Doór Ferenc (Petrilla, 1918. június 14. – Budapest, 2015. július 10.Elhunyt Doór Ferenc) magyar festő-grafikus, „A Duna és Szentendre szerelmese”.

Élete Az erdélyi Petrillán született 1918. június 14-én. 1938–1941 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult Budapesten Szőnyi István keze alatt. A második világháború után három évig szovjet hadifogságban volt Szibéria egyik gulagján. Szabadulása után, 1949-ben befejezte főiskolai tanulmányait, és Szőnyi tanársegédjeként belefolyt a magyar művészeti életbe. 1957-ben felvették a Művészeti Alap tagjai sorába.

Dunaföldváron élt sokáig első feleségével, Doór Ágnes (születési nevén: Wachsmann Ágnes) írónővel és 10 gyermekével, majd később Budapestre költöztek. Több gyermeke és unokája is művészeti irányban tevékenykedett, vagy tevékenykedik ma is.

Nagybányai festőiskolai hagyományokon alapuló festészetében természeti és emberalakos témákat dolgozott fel élénk színekkel, erős fény-árnyék kontraszttal. Olaj- és vízfestményein a fény és colorit a meghatározó kifejezőeszközök.

Ahogyan magáról vallja: „munkámmal igyekeztem hűen követni művészeti elképzeléseimet – megörökíteni a mindennapok életképeiben rejlő szépséget -, emberi sorsok apró örömét és bánatát, korunkat s a változást, egy-egy táj jellegzetes időtlen hangulatát”.

A Nyírő Gyula kórházban, 97 évesen hunyt el.

Kiállítások Számos tárlaton szerepelt Magyarországon és a környező országokban. Évtizedekig alkotott Szentendrén és Szigliget, Kecskemét, Hódmezővásárhely és Mártély alkotótáboraiban. Az 1950-es években a Műcsarnokban, majd az ország sok bemutatóhelyén állított ki.

Egyéni 1959 • Fényes Adolf Terem, Budapest 1965, 1971, 1983 • Derkovits Terem, Budapest 1974 • Zalaegerszeg 1979 • Nyíregyháza 1975, 1976 • Galleria Antelami, Bologna 1972 • Galerie Glaub, Köln 1975, 1978 • Parma (Olaszország) 1990 • Csók Galéria, Budapest 1993 • Művelődési Ház, Dunaföldvár

Csoportos A Műcsarnok országos tárlatai Műcsarnok, Budapest Vásárhelyi Őszi Tárlatok, Hódmezővásárhely Szegedi Nyári Tárlatok Hatvani Biennálék Humor és karikatúra, Gabrovo

Művei fellelhetők Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Déri Múzeum, Debrecen Sárospataki Múzeum, Sárospatak Gabrovo Plovdiv Szozopol, Bulgária

Elismerései 2011-ben elnyerte a Magyar Arany Érdemkeresztet.

Jegyzetek

Források Doór Ferenc: Önéletrajz, 1998 Artportal.hu

További információk http://www.blikk.hu/aktualis/elhunyt-door-ferenc/56v5je8

Kapcsolódó szócikkek Magyar festők listája

Kategória:Magyar festők Kategória:1918-ban született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar Gulag-rabok Kategória:Petrillaiak Kategória:Hadifoglyok Kategória:A Magyar Királyság katonái a második világháborúban Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek