A posta története Magyarországon a középkortól a mai Magyar Posta Zrt.-ig terjed.
Magyarország több pontján postamúzeum is található.
A középkorban A honfoglaláskor a magyarok ősei jól működő hírtovábbító rendszert hoztak magukkal a Kárpát-medencébe. A honfoglalástól a 16. századig Magyarországon a törzsfők és nemzetségfők üzeneteit futókövetek (cursores) vitték szét, a kisebb közösségek hírtovábbító eszköze pedig a lármafa, a jelzőtűz és a füst volt.
Az írásbeliség terjedésével a hírközlés módjai is bővültek. A 11. századtól megjelentek a hírnökök (praecones), akik törvények, rendeletek, parancsok kihirdetői voltak és szolgálataikért földhasználati jogot kaptak. Ennek következtében a szolgálat hamarosan a földdel együtt apáról fiúra öröklődött. A követet vagy hírnököt, bármerre járt az országban, élelemmel, lóval, szállással mindenki kötelessége volt segíteni (descensus). A szokásjogot I. Szent László és Könyves Kálmán király foglalta törvénybe, majd II. András az Aranybullában módosította, és mentesítette a nemességet és a papságot a beszállásolás alól. Emellett a vármegyéknek és a főuraknak is saját hírvivő szolgálata volt, a magánszemély viszont üzeneteiket és küldeményeiket csak a vándorokkal és kereskedőkkel tudták továbbítani. Később a községek vezetőinek egymással való érintkezésére az úgy nevezett községi gyalogos és lovas küldöncszolgálat szolgált.
Károly Róbert uralkodása idején az utak mentén lóváltóállomásokat létesítettek, a futárok lóval és élelemmel való ellátását a községek és a városok feladatává tették. Ekkor a futárok már szinte csak írott leveleket vagy rendeleteket közvetítettek, hírmondói feladatuk visszaszorult. A leveleket pergamenre vagy papírosra írták, majd összehajtogatták, és pecséttel zárták le vagy a pecsétet keskeny hártyaszalagra tették, amelyet a levélen átfűztek, így a levél csak úgy volt felbontható, ha a pecsétet feltörték vagy a szalagot levágták.
Hunyadi Mátyás uralkodása idején megjelent a gyors haladást lehetővé tevő kocsi, és 1459-ben a király kocsiposta-hálózatot is létesített, és ezzel lehetővé vált, hogy a fegyveres postalegény által kísért futár éjjel-nappal haladva gyorsabban teljesítse feladatát. A kocsiposta levél-, csomag- és pénztovábbítás mellett személyszállításra is alkalmassá vált. Mátyás Király halála után a futárszolgálat hanyatlásnak indult, megszűntek a lóváltóállomások.
A futárszolgálat azonban csak királyi, állami célokat szolgált, emellett a megerősödő keresztény egyház koldulóbarátok és szerzetesek révén kiépítette saját hírszolgálatát, a vármegyék és a városok saját lovas futárokat tartottak, a főurak magánfutárokkal küldték üzeneteiket. Nagy Lajos király uralkodása idején meghonosodtak a céhposták, melyek a maguké mellett a magánemberek leveleit is továbbították, a vándorló kereskedők és iparosok távoli vidékre vitték el megbízóik üzenetét, leveleit. Közülük a leghíresebbek a mészárosposták voltak.
A három részre szakadt ország A 16. századtól a három részre szakadt országban különböző postaszolgálatok alakultak ki. Az ország nyugati területén a Magyar Kamara költségén Matthias Taxis udvari főpostamester hozta létre a királyi postát. A postamesterek legtöbbször osztrákok, németek, a postalegények magyarok voltak, mivel ők ismerték a helyi viszonyokat, útvonalakat. A hivatalos leveleket díjtalanul szállította a posta, és eleinte a magánlevelek szállításáért sem állapítottak meg hivatalos díjat, amit e címen a közönségtől beszedtek, az a postamestereké maradt. A pénz- és személyszállításért azonban a kezdetektől a lovak és az állomások száma szerint megállapított díjat kellett fizetni. A főbb útvonalakon lóváltóállomásokat létesítettek, ahol a postamesterek lovakat és küldöncöt tartottak, és kétféle postajáratot rendszeresítettek, a menetrend szerintit (ordinaria) és a rendkívülit (stafeta). Az ordinaria hetente egyszer vagy kétszer, a stafeta a hivatalos irat sürgőssége szerint indult.
