Környey Paula, Környey Paula Amália Ilona, névvariáns: Környei Paula (Debrecen, 1899. december 28.Születése bejegyezve a debreceni állami születési akv. 13/1900. folyószáma alatt. – Esztergom, 1996. január 24.)A Farkasréti temető nyilvántartása szerint. magyar színésznő, költő, esszéista.

Életútja Környey Béla operaénekes és Galyassy Paula leánya. A Csengery utcai elemi iskolában, majd a Váci utcai Angolkisasszonyok Intézetében tanult. 1917-től egy évig kereskedelmi iskolába járt. 1918-ban Medgyaszay Vilma színházában lépett színpadra. Ezután 1919-ben a Madách Színház tagja lett, majd Beöthy László 1920-ban a Magyar Színházhoz szerződtette. Innen 1921-ben a Nemzeti Színház kötelékébe lépett, ahol 1938-ig játszott. Ekkor a Vígszínháztól kapott ajánlatot, de úgy döntött, hogy visszavonul a színpadtól. Főleg fiatal hősnőket formált meg. A rádióban is gyakran szerepelt. 1932. március 20-án Budapesten házasságot kötött Gyomlay László reálgimnáziumi tanárral.A házasságkötés bejegyezve a Bp. I. ker. állami házassági akv. 181/1932. folyószáma alatt. Férjével Esztergomban éltek, amikor Gyomlay Lászlót összeesküvés vádjával letartóztatták 1951. február 5-én. 1951. április 4-én pedig Környey Paulát és lányát is börtönbe zárták. Férje hamarosan, 1951. július 25-én elhunyt. Környey Paula ezután visszavonultan élt. Sírja a Farkasréti temetőben található (1/2. parcella, 1-20), öccsével, Környey István orvossal közös sírban nyugszik.A Farkasréti temető 2003-ban (adattár) EPA Budapesti Negyed 40-41-42. (2003/2-2003/4)

Aktív korában írt színdarabjait bemutatták a Vígszínházban. Versei rendszeresen megjelentek az újságok és folyóiratok hasábjain. Esti panoráma c. versét közölte a Dolgozók Lapja 1989. szeptember 2-ai száma.

Fontosabb szerepei Abigail (Scribe: Egy pohár víz) Hermia (Shakespeare: Szentivánéji álom) Jessica (Shakespeare: A velencei kalmár) Mariska (Szigligeti E.: Liliomfi) Pierette (Rostand: A fehér vacsora) Solvejg (Ibsen: Peer Gynt) Viola (Shakespeare: Vízkereszt)

Könyve Szép hazugság (1988)A kötet adatlapja Moly.hu

Jegyzetek

Források Magyar színművészeti lexikon Magyar színházművészeti lexikon Színészkönyvtár Dolgozók Lapja, 1989. szeptember 2.

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar költők Kategória:Debreceniek Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1996-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar nők Kategória:A magyar kommunista hatalom által politikai okból bebörtönzött személyek Kategória:Bebörtönzött művészek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek