A pra-eszperantó (eszperantóul Pra-Esperanto - őseszperantó) az eszperantó nyelvnek L. L. Zamenhof Unua Libro című könyve 1887-es megjelenését megelőző fejlődési fázisainak elnevezése.

Az 1878-as Lingwe uniwersala Zamenhofban már gyermekként felmerült egy nemzetközi segédnyelv megalkotásának ötlete, hogy a különböző anyanyelvű emberek könnyebben kommunikálhassanak egymással. Białystokban született és élt gyerekkorában, ahol a lakosság nagy része ekkortájt lengyel és zsidó volt, de éltek itt belarusszok, oroszok, tatárok, cigányok és ukránok is. Nem volt köztük egyetértés, Z. úgy gondolta, hogy a sok nyelv miatt van ez így. Eredetileg a latin vagy ógörög nyelv egy egyszerűsített változatát akarta feleleveníteni, de később arra a következtetésre jutott, hogy jobb lenne egy új nyelvet alkotni erre a célra. Tizenéves korában sokat dolgozott a nyelv megalkotásán, és 1878. december 17-én, születésnapján (és körülbelül egy évvel a volapük nyelv első publikációja előtt) pár barátjával, akiknek tetszett az ötlet, megünnepelte a nyelv születését is. Ezt a nyelvet Lingwe Uniwersalának, azaz világnyelvnek hívta.

A w betű a v-t jelenti, és a ĉ, ĝ, ĥ, ĵ, ŝ, ŭ betűket leszámítva a későbbi eszperantó minden betűje megjelenik ebben a nyelvben. A jelen időt az -á, a felszólító módot az -ó, a főnévi igenevet az -are jelölte. Úgy tűnik, Zamenhof nem különböztette meg az éles és tompa ékezeteket.Kiselman 2010:53. A főnevek végződése egyes számban -e, többesben -es, az egyes számú névelő a la, a többes a las. Úgy tűnik, a tárgyesetet nem ismerte a nyelv, a hangsúly pedig ugyanolyan volt, mint a modern eszperantóban, az esetleges eltérést jelezték, pl. -á és -ó.

A nyelv lingwe uniwersala fázisából csak egy négysoros szöveg maradt fenn, egy dalban, melyet Zamenhof írt:

   Malamikete de las nacjes,    Nemzetek ellenségeskedése,   Kadó, kadó, jam temp' está; Bukj el, bukj el, épp ideje;   La tot' homoze in familje Az egész emberiségnek egy családban   Konunigare so debá. Kell egyesülnie.

Mai eszperantó nyelven ez a szöveg így szól: Malamikeco de la nacioj, Falu, falu, jam temp' estas; La tuta homaro en familion Unuiĝi [= kununuigi sin] devas.

A jam temp' está, egy mai eszperantó kifejezés erre a dalra utal.

Az 1881-es Lingvo universala Zamenhof egyetemista korában átadta műveit apjának, Mordechainak megőrzésre, míg befejezi orvosi tanulmányait. Apja nem értette meg fia elképzeléseit, és lehetséges, hogy félt a cári rendőrségtől, ezért elégette a művet. Zamenhof ezt csak akkor tudta meg, amikor hazatért az egyetemről, és egyből újrakezdte a projektet. A nyelv második fázisára példa ez a levélrészlet 1881-ből:

Ma plej kara [ami] miko, kvan ma plekulpa plumo faktidźas tiranno pu to. Mo poté de cen taj brivoj kluri, ke sciigoj de [tuc fuc] fu-ći specco debé[j] blessi tal fradral kordol; mo vel vidé tol jam ... Modern: Mia plej kara amiko, neniam mia senkulpa plumo fariĝus tirano por ci. Mi povas de cent ciaj leteroj konkludi, kiel sciigoj de tiu-ĉi speco devas vundi cian fratan koron; mi kvazaŭ vidas cin jam ... (Legdrágább barátom, mikor válna ártatlan tollam a zsarnokoddá? Száz leveledből levonhatom a következtetést, hogy az efféle kijelentések sérthetik testvéri szívedet, már látlak is így…)

Mostanra a w betűt a [v] hang jelölésére felváltotta a v, a személyt és számot jelző verbális inflexiók eltűntek, a többes számot alanyesetben az -oj jelölte az -es helyett (melléknévnél az -a, főnévi igenévként az -e), és a főnévi esetragok száma a jelenlegi kettőre csökkent (bár a birtokos -es napjainkban is tovább él a korrelatív névmásokban). A tárgyesetet -l jelölte, de számos esetben csak személyes névmásoknál: Ful-ći rudźo e ful-ći fiaro debá kini la princaŭ (Tiun-ĉi rozon kaj tiun-ĉi najtingalon devadis ricevi la princino) „A hercegnőnek meg kell kapnia ezt a rózsát és ezt a csalogányt.”

