A Munkácsi görögkatolikus egyházmegye () ruszin görögkatolikus egyházmegye Ukrajna területén, Kárpátalján. Védőszentje boldog Romzsa Tódor vértanú püspök. Püspöke Teodor Macapula 2024. május 8. óta.

A kárpátaljaitól függetlenül a szomszédos Galíciában is működik görögkatolikus egyházmegye Lviv központtal, mely az ukrán görögkatolikus egyház része (a kárpátaljai egyházmegye nem része az ukrán egyháznak).

Terület Szomszédos egyházmegyék

Történelem A hagyomány szerint a Szent Metód által szervezett hét pannóniai püspökség egyike volt, erre azonban bizonyítékok nincsenek.

A 15. századtól a munkács-csernekhegyi kolostor igumenjei felszentelt püspökök voltak, akik joghatóságukat kiterjesztették a ruszinokra, valamint a keleti szertartású ruménekre és magyarokra is. 1646-tól az ungvári unió keretében egységre léptek Rómával. Innentől kezdve Munkácsra felszentelt címzetes püspököket neveztek ki apostoli vikáriusként, akiket viszont az egri püspökök saját rítusvikáriusaiknak tekintettek.

Mária Terézia javaslatára XIV. Kelemen pápa 1771-ben létrehozta a Munkácsi görögkatolikus püspökséget, melynek székhelye 1775-től Ungvár lett.

Az első világháború után egy parókiája és két fíliája maradt Magyarországon.

Szervezet Az egyházmegyében szolgálatot teljesítő püspökök Fénykép Név, beosztás Születési helye, ideje Kinevezés dátuma Teodor Macapulamunkácsi görögkatolikus püspökUngvár, A Munkácsi görögkatolikus egyházmegye püspöke: 2024. május 8. óta. 100px Nyil Luscsakmunkácsi görögkatolikus segédpüspök 2020–2024 apostoli kormányzóUngvár, munkácsi görögkatolikus segédpüspök: 2012. november 19. A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye apostoli kormányzója: 2020. július 20–2024. július 16.

Korábbi püspökök Az egyházmegye püspökei az 1771-es alapítástól kezdve:

Jegyzetek

További információk Hivatalos honlap Eparchy of Mukachevo (Munkács) (Ruthenian), Catholic-Hierarchy www.gcatholic.org Bendász István: Az 1848–1849-es szabadságharc és a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye; Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1997 (Clio) Bendász István: Részletek a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye történetéből; Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1999 (Clio) Források a magyarországi görögkatolikus parókiák történetéhez. Munkácsi és nagyváradi egyházmegyés parókiák összeírása 1774–1782 között, 1-3.; sajtó alá rend. Véghseő Tamás et al.; Szt. Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 2016 (Collectanea Athanasiana II. Textus/Fontes) Források a magyarországi görögkatolikus parókiák történetéhez : a munkácsi egyházmegye parókiarendezési iratai, 1782–1787, 1-7.; sajtó alá rend. Véghseő Tamás et al.; Szt. Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 2017 (Collectanea Athanasiana II. Textus/Fontes) A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye 1945. évi sematizmusa; összeáll., tan. Marosi István; Bendász István Görögkatolikus Könyvtár és Levéltár, Beregszász, 2020 (Bendász-hagyatéksorozat) Az első világháború és a görögkatolikusok. Tanulmánykötet; szerk. Marosi István, Suslik Ádám; Szt. Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza–Beregszász, 2020 (Collectanea Athanasiana I. Studia) Terdik Szilveszter: A Munkácsi Egyházmegye festészete a XIX. században; Szt. Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 2020 (Collectanea Athanasiana VI. Ars sacra Byzantino-Carpathiensis)

Kategória:Munkácsi görögkatolikus egyházmegye