A zélóták (ógörögül zēlōtaí, egyes számban zēlōtḗs, „buzgó”, „buzgó követő”) az 1. századi Júdeában működő zsidó ellenállási csoportok egyike volt. Szűkebb értelemben, Flavius Iosephus szóhasználatát követve, a név arra a jeruzsálemi frakcióra vonatkozik, amely a zsidó–római háború idején, 67 végén vagy 68 elején különült el önálló csoportként, és egyik támaszpontjául a templomot használta.David M. Rhoads: „Zealots”. In David Noel Freedman (szerk.): The Anchor Bible Dictionary. 6. kötet. New York: Doubleday, 1992. 1043–1054.Kent P. Jackson: „Revolutionaries in the First Century”. BYU Studies, 36. évf. 3. sz. (1996–1997), 129–140. Teljes szöveg.
A „zélóta” elnevezést a régebbi szakirodalom ennél tágabban is használta. Martin Hengel a Nagy Heródes korától 70-ig tartó, vallási indíttatású zsidó szabadságmozgalom részeként tárgyalta galileai Júdást, a szikáriusokat és a háború zélótáit. Morton Smith, Richard A. Horsley és David M. Rhoads később inkább azt emelték ki, hogy Iosephus eltérő nevekkel jelöli a különböző felkelő csoportokat, a zēlōtaí nevet pedig csoportnévként csak a háború későbbi szakaszában használja. E megközelítés galileai Júdás „negyedik filozófiáját”, a szikáriusokat, a jeruzsálemi zélótákat, Giszkhalai János követőit és Simon bar Giora haderejét különálló szereplőkként vizsgálja.Martin Hengel: Die Zeloten. Untersuchungen zur jüdischen Freiheitsbewegung in der Zeit von Herodes I. bis 70 n. Chr. Leiden–Köln: Brill, 1961; angolul: The Zealots: Investigations into the Jewish Freedom Movement in the Period from Herod I until 70 A.D. Edinburgh: T&T Clark, 1989.Morton Smith: „Zealots and Sicarii, Their Origins and Relation”. Harvard Theological Review, 64. évf. 1. sz. (1971), 1–19.Lincoln H. Blumell: „Social Banditry? Galilean Banditry from Herod until the Outbreak of the First Jewish Revolt”. Scripta Classica Israelica, 27. évf. (2008), 35–53. DOI:10.71043/sci.v27i.3267; nyílt hozzáférésű példány.M. John-Patrick O'Connor: „Zealots”. The Database of Religious History, 2024. DOI:10.5281/zenodo.12572576.
A zélóták története szorosan összefügg a római uralommal, a Tóra iránti vallási buzgósággal, a templom helyzetével és a korabeli zsidó társadalom belső konfliktusaival. A háború fegyveres szereplői több, egymással is versengő csoportot alkottak. Jeruzsálem 70-es elpusztítása után az ellenállás néhány erődben tovább folytatódott; Masszáda védőit Iosephus szikáriusokként írja le.Mark Andrew Brighton: The Sicarii in Josephus's Judean War: Rhetorical Analysis and Historical Observations. Early Judaism and Its Literature 27. Atlanta: Society of Biblical Literature, 2009.
Rövid időrend
Időpont Esemény Kr. e. 63 Cnaeus Pompeius Magnus elfoglalja Jeruzsálemet, és Júdea tartósan a római érdekszférába kerül. Kr. u. 6 Heródes Arkhelaosz eltávolítása után Júdea közvetlen római igazgatás alá kerül. A népszámlálás és vagyonösszeírás ellen galileai Júdás és Szaddók lép fel; Iosephus ezt az irányzatot „negyedik filozófiának” nevezi. 50-es évek Antonius Felix helytartósága alatt Iosephus elkülöníthető csoportként ír a szikáriusokról, akik merényleteket követnek el zsidó politikai ellenfeleik ellen. 66 Kitör a zsidó–római háború. A jeruzsálemi templomban megszüntetik a császár javára bemutatott napi áldozatot; Menahem emberei elfoglalják Masszádát. 67 vége–68 eleje Iosephus elbeszélésében önálló jeruzsálemi csoportként megjelennek a szűkebb értelemben vett zélóták, Eleazár ben Simon vezetésével. 70 Titus serege elfoglalja Jeruzsálemet, a templom elpusztul, a jeruzsálemi zélóta frakció megszűnik önálló katonai erőként. 73/74 A rómaiak befejezik Masszáda ostromát. Iosephus a vár védőit szikáriusokként, Eleazár ben Jáir követőiként írja le.
A főbb felkelő csoportok elkülönítése
A „zélóta” szó tágabb használata a régebbi történetírásban több, egymástól eltérő csoportot vont közös név alá. Iosephus szóhasználata és a későbbi forráskritikai kutatás alapján legalább négy különálló kör különböztethető meg.
