Barát József (Budapest, 1940. március 25.– ) magyar grafikusművész, karikaturista. Szignója: Barát
Életpálya A budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium grafika szakán végzett 1958-ban. 1959-től jelentek meg karikatúrái a Magyar Ifjúság című lapban. 1961-ben a Csúzli, 1962-től pedig az ország első számú vicc lapja is közölte rajzait. 1965-től a Ludas Matyi belső munkatársa volt. Fiatal karikaturistaként a Ludas lapcsalád valamennyi alkalmi kiadványában lehetőséget kapott a megjelenésre (Ludas Matyi Magazin, Nyári Örömök, Ludas Matyi Évkönyv, Ludas Matyi Extra stb.) Karikatúrák mellett készített képregényeket is. 1966-ban részt vett a Műcsarnokban rendezett országos karikatúra kiállításon. 1966-ban még Kőszegi Judittal közösen, 1969-ben már önállóan volt kiállítása a Fiatal Művészek Klubjában. 1968-ban részt vett a Fiatal Karikaturisták kiállításán Esztergomban. Alkalmazott grafikáival évente szerepelt kereskedelmi és reklám kiállításokon. Publikációi folyamatosan jelentek meg alkalmi, humoros lapokban. (Tollasbál, Zsákbamacska, Humor EB, Humor Olimpia stb.) 1990-ben az Árkus József vezette Új Ludas-nál alapító tag, és 1992-ig a lap megszűnéséig dolgozott itt. 1993-tól az Úritök és a Magyar Nemzet rajzolója. Grafikusként könyveket is illusztrált. 1995-1999 között a Pesti Vicc munkatársa volt. és párhuzamosan a Jura Trade-nél is dolgozott. Az Ügyes rejtvény lapcsalád. a Ludas Matyi Rejtvényújság, a Kakas Márton, Poén Találat és több tucat rejtvényújság szinte naponta közli karikatúráit a sajtóban. Önálló karikatúra albuma 2006-ban jelent meg: Barát József válogatott karikatúrái címmel.
Díjai Kiváló Munkáért (1985) Kiállítások Műcsarnok (1966) Esztergom (1968) Fiatal Művészek Klubja (1966)(1969) Moszkva (1970) Könyvek Barát József illusztrációival, karikatúráival: Peterdi Pál – Barát József: Bedobjuk a törölközőt, 1985 Sport a szexben – szex a sportban, 1989 Peterdi Pál: Hopp már értem, 1990 Peterdi Pál – Buzás Ottó: Hogyan telefonáljunk, 1991 Famous Animal Tales (Népszerű állatmesék), 1991 A dohányzás 2000 éve Barát József válogatott karikatúrái, 2006
Publikációi
Források Gyöngy Kálmán: Magyar karikaturisták adat- és szignótára 1848-2007. Karikaturisták, animációs báb- és rajzfilmesek, illusztrátorok, portrérajzolók. Budapest, Ábra Kkt., 2008. Humorlexikon. Szerk. Kaposy Miklós. Bp., Tarsoly Kiadó, 2001
További információk A Ludas Matyi karikaturistái: Barát József
Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar karikaturisták Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek