Az 1965. december 2-án hajnalban történt cinkotai gyilkosság az 1960-as évek egyik legsúlyosabb magyarországi bűncselekménye. Az ATRA Vállalat főrendésze két munkatársát egy hazug kémhistóriával megtévesztve megkísérelte elrabolni a vállalat dolgozóinak bérét, ám a páncélszekrény feltörésére tett kísérletük kudarcot vallott. A lelepleződés veszélyétől pánikba eső rendész lemészárolta munkatársait. Az esetnek komoly sajtóvisszhangja volt, abból később krimi íródott és film készült.
A gyilkosság előtörténete Az 1919-es születésű Krisztián Imre (akit munkatársai vezetékneve után Krisztus-nak becéztek) a rendészet vezetőjeként dolgozott az Autóalkatrész-gyártó és Felújító Vállalat (ATRA) cinkotai gyárában. Krisztián édesanyja egyszerű virágárus volt, apját sosem ismerte. Nem ismerték nehéz természetű embernek, mindenkivel barátságos volt, ugyanakkor volt benne egyfajta behízelgő magatartás, amivel feljebb tudott jutni. Katonaként megjárta az orosz frontot, volt hadifogságban, 1947-ben pedig, mint kalauz dolgozott a fővárosban. A jóképességű fiatal még újságírói képesítést is nyert, és a Szárnyaskerék c. lapnak is dolgozott. Családi élete viszont válságos volt, részben azért, mert sok különféle nőügye volt (1956-ban eltanácsolták emiatt kalauzi állásából). A bűncselekményt megelőzően már megromlott a viszonya a feleségével, ezért fizetésének felét bírósági ítélet alapján a vállalat egyből a tőle elhidegült asszonynak utalta át. Már az 1950-es években is gyanúsították sikkasztással és lopással, de kapcsolatai miatt nem vonták felelősségre. Noha olykor hirtelen haragú, de máskor ügyesen és gyorsan simított el problémákat, ezért sokan kedvelték. Sosem ivott, nem dohányzott, nem voltak szenvedélyei. Főrendész kinevezésével viszont megváltozott és egyre gyakrabban viselkedett lehetetlen, egoista módon.
Krisztián a szűkös fizetése ellenére a korszak viszonyaihoz képest költekező életvitelt folytatott. Útlevele révén gyakran elutazhatott külföldre, Lengyelországból, Csehszlovákiából és Ausztriából Magyarországon nem kapható termékeket csempészett az országba. Útjaihoz a rendész egyre több ismerősétől kért kölcsön, végül adósságspirálba került. 1965 második felére már 37 ezer forintnyi adósságot görgetett maga előtt.Az összeg 1965-ben 24 havi átlagbért jelentett. (Ipari átlagbér 1965-ben 1519 Ft.) Ráadásul egyik üzletfele is meglopta. Az illetőnek Krisztián közel 20 ezer forintot adott, hogy csehszlovák koronára válthassa, ám a férfi a pénzzel kereket oldott. A hitelezőktől szorongatott Krisztián Imre 1965 második felében úgy határozott, hogy rablással teremti elő a hitelei rendezéséhez szükséges pénzt.
