A Carbon egy 1964-es alapítású lektorált fizikai és kémiai szakfolyóirat. Kiadója az Elsevier mely a folyóiratot évente 15 alkalommal adja közre.

Tartalma A folyóirat fő témája a szén, illetve allotropjai, továbbá szén alapú nanoszerkezetek fizikája, kémiája, beleértve ezek létrehozását, illetve keletkezését, szerkezetét, jellemzőit, viselkedését és technikai alkalmazásait.

Például az alábbi szénmódosulatokkal foglalkozik: grafén, grafén-oxid, szén nanocső, szénszál, és -fonál, grafit, porózus szénalapú anyagok, pirolitikus szén, amorf szén, korom, gyémánt és egyéb gémántszerű módosulatok, fullerén, stb. továbbá szenet tartalmazó olyan kompozitok, melyek jellemzőit alapvetően befolyásolja ezek széntartalma.

Továbbá jelennek meg a Carbonban cikkek szénszerkezetekkel kapcsolatos eljárásokról és alkalmazásokról, például elektromos, optikai, vagy fotovoltaikus eszközökről, intelligens anyagokról, energiatáróló és -átalakító eszközökről, környezetvédelmi, biológiai és orvosbiológiai alkalmazásokról.

Tudománymetrikai adatai Mérőszám2015Összes publikáció984Impaktfaktor (hatástényező)Az impaktfaktor egy folyóiratban közölt cikkek idézettségének mértéke. Azt jellemzi, hogy egy adott évben a folyóirat egy tipikus, elmúlt két évben megjelent cikkét milyen gyakran idézték.6,198Az impaktfaktor ötéves átlaga (five-year impact factor)6,832Közvetlenségi index (immediacy index)A folyóirat cikkeire való hivatkozások száma egy adott évben, osztva az ekkor megjelent összes cikk számával.Az idézések felezési ideje (cited half-life)A cikkek átlagéletkora, amelyekre évente a Journal Citation Reportsban hivatkoznak.EigenFactor-pontszámAz EigenFactor az impaktfaktorhoz hasonló, de ez az elmúlt öt évben a Journal Citation Reportsban megjelent hivatkozásokat veszi figyelembe, viszont nem minden hivatkozást azonos súllyal: aszerint súlyoz, hogy mennyire rangos a hivatkozó cikk folyóirata.0,080A cikkek hatása (Article Influence Score)1,438CiteScoreEgy adott évben az ez év előtt legfeljebb három évvel közzétett cikkekre történt hivatkozások száma osztva az időszakban kiadott összes cikk számával.6,53(Source-Normalized Impact per Page, SNIP)Az impaktfaktorhoz hasonlóan az egy cikkre tett hivatkozások számát jellemzi, azonban attól függően súlyozza a hivatkozásokat, hogy az adott témakörben mennyi az összes hivatkozásszám egy adott időszakban.1,688SCImago-rangAz impaktfaktorhoz hasonlóan egy cikkre jutó hivatkozások számát jellemzi, azonban nagyobb súllyal veszi figyelembe azon hivatkozó cikkeket, melyeknek nagy a hivatkozásszáma. Így a SCImago Journal Rank (SJR) definíciója rekurzív.2,109

Jegyzetek

Kategória:Fizikai folyóiratok Kategória:Kémiai folyóiratok