Gulyás Márton Ferenc (Budapest, 1986. június 6. –) magyar baloldali politikai aktivista, rendező,https://magyarnarancs.hu/szinhaz2/puch-es-simicska-duettje-elmarad-a-kretakor-es-a-korrupcio-86876 a Krétakör alapítvány volt tagja és ügyvezetője, valamint a Független Előadó-művészeti Szövetség volt alelnöke. A Humán Platform nevű szervezet megalapításának ötletadója, valamint aktivistája. A Közös Ország Mozgalom megalapítója, valamint a Slejm – A torkon ragadt politika vlog alapítója, vezető szerkesztője. Jelenleg a Slejm utódjaként működő Partizán YouTube-csatorna vezetője és főszerkesztője 2026–ig.

Élete Gulyás Márton egy középosztálybeli család harmadik gyermeke, édesapja Gulyás Gyula, dokumentumfilm-rendező. Gulyás a Berzsenyi Dániel Gimnázium diákjaként 19 évesen színdarabot rendezett, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de négy hónap elteltével megszakította tanulmányait. Nyilatkozata szerint azért, mert „túl radikális gondolkodása miatt rossz volt a viszonya a tanárokkal.”

2020 novemberében a 24.hu-nak adott interjújában vállalta fel homoszexualitását. „Stabilan a fiúk iránt érzek kizárólagos vonzalmat, de mégis azt gondolom, hogy ember és ember között nagyon sokféle erotikus minőségnek, vonzalomnak lehet tere”.

Tevékenysége 2012-ben óraadó tanárként esztétikát tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Művészeti tevékenysége

2017-ben Gulyás négyrészes dokumentumfilmet forgatott Vesszen Trianon (ǃ)(?) címmel.https://www.youtube.com/watch?v=O8O53J1sRGM "A film arról szól, hogy a békediktátum és annak emlékezete hogyan alakította a politikai szekértáborokat az elmúlt 100 évben."https://index.hu/mindekozben/poszt/2017/06/03/gulyas_marton_akkorat_kavezott_bayer_zsolttal_hogy_a_trianonrol_szolo_dokumentumfilmjet_is_vele_reklamozza/

Politikai tevékenysége Gimnazistaként részt vett egy tüntetésen az iskolaigazgató ellen. 2014-ben a Humán Platform és a Krétakör aktivistáival együtt, „Tedd magad szabaddá!” feliratú papírokkal tüntettek annak az épületnek a közelében, melyben a Fidesz eredményváró rendezvényét tartotta. 2015-ben a Humán Platform aktivistájaként szervezett kormányellenes tüntetést. 2015 augusztusában Gulyás Márton a magyar kormány kerítésépítése és az ezzel kapcsolatos kormánykampány ellen szervezett tiltakozást. 2016-ban drónnal próbált felvételeket készíteni a hatvanpusztai Orbán–Mészáros-birtokról. 2017. március 15-én Darth Vader-jelmezbe öltözve jelent meg Ásotthalmon, tiltakozásul a polgármester, Toroczkai László által hozott muszlim- és melegellenes rendeletre.https://www.youtube.com/watch?v=zvSpziEzKeg Gulyás azt nyilatkozta, hogy ezzel és a többihttps://www.youtube.com/watch?v=LySmyyiyMJ8 Darth Vader-performansszal a jelenlegi rendszert próbálta kigúnyolni.https://www.youtube.com/watch?v=cSbwn3wgbIs 2017-ben a Sándor-palota előtt tiltakozott a Közép-európai Egyetemet kedvezőtlenül érintő törvények aláírása ellen. 2017 áprilisában Röszkén tüntetett a határ megnyitásáért. 2017 szeptemberében megnyílt az Agóra nevű építmény az Alkotmány utcában, közvetlenül a Parlament előtt, amely október 23-áig lesz a helyszíne a Közös Ország elnevezésű platformnak, amit Gulyás Márton hívott életre. A Közös Ország mozgalom célja, hogy új, a jelenleginél igazságosabb választási rendszert fogadjon el a parlament még a jövő évi választások előtt. 2024. február 11-én interjúvolta meg Magyar Pétert aki hosszasan kitálalt a NER belső rendszeréből, amelyeket eddig csak sejteni lehetett, ekkor került először rivaldafénybe Magyar Péter személye, és itt kezdődött Magyar Péter felemelkedése.