Később a történelmi Magyarország postája hűbérként került a Paar család birtokába. 1558-ban Peter Joseph Paar lett az udvari főpostamester, aki 44 évig állt a magyarországi posták élén, őt fiai követték hivatalában, de az állandó harcok és a pénzhiány megrendítették a postamesterek helyzetét. 1624-ben Johann Christoph von Paar hűbérként megkapta az osztrák örökös tartományok és Magyarország postáinak működtetési jogát, ezt azonban Magyarországon jó ideig nem tudta érvényesíteni. Az 1622-ben pozsonyi postamesterré és Magyarország főpostamesterévé kinevezett Bornemissza István ugyanis igyekezett kivívni a posta függetlenségét a Paar család és a Kamara ellenében is. Postamesternek magyarokat nevezett ki és rendeleteit is magyar nyelven adta ki, megpróbálta megszilárdítani a fegyelmet, a rendet, de 1634-ben eltávolították hivatalából, és a magyarországi posták helyzete hosszú időre még rosszabb lett a császári zsoldosok és az országban portyázó rablók garázdálkodásai, a főurak hatalmaskodásai miatt. A 17. század végére azonban a Paar család helyzete egyre inkább megerősödött, és 1690-ben új adománylevéllel erősítette meg I. Lipót császár a magyarországi posták feletti hűbérjogukat, amivel ekkoriban már élni is tudtak.
A török hódoltsági területeken a szultáni csauszposta mellett a pasák nem akadályozták a magyar hírközvetítők működését, a postajáratok egy része megmaradt, és megnőtt a céhposták jelentősége, hiszen azok vállalták a magánlevelek továbbítását is. Rendkívüli hírtovábbítási mód volt a rabposta: a harcok alatt mindkét oldalon sok katona esett fogságba, majd békeidőben a magyarok és a törökök is engedélyezték a foglyoknak, hogy leveleket írjanak hozzátartozóiknak, kérve tőlük, hogy fizessék ki a váltságdíj összegét. A leveleket egy-egy rab vitte szét, akinek meghatározott időre vissza kellett térnie, különben a többiek életükkel fizettek a szökéséért.
Erdélyben a 16. században feléledt a futárszolgálat, a futárok, akiket postáknak is neveztek, közvetlenül a fejedelem felügyelete alá tartoztak, és feladataikat egyre szigorodó rendtartás szabályozta. Az első postatörvényt 1571-ben Báthori István fejedelem hozta, majd I. Rákóczi György 1634. évi postaszabályzata kimondta a levéltitok védelmét és halálbüntetést szabott ki a levelet elvesztő futárra. A futárok táskaszíjukon ezüstből vert fejedelmi címert viseltek és menedéklevéllel igazolták magukat, ami tartalmazta a futár nevét, úti célját, a kísérők számát, és azt, hogy milyen ellátásra tarthatnak igényt. Bár a futárok visszaéléseire súlyos büntetést szabott ki a törvény, rengeteg volt a panasz ellenük, hatalmaskodtak, nem adták vissza a lovakat tulajdonosaiknak, pénzt és ajándékokat, ingyenes ellátást követeltek maguknak. A Paarok 1690-ben megerősített hűbérjoga az erdélyi postákra is kiterjedt, de az erdélyi rendek kemény küzdelmet folytattak ez ellen, és némileg sikerült is megőrizniük különállásukat.