Csoport Időszak és központ Főbb jellemzők „Negyedik filozófia” Kr. u. 6-tól; elsősorban Galilea és Júdea Galileai Júdás és Szaddók nevéhez kötött irányzat. Iosephus a szabadság hangsúlyozását és Isten kizárólagos uralmát emeli ki. Szikáriusok Az 50-es évektől; Jeruzsálem, később Masszáda Rejtett tőrrel elkövetett merényletek zsidó politikai ellenfelek ellen; a háború alatt Menahem, később Eleazár ben Jáir vezetésével. Zélóták szűkebb értelemben 67/68–70; Jeruzsálem, főként a templom körzete Eleazár ben Simon körül szerveződő jeruzsálemi frakció; konfliktusba került az ideiglenes kormánnyal és a főpapi arisztokrácia egy részével. Giszkhalai János és Simon bar Giora követői 67–70; Jeruzsálem Külön vezetés alatt álló fegyveres csoportok, amelyek a zélótákkal időnként együttműködtek, máskor rivalizáltak velük. Iosephus nem kezeli őket a zélóta frakció egyszerű részeiként.
Történeti háttér
Cnaeus Pompeius Magnus Kr. e. 63-ban elfoglalta Jeruzsálemet, és Júdea ettől kezdve a római politikai rendszerhez kapcsolódott. Nagy Heródes római támogatással uralkodott Kr. e. 37 és 4 között. Halála után országát örökösei között osztották fel. Heródes Arkhelaosz eltávolítása után, Kr. u. 6-ban Júdea közvetlen római igazgatás alá került; az új hatalom népszámlálással és vagyonösszeírással készítette elő az adóztatást.Javier Lopez: Josephus’ Jewish War and the Causes of the Jewish Revolt: Re-Examining Inevitability. MA-értekezés. University of North Texas, 2013. DOI:10.12794/metadc407792.
A római uralom elleni tiltakozás Galileában és Júdeában többféle formát öltött. Kr. u. 6 és 66 között fegyvertelen tömegtiltakozások, helyi felkelések, vidéki fegyveres csoportok és prófétai mozgalmak egyaránt megjelentek. A farizeusok, a főpapi körök, a falusi lakosság és a városi népesség tagjai között is akadtak a római intézkedésekkel szemben fellépők; mások az együttműködést választották vagy kerülték a nyílt konfliktust. Az első századi zsidó társadalom vallási és politikai törésvonalai ezért több irányban húzódtak.
A feszültségekhez az adóztatás, a római helytartók intézkedései, a helyi társadalmi ellentétek és vallási ügyekből fakadó konfliktusok is hozzájárultak. Caesareában a zsidó és görög lakosság közötti viszály 66-ban súlyos válsággá nőtt, Gessius Florus helytartó pedig pénzt vett el a jeruzsálemi templom kincstárából. Iosephus elbeszélésében ezek az események közvetlenül megelőzik a nyílt felkelést. A háború kitörésében politikai, társadalmi, gazdasági és vallási okok kapcsolódtak össze.
A római fennhatóság a mindennapi vallási életet sem hagyta érintetlenül. A templom egyszerre volt kultikus központ és jelentős gazdasági intézmény; a főpapi tisztség, a templomi bevételek és a császár javára bemutatott áldozat ezért politikai jelentőséget is kapott. A háború előtti évtizedekben a római helytartók és a jeruzsálemi elit közötti viszony, valamint a templom fölötti befolyás kérdése többször vált konfliktusforrássá.
Galileai Júdás és a „negyedik filozófia”
A Kr. u. 6-os összeírás idején galileai Júdás és egy Szaddók nevű farizeus ellenállásra szólítottak fel. Iosephus ezt az irányzatot a farizeusok, a szadduceusok és az esszénusok mellett „negyedik filozófiának” nevezi. Leírása szerint tanítása több ponton közel állt a farizeusokéhoz, hívei viszont a szabadságot különösen fontosnak tartották, és Istent ismerték el egyedüli uruknak.
Júdás felfogása szerint az összeírás politikai és vallási alávetettséget is kifejezett. A föld Istenhez tartozott, a római összeírást pedig olyan eljárásnak tekintette, amely Róma uralmát és igényét jelenítette meg. Iosephus beszámolója szerint Júdás követői a római alávetettséget a szabadság elvesztésével azonosították, és Isten kizárólagos uralmát állították szembe a császári hatalommal.