Úgy gondolta, hogy legkönnyebben az őt foglalkoztató vállalat dolgozóinak fizetését tudja elrabolni, mivel azt a fizetésnap előtt már az általa jól ismert vállalati irodaház páncélszekrényében őrzik. 1965. december 1-jén, a bérkifizetés előtti nap délutánján Krisztián Imre befejezte a rendészműszakot, majd látszólag hazaindult szeretőjéhez. Ekkor már ideje java részét nem családjánál, hanem egy budapesti asszonynál, bizonyos Ilonánál töltötte. Nála még megvacsorázott és kért a nőtől egy spárgát (a tervéről magától értetődően nem beszélt neki). Krisztián csak estére ment haza, éjjelt 10-kor a gödöllői HÉV-vel visszautazott Cinkotára, előtte moziban is járt, majd a gyártelepre visszajutva a hátsó kerítésén átugorva jutott be. Néhány óvintézkedést még megtett (pl. hogy ne maradjon ujjlenyomat), de a rablás kivitelezésére nem volt pontos terve, sőt, a bűncselekményt szinte rögtönözve ötlötte ki, rögvest az után, hogy a 20 ezer forintját meglovasították. Úgy gondolta, hogy hegesztővel átvágja a fizetőpult ablakát, majd behatolva megfúrja a trezort. Mivel cipője nyomott hagyott volna, egy szandált vett fel, de a sáros talajon beázott a zoknija is. Megpróbálta feltörni a lakatosműhelyt, ahonnan az eszközöket akarta beszerezni, de nem járt sikerrel. Elment, hogy megszárítkozzon a pártirodában, ahol eltöprengett a dolgok további menetén. Úgy gondolta, hogy bevonja a rablásba két munkatársát. Az alárendeltségébe tartozó Kiss József rendésznek (akinek feladata volt a trezor őrzése) és a Szirony Istvánnak, a lakatosüzem csoportvezetőjének azt mondta, hogy a vállalat egyik magas rangú munkatársa valójában külföldi kém, aki a vállalat páncélszekrényében rejtegeti titkos rádióadóját és konspiratív iratait. A kém elleni bizonyítékok megszerzéséért cserébe magas jutalmat ígért munkatársainak. Krisztián Imre csak nehezen, a tekintélyének kimutatásával és nem csekély arroganciával tudta meggyőzni Kiss Józsefet, akivel mellesleg nagyon jó volt a viszonya, de Kiss egyúttal kötelességtudó és lelkiismeretes is volt. Szirony István azonban elhitte a mesét. Egyiküknek sem tűnt fel előtte, hogy Krisztián mit keres még ott. Rendészeti vezetőként biztonsági ellenőrzés címén Krisztián már máskor is hatolt be úgy, hogy pl. átvágta a telep drótkerítését.
Rablásból gyilkosság Krisztián először csak Kissel dolgozott, de ketten nem tudták beüzemelni a hegesztőgépet, szükségük volt Szirony segítségére (ekkorra vonta csak be Szironyt Krisztián a dologba, akit nem is volt nehéz rábeszélni, lévén egy pártcsoportban voltak). A lakatosüzemből elhozott elektromos fúrógéppel Szirony hozzálátott a vállalat pénztárában lévő páncélszekrény felnyitásának, Kiss József pedig az épület földszintjén lévő hegesztőműhelyben figyelt, hogy a műveletet nehogy valaki megzavarhassa (esetleg a „kém” jöjjön vissza, ahogy Krisztián állította). Szirony csak lassan haladt a páncélszekrény felnyitásával, a három zár közül mindössze az elsővel boldogult. Krisztián az idő múlásával feltűnően ideges lett, erősen izzadt, ami Kisst nagyon nyugtalanította. Reggel 4 óra felé Krisztián Imre már látta, hogy a reggeli műszak kezdetéig a szekrényt nem tudják kinyitni. A lelepleződéstől rettegő Krisztián úgy döntött, hogy lemond a pénzről, de nem hagy tanúkat, és gyilkosság árán szabadul meg társaitól. Krisztián a műhelyben figyelő Kiss Józsefhez ment és egy üzemből elhozott nehéz, közel hét és fél kilogramm súlyú kalapáccsal a gyanútlan férfit fejbe verte. Kiss eszméletlenül rogyott a földre. Ezek után egy másik, kb. öt kilós kalapáccsal a pénztárszobában dolgozó Szirony Istvánhoz ment. A földre térdelve dolgozó férfit hátulról leütötte, aki nekiesett a trezor ajtajának. Ezután Krisztián a kalapácsfej hegyes felével még két nagy ütést is mért a fejére. Szirony a trezort már jórészt megfúrta, de az ajtót továbbra sem lehetett felnyitni (igaz, a helyszínről távozva Krisztián tudtán kívül elvitt egy dobozt, amelyben a vállalati totó nyeremény volt). Ezek után az üzem hátsó kerítésén kiugorva elhagyta a gyárat. A kerítésen viszont fennakadt a ruhája, és kiszakadt annak egy darabja, továbbá a szandálját is eldobta Krisztián. Több kerülő utat is tett, de nem haza ment, hanem Ilonához tért be kb. háromnegyed hatkor, amikor a nő felkelt és mosakodott, akit megpróbált rábeszélni, hogy igazolja az alibijét. Ekkorra már felfedezték a bűncselekményt a gyárban.
