Parlagi Lajos, Parlaghy, született: Purjesz Lajos (Szentes, 1877. január 5. – Auschwitz, 1944. december) színész, színházigazgató.
Életútja
Purjesz Dávid (1833–1906) szűcssegéd és Neumann Linka (Karolina) fia. Horváth Zoltán és Rákosi Szidi iskoláiban tanult, majd a Magyar Színházhoz szerződött. Innen Micsey György igazgatóhoz, majd dr. Janovics Jenőhöz szerződött, ahol 20 évet töltött, mint titkár, főpénztáros, végül dr. Janovics vállalatainak helyettes igazgatója.
1921-ben a nagyváradi színház igazgatója lett és három évig vezette a színházat nagy hozzáértéssel és lelkesedéssel, azonban magyar érzelmei miatt gyanúba került, irredentizmussal vádolták meg és ezért nem vezethette tovább a színházat. Visszavonult a színészettől és Heyman Bélával együtt megalapította a „Heyman-színkör" néven működő mozivállalatot. A mozi igazgatójaként annak színpadán mindig helyet szorított a filmképek mellett a művészi előadószámoknak és jeleneteknek is.
1928 és 1933 között újból Nagyváradon volt igazgató, majd 1933-ban báró Kemény János meghívta a kolozsvári Thália Rt. ügyvezető igazgatójának.
Magánélete Felesége Purjesz Ilona Helena volt, akivel 1903. december 14-én Szegeden kötött házasságot. Leánya Parlagi Ilonka színésznő.
Jegyzetek
Források
Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994. Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. Budapest, Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, 1929.
További információk
Erdélyi lexikon. Szerk. Osváth Kálmán. Oradea-Nagyvárad, Szabadsajtó Könyv- és Lapkiadó Rt., 1928. Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940). Kolozsvár, Polis, 2009.
Kategória:Magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:Szentesiek Kategória:1877-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Meggyilkolt színészek Kategória:Az auschwitzi koncentrációs tábor foglyai