A „negyedik filozófia” és a későbbi zélóták közötti kapcsolat a kutatás egyik vitatott kérdése. Hengel Júdás mozgalmában látta a későbbi fegyveres szabadságmozgalom szervezeti és eszmei alapját. Smith, Horsley és Rhoads szűkebb értelmezése szerint Iosephus a Kr. u. 6 utáni évtizedekben nem nevez folyamatosan működő csoportot zélótának, Júdás családjának későbbi tagjait pedig többnyire más elnevezésekkel írja le.
Iosephus Júdás családjának több tagját is kapcsolatba hozza a későbbi ellenállással. Júdás két fiát, Jakabot és Simont Tiberius Alexander helytartósága alatt kivégezték. Menahemet Júdás családjához köti, Eleazár ben Jáirt pedig a szikáriusok későbbi vezetőjeként említi. Ezek a családi kapcsolatok Júdás hagyományának továbbélésére utalnak bizonyos ellenálló körökben, de a későbbi felkelő csoportok szervezeti azonosságát nem igazolják.
A szikáriusok
A szikáriusok neve a latin sica, rövid tőr szóból ered. Iosephus műveiben az 50-es évek eseményei kapcsán, Antonius Felix helytartósága alatt tűnnek fel először különálló csoportként. Ünnepi tömegekbe vegyültek, ruhájuk alatt tőrt rejtettek el, és zsidó politikai ellenfeleik ellen merényleteket követtek el. Iosephus első nevezetes áldozatukként Jonatán volt főpapot említi.Marijn Vandenberghe: „Villains Called Sicarii: A Commonplace for Rhetorical Vituperation in the Texts of Flavius Josephus”. Journal for the Study of Judaism, 47. évf. 4–5. sz. (2016), 475–507. DOI:10.1163/15700631-12340462; nyílt hozzáférésű példány.
A régebbi szakirodalom a szikáriusokat gyakran a zélóta mozgalom radikális ágának tekintette. A későbbi kutatók viszont hangsúlyozták, hogy Iosephus a két nevet eltérő összefüggésekben használja. A szikáriusok már a háború előtt megjelennek nála, a zēlōtaí név pedig önálló jeruzsálemi frakcióként csak később bukkan fel. Vandenberghe szerint a sicarii megnevezés Iosephus műveiben a római jog és a retorikai megbélyegzés fogalomkészletéhez is kapcsolódik; emiatt a szó előfordulásai nem feltétlenül ugyanazt a pontosan szervezett csoportot jelölik.
A háború kitörését követően, 66-ban Menahem emberei elfoglalták Masszáda erődjét és megszerezték az ottani fegyvereket. Menahem ezután Jeruzsálembe vonult, ahol rövid időre jelentős befolyást szerzett, majd más felkelőkkel került szembe és megölték. Túlélő hívei Masszádára vonultak vissza; későbbi vezetőjük Eleazár ben Jáir volt.
A felkelés első szakaszában Jeruzsálemben felégették azt a levéltárat is, amelyben az adósságokról szóló iratokat őrizték. Iosephus azzal magyarázza a cselekményt, hogy az adósok felszabadításával a szegényeket a vagyonos hitelezők ellen akarták fordítani. Rhoads a szikáriusok részvételét valószínűsíti a levéltár felgyújtásában. Az esetből a felkelés társadalmi ellentétei is kitűnnek.Iosephus Flavius: A zsidó háború 2.426–429. Görögből fordította Révay József. Budapest: Gondolat, 1964.
Jeruzsálem 70-es eleste után a szikáriusok egy része továbbra is Masszádán maradt. Iosephus Eleazár ben Jáir szikáriusaiként írja le a vár védőit. A római ostrom 73/74-ben ért véget. Egy 2024-ben megjelent régészeti vizsgálat szintén 73/74-re keltezi az ostromot, és térinformatikai, valamint háromdimenziós módszerekkel elemezte a római ostromrendszer maradványait.Hai Ashkenazi – Omer Ze'evi-Berger – Boaz Gross – Guy D. Stiebel: „The Roman siege system of Masada: a 3D computerized analysis of a conflict landscape”. Journal of Roman Archaeology, 37. évf. 1. sz. (2024), 215–240. DOI:10.1017/S1047759424000084.
A zélóták a zsidó–római háborúban
A háború 66-os jeruzsálemi kezdetén a templomi papság egy része döntő politikai lépést tett. Eleazár, Ananiás főpap fia és a templomi szolgálat egyik vezetője elérte, hogy ne fogadják el többé az idegenek áldozati adományait, és megszüntessék a császár javára naponta bemutatott áldozatot. Az áldozat a római uralom iránti hivatalos hűség jele volt; megszüntetése a Rómával való szakítást jelképezte. Más főpapok és előkelők ellenezték a döntést, így a háború első jeruzsálemi konfliktusai nem állíthatók be a „papság” és a „nép” egyszerű szembenállásaként.