A bűncselekményt a hegesztőműhely munkatársai fedezték fel a 4 óra 30 perc környékén, műszakkezdés előtt. A szervizműhely dolgozója be akarta kapcsolni az üzemi kemencét, de nem volt meg a kulcs, ezért elkezdték keresni Kisst, aki elvitte a kulcsot. Több helyen keresték telefonon, de sehonnan nem jött válasz. A bérosztályon megtalálták Szironyt, aki ekkor még élt, akárcsak a másik áldozat, Kiss. A mentők kórházba vitték őket, ahol az orvosi beavatkozás megmentette Kiss József életét, Szirony István azonban délelőtt belehalt koponyasérüléseibe. A reggeli műszakra a gyárba érkezett Krisztián Imre is, aki látszólag megdöbbent az éjjeli rablási kísérleten. Az igazgató megkérdezte, merre járt, majd pedig Krisztián rendészeti vezetőként adott információkkal mutatkozott segíteni a nyomozást. Az igazgató irodájában a rendőr alezredes feltett pár kérdést Krisztiánnak, aki azt állította, szeretőjénél aludt, továbbá próbálta elterelni a figyelmet a dologról. Mivel a munkások nem nyúltak semmihez, a rendőrség könnyen rögzítette a nyomokat. Szagmintákat találtak kutyák segítségével, kiöntötték Krisztián hátramaradt lábnyomát és megtalálták a kerítésen fennakadt ruhadarabokat, sőt hajszálakat, amelyet vegyi vizsgálatokkal azonosítottak. A nyomozók gyanúja rövid úton Krisztián Imrére terelődött. Már a nyomozás első napján őrizetbe vették, december 3-án pedig, épp a születésnapján előzetes letartóztatásba helyezték.
Per és ítéletek A bűnügyet a Fővárosi Bíróság 1966. február 23-án kezdte tárgyalni, míg a vádirat előző évben már kész volt. Krisztián nagyon ellentmondásos vallomásokat tett, mivel annyira zavart volt, hogy nem tudta részletesen bevallani a bűncselekményt, ezért több állítását utóbb visszavonta. A tárgyalás alatt Krisztián Imre zaklatott volt, a tanúvallomások hallatán zokogott, illetve egyszer el is ájult. Leginkább a Kiss ellen elkövetett gyilkossági kísérlet tényét viselte nehezen, aminek felidézésekor annyira rosszul lett, hogy orvost kellett hozzá hívni. A bűncselekmény elkövetését elismerte és megbánását hangsúlyozta, de nem tudott logikus magyarázattal szolgálni, folyton-folyvást zavarodottságát hangsúlyozta. Az bíróságon tanúskodott Kiss József is, aki még magán viselte Krisztián kalapácsos támadásának testi és lelki tüneteit, ő is többször sírt, reszketett, szinte rettegett, mikor felidézte a történteket. Maga Krisztián is sírt, s hangoztatta, hogy nem akarta bántani Kisst.
A megidézett tanúk hangsúlyozták Krisztián kinevezése után történt magatartásbeli változását, a pökhendi viselkedését és bevallották, hogy nekik is tartozott különböző összegekkel Krisztián. Elmondták, hogy az adósságot külföldről hozott ajándékokkal próbálta „törleszteni” Krisztián. Az ilyen cselekmény viszont határozottan törvénybe ütköző volt, kimerítette a vámelkerülés és orgazdaság tényét, amely súlyos esetben öt év szabadságvesztéssel is járhatott.
Krisztián kirendelt védője nem képviselte túlzottan védencét, csupán gyerekeire való tekintettel kérte, hogy az ítélet ne halál legyen. Krisztián az utolsó szó jogán szintén kérte, hogy tekintsenek el a halálbüntetéstől, mert szándékában áll megjavulni.
A Fővárosi Bíróság március 2-án hirdette ki ítéletét, amelyben nyereségvágyból több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, illetve gyilkosság miatt Krisztián Imrét halálra ítélte. A fellebbezést tárgyaló Legfelsőbb Bíróság az ítéletet 1966. április 16-án jóváhagyta. Ekkor már az egyes tanúk véleménye is módosult, így Kissé is, aki az elsőfokú tárgyaláson még elismerően beszélt Krisztián korábbi munkájáról, most viszont bízott abban, hogy kollégája a legsúlyosabb büntetést kapja. A harmadfokú eljárásra való fellebbezést elutasították. Krisztián kegyelmi kérvényét a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elutasította, az indoklásban pedig felhozták azt a súlyosbító körülményt, hogy Krisztián kihasználta a belé vetett bizalmat és a munkatársai előtti tekintélyét, továbbá több tényező is mutatja személyének elvetemültségét, amivel veszélyezteti a társadalmat. Az egyetlen enyhítő körülmény, Krisztián családi állapota, nem volt értékelhető. A kalapácsos főrendészt 1966. május 7-én Budapesten kivégezték.
Az ügy utóélete