Khilón a hagyomány szerint Spárta ephorosza volt i. e. 556-ban, Damagetosz fia, a hét bölcs egyike. Megerősítette az ephoroszi hivatalt Spártában. Állítólag vagy kétszáz elégikus költeményt írt. A hagyomány szerint fia karjaiban halt meg az örömtől, aki éppen akkort nyerte meg az olümpiai játékokat.

Reformjai

Khilón volt annak a szokásnak a bevezetője, hogy az ephoroszok, mint tanácsadók csatlakoznak a királyokhoz, bár Szatürosz szerint ezt Lükurgosz alkotmánya határozta meg így. Az antik hagyomány neki tulajdonítja a spártai szellemnek, amit ma annak ismerünk, megerősítését, de a sokak által nemlétezőnek tartott Lükurgosszal szemben megalkotását is. A régészeti adatok szerint az i. e. 6. század közepéig Spárta kereskedőállam volt, de akkor megszűntek kapcsolatai, nem bírván a versenyt Athénnal, Korinthosszal és másokkal, s valószínűleg ez kényszerítette ki a militarizálódás felé ható társadalmi változásokat.

Neki tulajdonított mondások

"Ne mondj rosszat a holtakról." "Tiszteld az öregkort." "Inkább a büntetés, mint a szégyenteljes nyereség: az első fájdalmas, de csak egyszer, a másik egész életre az." "Ne nevesd ki a szerencsétlen embert." "Ha erős vagy, légy irgalmas, hogy szomszédaid inkább tiszteljenek, mint féljenek tőled." "Tanuld meg saját házadat irányítani." "Ne hagyd, hogy a nyelved túlszárnyalja értelmedet." "Tartsd kordában dühödet." "Ne utasítsd el a jóslatokat." "Ne kívánj lehetetlent." "Ne siesd el utadat." "Engedelmeskedj a törvényeknek."

Források

The Lives and Opinions of the Eminent Philosophers, by Diogenes Laertius Diogenész Laertiosz: A filozófiában jeleskedők élete és nézetei (Budapest, Jel, 2005) Plinius, 7, c. 33. Online verzió:

Kategória:Ókori görög politikusok