a szellemét, aki állítólag bocsánatot kért és kapott tőle.

Szellemidézésen kívül az ezoterika más területeivel is foglalkozott. Jósolt, szellemeket űzött ki, távolbalátó képességét használta. Hitt a reinkarnációban. Élete vége felé a homeopátia felé fordult. Az 1890-es években háziorvosa és híve Grünhut Adolf vette át a Szellembúvárok Egyesületének vezetését.

Emlékezete Jókai Mór szintén látogatta szeánszait. Az Egy ember, aki mindent tud című regényében róla mintázta meg Rengeteghy Ottó szerelmét, Polyxeniát.

Művei Geist, Kraft, Stoff, Bécs, 1870, (Magyarra ford. Tóvölgyi Titusz, Szellem, erő, anyag, Budapest, 1900) Studien über die Geisterwelt, Lipcse, 1874 Betrachtungsbuch für Alle (Von mehreren seligen Geistern, geschrieben durch das Medium Adelma), 2. kiadás, Budapest, 1877 Aus meinem Leben, Berlin, 1900 Tündéranyóka meséi a napsugarakról, (Németből ford. Czike Imre), Berlin, 1901 Tündéranyóka elbeszélései, (Németből ford. Czike Imre), Berlin, 1901 Tanulmányok a szellemvilágból (Írta báró Vay Ödönné Ford. Szy Zsigmond Vay Ödön báró hat médium rajzával és más a szöveg közé nyomott ábrákkal), Hajdúböszörmény, 1905Szinnyei József: Magyar írók élete és munkássága

Magyarul Adelma: Szellem, erő, anyag; ford. Tóvölgyi Titusz; Rózsa Ny., Bp., 1900 Adelma Vay Wurmbrand: Tündér-anyóka meséi a napsugarakról; ford. Czike Imre; szerzői, Bp., 1901 Adelma Vay bárónő: Tündér-anyóka elbeszélései; ford. Czike Imre; szerzői, Bp., 1901 A mindenség földtani és leszármazási művelődésének története. Az egész művelt világon ismert "szellem, erő, anyag" és annak magyarázata. Médiumilag írta Adelma; ford. Tóvölgyi Titusz, bev. Bartha Miklós, Tóvölgyi Titusz; Márkus Ny., Bp., 1903 Egy kisleány naplója; ford. Bogyay Kálmánné; Hagelman Ny., Kaposvár, 1903 Wurmbrand Adelma Vay Ödön báróné: Tanulmányok a szellemvilágról; ford. Szy Zsigmond; Szabó Ny., Hajdúböszörmény, 1905 Elmélkedések könyve. Médiumilag írta Vay Adelma; Budapesti Szellembúvárok Egylete, Bp., 1908 Hephata. Imák; A Szellemi Búvárok Pesti Egylete, Bp., 1915 Szférák a Föld és a Nap között. Közli Ágoston szellem Vay Adelma médium útján; Szellemi Búvárok Pesti Egylete, Bp., 1925 Aeonok. Elmélkedések és intelmek. Báró Vay Ödönné szül. Wurmbrand Adelma grófnő médium útján; Szellemi Búvárok Pesti Egylete, Bp., 1926 János apostol mennyei jelenéseiről írt könyvének szellemi magyarázata. Adelma írómédium útján; Szellemi Búvárok Egylete, Bp., 1927 Az ember és a mindenség. Magánkinyilatkoztatás; ford. , bev. Tóvölgyi Titusz; Kőrösi Csoma Sándor Társaság, Cleveland, 1983 (Ismeretkincs) Szellem, erő, anyag; Belső Egészség, Onga, 2012

Források

Kategória:1925-ben elhunyt személyek Kategória:Okkultisták Kategória:1840-ben született személyek Kategória:Ternopiliak