A 18-19. században Szabadságharca idején II. Rákóczi Ferenc a postaszolgálatot több rendelettel is szabályozta; a posta személyzete és nyelve magyar volt, és azonos elvek alapján működött Magyarországon és Erdélyben. Hálózata, szervezettsége és megbízhatósága messze felülmúlt minden addigi magyarországi postaszervezetet, hiszen hadiposta is volt és elsősorban a katonai szükségletekhez igazodott. Rákóczi postája négy fővonalán és számos mellékvonalán 63 postahelyet működtetett, amelyeket az államkincstár tartott fen, a postamesterek is az államtól kapták fizetésüket, a postalovak ellátása pedig a vármegyék feladata volt. Külön postautasítás írta elő a levéltitok védelmét, a tábori posta megszervezését, a vármegyék útkarbantartási kötelezettségét és a postakürt használatának szabályait. Ebben az időben a postán kétféle levelet lehetett feladni: közönséges és sürgős levelet. A közönséges levelet hetente kétszer, a rendes postával, a sürgős levelet pedig a feladása után azonnal, gyorspostával szállították. A posta nagy gondot fordított a személyszállításra is, ezt elsősorban a fejedelmi és hadi futárok, követek vehették igénybe, magánembert csak útlevél vagy a főpostamester rendelete alapján lehetett szállítani. A szállítás postaállomásról postaállomásra történt, ha az utat az időjárás vagy más megrongálta, a postamestereknek azonnal értesíteni kellett a vármegyék tisztviselőit, akiknek haladéktalanul intézkedni kellett a javításról.
A Rákóczi-szabadságharc leverése után a III. Károly elrendelte, hogy a magyar postát az osztrák posta szabályai szerint kell igazgatni, és a Paar család hűbérjogát megváltva 1722-ben állami kezelésbe vette a postát. A posta jövedelme a kincstárat gazdagította, a német nyelvhasználat, a császári címer használata és az egységes tarifa pedig a birodalom oszthatatlanságát volt hivatva szolgálni, a 167 működő postahivatalból 10 főpostát (prefectura) jelöltek ki, melyek körzetükben igazgatási és ellenőrzési jogkörrel rendelkeztek, és melyek élén nem szerveződéses postamesterek, hanem állami tisztségviselők álltak. 1723-ban törvényt hoztak a levéltitok védelméről is. Mária Terézia 1748-as postatörvénye felállította a levélszedő helyeket, és bevezette kocsipostát, a delizsánszot. Korábban a postamesterek az utasoknak lovat vagy kocsit biztosítottak, és az ebből származó bevétel a postamester jövedelme volt, ezzel szemben a delizsánszok menetrend szerint, meghatározott útvonalakon közlekedő kocsik voltak, amelyek utasokat, csomagokat és pénzküldeményeket is szállítottak. Magyarországon 1752-ben indultak el az első delizsánszjáratok.
A 18. század második felében vált rendszeressé a hírlapszállítás, az ajánlott, a pénzes és a tértivevényes levél.1817-ben az egységes levélfeladási díjak helyett belföldön távolság szerinti (zóna) díjszabást vezettek be, valamint azt is, hogy a díjat, amelyet addig a feladó és a címzett felében fizetett, a jövőben az egyik vagy a másik teljes egészében köteles megfizetni. Általánossá vált a postabélyegző használata. A levelek feladásának megkönnyítésére fekete-sárga levélgyűjtő szekrényeket vezettek be, ezek természetesen ekkor még csak a portós levelek feladására szolgáltak. Még ugyanebben az évben kihelyezték a postákon az első levélszekrényeket a portós levelek gyűjtésére. Ekkor jelent meg egy új üzenetközvetítési mód is, a távjelzés és a távírás. Az új módszer széles körben csak a Morse távírókészüléke és az ahhoz használatos ABC megalkotása után terjedt el. 1824-ben elindult az első éjjel is közlekedő gyorskocsi járat Bécs és Pozsony között, majd egy év múlva Bécs és Buda között is. 1830-ban megjelent a poste restante kezelés. A reformkor idején az udvar centralizáló és németesítő törekvéseinek egyik jelképeként tekintettek a postára, mellyel élesen szemben álltak a magyar rendek, így 1840-ben nagy előrelépés volt a magyar nyelvű nyomtatványok bevezetése. 1848-ban, a független, felelős magyar kormány megalakulása után a posta igazgatása a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium hatáskörébe került, a feliratokat mindenhol magyar nyelvűre cserélték, a császári címet a magyar váltotta fel, az alkalmazottak felesküdtek az alkotmányra és új kinevezéseket kaptak. A küldemények bérmentesítésére bélyeg bevezetését tervezték, Than Mór elkészítette az első postabélyeg tervét is, amelynek kiadására azonban már nem kerülhetett sor.