A mai eszperantóhoz képest erősebb szláv jelleg jellemezte (ć, dź, h́, ś, ź a ĉ, ĝ, ĥ, ŝ, ĵ helyett), és az imperfektív igei alakok (a jelen idő és befejezetlen aspektus) még mindig véghangsúlyos volt: jelen idejű -è, imperfektív -à, múlt idejű -u, jövő idejű -uj, feltételes -as, parancsoló -ó és infinitív -i.

A személyes névmások végződése alanyesetben o (birtokosnál a: mo – én, ma – enyém), de más különbségk is voltak, például az egyes szám harmadik személyű hímnemű és semleges névmás azonossága:

{| class=wikitable !1881-es személyes névmások||egyes szám||többes szám |- |style="text-align:left;"|1. személy||mo||no |- |style="text-align:left;"|2. személy||to||vo |- |style="text-align:left;"|3. személy (hím/seml.)||ro||rowspan=2|po |- |style="text-align:left;"|3. személy (nő)||śo |- |style="text-align:left;"|3. személy (reflexív)||colspan=2|so |} Emellett létezett a határozatlan o, azaz „egy”.

A korrelatív névmások hasonlóan közel álltak egymáshoz, de nem világos, volt-e különbség a határozatlan és relatív formák között (a mai i- ls ki- talán a kv- és k- formáknak felel meg), birtokos alakjuk pedig nem ismert.

{| class="wikitable" ! ||-o||-u||-a||-e||-al||-el||-am||-om |- |ti- ||fo ||fu ||fa ||fi ||fej ||fe ||fan|| |- |ki- / i- ||kvo, ko ||kvu, ku ||kva  || || ||kve, ke ||kvan, kan|| kom |- |ĉi- ||ćio ||ćiu || ||ćii || || ||ćian || |- |neni- ||fio ||fiu || || || || ||fian || |} Az utolsó sort valószínűleg fj-vel ejtették.

Az eszperantó ebben a szakaszában rendelkezett egy mássalhangzóváltással az igékben: a zöngétlen mássalhangzó fejezte ki a kísérletet valamire, a zöngés pedig azt, ha sikerrel is járt. Például: aŭti hallgatni, aŭdi hallani, trofi keresni, trovi találni, prufi vitatni valamit, pruvi bizonyítani. Ennek nyomai megmaradtak néhány eszperantó szópárban, például: pesi megmérni (valamit) és pezi nyomni (súllyal rendelkezni) (vesd össze az ebből származtatott pesilo mérleg és pezilo súly szóval).Kiselman (2010:64–65)

A volapük és az eszperantó L. L. Zamenhof (az Eszperantó nyelv megalkotója) ismerte a volapük nyelvet, már az Unua Libro (az első eszperantó nyelvkönyv) kiadása előtt. A volapük kis részben befolyásolta az eszperantó szókincsét és nyelvtanát is.

Zamenhof tanult a volapük számos hibájából, elismerte erényeit, de keményen meg is kritizálta.

A modern eszperantó kialakulása, 1887 Zamenhof ezt követően éveken át csiszolgatta a nyelvet, főként más nyelvű próza és vers lefordításával. Az igeragozás véghangsúlyát törölte a nyelvből, ehelyett az utolsó előtti magánhangzó lett hangsúlyos, a korábban a többes számot jelző -s a befejezett igéket kezdte jelölni, a befejezetlen -es alig valamivel a nyelv nyilvánosságra hozatala előtt tűnt el. A szláv stílusú diakritikus jeleket cirkumflexekre cserélte, hogy elkerülje a túlzott nacionalizmus látszatát, a ź és dź helyett újonnan bevezetett ĵ és ĝ segített megőrizni a német és újlatin szókincs látszatát.

Zamenhof 1887-ben elkészült Unua Libro („Első könyv”) című művével, amely leírja a ma ismert eszperantó nyelvet. Nikolai Borovkónak írt levelében ezt írja:

Jegyzetek

Fordítás

További információk Christer Kiselman, 2010. 'Variantoj de esperanto iniciatitaj de Zamenhof'. In Esperanto: komenco, aktualo kaj estonteco , UEA. Compares the variants of 1878, 1881, 1887, 1894, and 1906 Gaston Waringhien, 1969. Lingvo kaj Vivo („Nyelv és élet”)

Kapcsolódó szócikkek Arcaicam Esperantom – az eszperantó fiktív, mesterséges archaikus változata

Kategória:Egyes nyelvek nyelvtana Kategória:Eszperantó nyelv