Lakos Lajos (Szentes, 1851. március 5.Szentesi ref. egyházközség, 1851. évi keresztelések, 146. folyószám. – Nagyvárad, 1917. április 18.) városi adópénztári ellenőr, főlevéltárnok, író, újságíró.
Életútja
Lakos Lajos városi tanácsos és Bánffy Eulália (Lidia) fiaként született, 1851. március 11-én keresztelték. Szülőhelyén végezte a gimnázium hat osztályát, s ezután a 68. sz. császári és királyi gyalogezredbe lépett mint önkéntes; a bécsi kadétiskolába küldték, ahol a tiszti tanfolyamot hallgatta és 1871-ben hadapród, 1872-ben a 7. sz. császári és királyi huszárezredben hadnagy lett. 1875-ben Törökországba ment; előbb a galaci császári és királyi konzulátusnál volt alkalmazva. 1876-ban Kis-Ázsiában félévig egy expedícióval tanulmányutat tett. Az orosz-török háború kitörésekor a szervezendő magyar légióban mint százados a légióparancsnok hadsegéde lett; a legiót azonban nem lehetett felállítani, ezért a lengyel légióba lépett és II. Abdul-Hamid szultán őrnagynak nevezte ki. Részt vett a dunai hadjáratban és több fővárosi lapnak harctéri tudósítója volt. 1878-ban visszatért hazájába és 1879-ben postai szolgálatba lépett, 1888-ig Piskin postamester volt. 1889-ben a nagyváradi királyi ügyészséghez irodavezető tisztnek neveztetett ki; innét 1891-ben a városhoz ment számtisztnek és 1893-ban adópénztári ellenőrnek választották meg. A Szigligeti irodalmi társaság rendes tagja volt.
Munkái
Biharmegye helységnévtára. Nagyvárad, 1891. A nagyváradi kir. ítélőtábla. Hivatalos adatok alapján szerkesztve. Uo. 1891. Visszaemlékezés Törökországra. (1875. 1876. 1877.) Uo. 1895. (Ism. Budapesti Hirlap 102. sz. Rumén nyelvre is lefordíttatott és Romániában ezen munkájáért «a magyar irodalom fehér hollója» jelzővel tisztelték meg). Nagyvárad múltja és jelenéből. Nagyvárad, 1904. A váradi zsidóság története. Nagyvárad, 1912.
Jegyzetek
Források
További információk
Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Szentesiek Kategória:Nagyváradiak Kategória:1851-ben született személyek Kategória:1917-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar levéltárosok