jobbra|bélyegkép|A Tunhuangi kéziratok digitalizálása

A Tunhuangi kéziratok fontos vallási és világi dokumentumok gyűjteménye, amelyeket a kínai Tunhuang város melletti Mokao-barlangok egyik rejtett barlangjában találtak a 20. század elején. Az 5-11. századból származó dokumentumok között történelmi, matematikai, népzenei és tánc témájú kéziratok szerepelnek. Nagy számban vannak köztük vallási dokumentumok, főleg buddhista szövegek, de akad köztük taoista, nesztori keresztény és manicheista is. A kéziratok többsége kínai nyelvű, de ugyancsak vannak köztük hotani, szanszkrit, szogd, tangut, tibeti, óujgur, héber és ótörök nyelvű szövegek is. A kéziratokat különböző tudományos körökben vizsgálják, például történészek, vallástudósok, nyelvészek és íráskutatók. A tekercsek között nemcsak kéziratokat találtak, hanem nyomatokat is, köztük a világ legrégebbi teljességében fennmaradt első, 868-ban nyomtatott könyvét is.

Története A dokumentumokat egy taoista szerzetes, Vang Jüan-lu fedezte fel a Tunhuang közelében levő, az Ezer buddha-barlangok néven ismertté vált szentélyek egyik lezárt barlangjában 1900. június 25-én. Már a 4. században éltek itt szerzetesek, akik a 11. században a háborús pusztítások elől mentették a befalazott barlangba a megközelítőleg gondosan becsomagolt, 406 és 994 között keletkezett tekercset. A szentély falfestményeinek restaurálásakor fedezte fel Vang Jüan-lu a befalazott barlangot. 1907. után árulni kezdte a szövegeket nyugati felfedezők számára, köztük Stein Aurél és Paul Pelliot számára. Stein Aurélnek, akinek a szerzetes megmutatta a leleteket, sikerült meggyőznie a papot, hogy díj ellenében 3000 tekercset, 6000 okiratot és több száz templomi zászlót vihessen el a templomból. Később japán, orosz és dán felfedezők is hozzájutottak a kéziratgyűjtemény egyes darabjaihoz.Paragraph 1 in Neil Schmid "Tun-huang Literature", 48. fejezet, 2001. Luo Csen-jü kínai tudósnak köszönhetően a fennmaradt kínai kéziratok nagy részét – körülbelül az összes egyötödét – 1910-ben Pekingbe szállították, és ma a Kínai Nemzeti Könyvtárban tárolják. Több ezer tibeti nyelvű kézirat fólió maradt fenn, amelyeket a régió különböző múzeumaiban és könyvtáraiban őriznek."Tibetan Dunhuang Manuscripts in China" in The Bulletin of the School of Oriental and African Studies 65.1 (2002): 129–139. | A nyugati tudósok által megvásárolt szövegek a világ különböző intézményeibe kerültek, mint például a British Library vagy a Francia Nemzeti Könyvtár. A kéziratgyűjtemény teljes egészét a Nemzetközi Tunhuang Projekt keretein belül digitalizálják, amely online ingyenesen elérhető.

jobbra|bélyegkép|300px|5. századi kínai kézirat selyemre írva: A bölcsesség nagy erényének szútrája jobbra|bélyegkép|250px|Héber írással írott szlíchót (imaalkalom) levél, 8-9. század

Nyelvek és írásfajták A Tunhuangi kéziratokban használt nyelvek és írások széles választéka a régió első évezredi multikulturális természetének a következménye.Takata, Tokio 高田時雄. 2000. "Multilingualism at Tun-huang". Acta Asiatica, Bulletin of the Institute of Eastern Culture 78: 49–70. A kéziratok többségét klasszikus és vernakuláris kínai írással írták, a többségét – köztük a buddhista szövegeket is – kaj-su avagy „mintaírás” stílusban, de akadnak félkurzív szövegek is. A 9-10. században írott Tunhuangi kéziratok szokásostól eltérő jellemzője az, hogy úgy tűnik, hogy ecset helyett kemény íróvesszővel készültek. Akira Fudzsieda szerint amiatt lehetett ez, mert a tibeti megszállást követően a 8. században nem álltak rendelkezésre az ecsetkészítéshez szükséges alapanyagok.FUJIEDA, Akira. 1968. "Sutain Tonkō shūshū e-iri Kannongyō sasshi (S.6983): Tonkō ni okeru mokuhitsu no shiyō" スタイン蒐集絵入り〈観音経〉冊子(S.6983)—— 敦煌における木筆の使用. Bokubi 墨美 177: 3–45.