Tiltakozó akciói Gulyás Márton számos botrányokozásban, tiltakozásban, illetve tiltakozási célú akcióban vett részt. Ezen eseményeket követően néhány esetben garázdaság bűntettének elkövetése miatt ítélték el a bíróságon.

A személyéhez köthető említésre méltó botrányok: 2013 májusában Markó Iván Az ember tragédiája című táncszínházi adaptációjának bemutatóján bekiabálásokkal zavarta meg a tapsot a Pesti Magyar Színházban. Társaival azt követelték, hogy Markó adjon számot arról a 130 millió forintról, amelyet előző évben kapott a Magyar Fesztivál Balett a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból. 2014 januárjában megzavarta a holokauszt nemzetközi emléknapján tartott megemlékezést a Holokauszt Múzeumban. A rendezvényen arra kérte Rétvári Bence államtitkárt, hogy a kormány ne állítsa fel a Szabadság téren a német megszállás áldozatainak emlékművét. 2014 nyarán egy „Cigányozás helyett baloldali megoldást” feliratú táblával tiltakozott a Demokratikus Koalíció „Ellenállás napja” című rendezvényén, emiatt állítása szerint inzultálták és megverték őt a DK szimpatizánsai. 2015 őszén harmadszor zavarta meg a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlését: besétált a Pesti Vigadóban tartott rendezvényre, majd a pódiumra rohant és mikrofont ragadott. A helyszínről a biztonsági őrök vezették ki. 2016-ban tiltakozásképpen eltávolította a választási iroda tábláit, ami miatt később 41 800 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték. 2016 júliusában, amikor a budapesti Városligetben a ligetvédőkkel együtt tiltakozott a Liget Budapest előkészületi munkálatai miatt, állítása szerint eltörték az ujját, ugyanakkor a biztonsági emberek állítása szerint Gulyás Márton sebesítette meg őket azzal a vágóeszközzel, mellyel elvágta az építkezés területére történő betekintést akadályozó ponyvát. 2017-ben 300 óra közmunkára ítélték a Sándor-palota festékkel történő megrongálásában betöltött szerepe miatt. 2018. január 17-én narancssárga festékkel öntötte le az Állami Számvevőszék épületét, tiltakozásként a szervezetnek a több ellenzéki párt ellen hozott döntése miatt. Az okozott kár kijavítása az intézmény állítása szerint 6 millió forintba kerül. 2024 februárjában a Novák Katalin kegyelmezési ügye kapcsán kibontakozott társadalmi felháborodásra reagálva február 16-án, az internetes videómegosztó portálokról ismert közszereplők például (Pottyondy Edina és Gulyás Márton) és híres előadók (köztük Azahriah) szervezésével úgynevezett Influenszertüntetést tartottak a a Hősök terén. Az egy héttel előtte bejelentett demonstráción közel 150 ezer fő vett részt.Sükösd Miklós - Így segít megbuktatni az Orbán-rendszert a magyar történelem legnagyobb tömegtüntetése (HVG, 2025.07.01.)

Díjai

Szabad-díj (2020)https://444.hu/2020/12/10/gulyas-marton-es-orosz-bernadett-is-szabad-dijat-kapott Népszabadság-díj (2021)https://24.hu/belfold/2021/10/08/nepszabadsag-dij-bezaras-gulyas-marton-doros-judit/ Joseph Pulitzer-emlékdíj (2023)

Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikkek Civil szervezet

Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Politikai aktivisták Kategória:LMBT youtuberek Kategória:Magyar LMBT személyek Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar youtuberek Kategória:Magyar rendezők Kategória:Joseph Pulitzer-emlékdíjasok