A Tunhuangi kéziratok között szerepelnek a tibeti írás egyik legkorábbi fennmaradt példányai, például ucsen (dbu can) illetve umê (dbu med) stílusban.van Schaik, Sam (2012). 'The Origin of the Headless Style (dbu med) in Tibet.' Tibeto-Burman Languages IV, edited by Nathan Hill. Leiden: Brill, 2012. A szövegek között előfordulnak mind ótibeti, mind klasszikus tibeti nyelvű szövegek, megfejtetlen nam nyelvű szövegek, illetve olyan szövegek, amelyeket egyes tudósok a sino-tibeti nyelvcsaládba tartozó csang-csung nyelvvel azonosítanak.

A fent említett nyelveken kívül találhatóak még hotani, szanszkrit, szogd, tangut, tibeti, óujgur és héber nyelvű szövegek is.Susan Whitfield (2004). The Silk Road: Trade, Travel, War and Faith. London: British Library Press, 2004.

Stein Aurélen keresztül a londoni British Librarybe került tekercsek között a könyvtárba szállításuk után fedezték fel, hogy a nemcsak kéziratokhoz, hanem a világ legrégebbi teljességében fennmaradt, fatábláról nyomtatott könyvéhez, a Gyémánt szútra kínai nyelvű változatához is hozzájutottak.

Buddhista szövegek A kéziratok túlnyomó többsége buddhista témájú, amelyek között vannak buddhista szútrák, szövegmagyarázatok és értekezések. Ezek közül többet is vallásos érdemszerzési célzattal készítettek másolatként. Több száz szöveg buddhista tanítványok kézzel írott jegyzete. A csan buddhista jegyzetek forradalmi jelentőségű információkat szolgáltattak a csan buddhizmus történetével kapcsolatban. A tibeti buddhista kéziratok főbb témái a mahájóga és az atijóga avagy a dzogcsen.

Más szöveges műfajok Nem-buddhista vallási szövegek Taoista szövegek, köztük a Hua-hu-csing és a Tao-tö-king kommentárja, a Hszianger Zsidó szlíchót imák Nesztoriánus keresztény szövegek Manicheista szövegek Társadalmi témájú dokumentumok, például szerződések, könyvelések és kölcsön nyugták Filozófia, főleg a konfuciánus Beszélgetések és mondások, amelyekhez Huang Kan (皇侃) készített szövegmagyarázatokat, illetve a Su csing ősi kiadásai Irodalom, közte kínai népdalszövegek és ókori költészet Történelem, hivatalos és helyi Földrajztudomány, közte a Vang vu tian-csu kuo csuan Orvostudomány, járványok és betegségek kezelései. Csillagászat, közte a Tunhuangi csillagtérkép Matematika Szótárak Zene, kották és tánc jegyzetek Játékok (például a go játék szabályzata)

Jegyzetek

Források Mair, Victor H. (szerk.) 2001. The Columbia History of Chinese Literature. New York: Columbia University Press. . (Amazon Kindle edition.)

További információk Nemzetközi Tunhuang Projekt Les grottes de Touen-Houang 1920. Les grottes de Touen-Houang : vol.1 Les grottes de Touen-Houang : vol.2 Les grottes de Touen-Houang : vol.3 Les grottes de Touen-Houang : vol.4 Les grottes de Touen-Houang : vol.5 Les grottes de Touen-Houang : vol.6 Воробьева-Десятовская М.И., Зограф И.Т., Мартынов А.С., Меньшиков Л.Н., Смирнов Б.Л. Описание китайских рукописей Дуньхуанского фонда Института народов Азии. В 2 выпусках / Ответственный редактор Л.Н.Меньшиков. М.: «Наука», ГРВЛ, 1967. Вып. 2. 687 с. Воробьева-Десятовская М.И., Гуревич И.С., Меньшиков Л.Н., Спирин В.С., Школяр С.А. Описание китайских рукописей Дуньхуанского фонда Института народов Азии. В 2 выпусках / Ответственный редактор Л.Н.Меньшиков. М.: ИВЛ, 1963. Вып. 1. 778 с. Китайские рукописи из Дуньхуана: Памятники буддийской литературы сувэньсюэ / Издание и предисловие Л.Н.Меньшикова. М.: ИВЛ, 1963. (Памятники литературы народов Востока. Тексты. Большая серия. XV.). 75 с.

Kapcsolódó szócikkek

Mokao-barlangok, a Barlangkönyvtár helyszíne A buddhizmus terjedése a selyemúton Gyémánt szútra

Kategória:Kínai nyelv Kategória:Buddhista szövegek Kategória:Kéziratok