A 30. Európai Filmdíj-átadó ünnepséget (30th European Film Awards), amelyen a 2016. június 1. és 2017. május 31. között hivatalosan bemutatott, az Európai Filmakadémia több mint 3000 tagjának szavazata alapján legjobbnak ítélt európai alkotásokat részesítették elismerésben, 2017. december 9-én rendezték meg a berlini fesztiválpalotában. Az ünnepség házigazdája ezúttal is Thomas Hermanns német televíziós műsorvezető, humorista volt.
Az Európai Filmakadémia 2017. augusztus 29-én nyilvánosságra hozta a válogatáslistát, amelyre a legtöbb akadémiai taggal rendelkező húsz ország egy-egy filmet közvetlenül szavazhatott be, a többiről az EFA válogató bizottsága döntött, amelynek tagja volt az akadémia igazgatótanácsa, valamint hat meghívott szakértő, köztük Bognár Péter magyar filmforgalmazó. A listán 51 játékfilm szerepelt 31 európai országból. A jelöltekről az akadémia több mint háromezer fős tagsága döntött szavazással.
2017-ben 22 kategóriában osztottak ki díjat: 10 a tagok szavazataival megválasztandó művészi kategóriában; 7 zsűri által eldöntendő technikai kategóriában; 3 különdíj kategóriában; 2 közönségdíj kategóriában.
A legjobb európai rövidfilm kategóriába az egyes jelölő filmfesztiválok időrendjében érkeztek be a kisfilmek adatai. A nagyközönség szeptember 1-jétől tekinthette meg és szavazhatott a a legjobb film közönségdíjára. A nemzetközi filmkritikusok által odaítélt legjobb európai felfedezett kategória jelöltjeit 2017. október 19-én, a legjobb európai animációs játékfilmét pedig október 24-én közölték a nyilvánossággal. A legjobb európai film díjára, valamint a főbb alkotók elismerésére jelöltek listáját 2017. november 4-én hozták nyilvánosságra a Sevillai Európai Filmfesztiválon. Jellemző az erős válogatásra, hogy a legjobb európai film díjra jelölt öt alkotás közül három nyert díjat 2007-ben a cannes-i fesztiválon, beleértve az arany pálmás A négyzet, valamint a nagydíjas 120 dobbanás percenként című filmdrámákat, négy filmet pedig Oscar-díjra neveztek a legjobb idegen nyelvű film kategóriában (120 dobbanás percenként, A négyzet, Szeretet nélkül, valamint Testről és lélekről).
Enyedi Ildikó alkotása első helyen szerepelt azon a június elején nyilvánosságra hozott tízes listán, amelyen az Európai Filmakadémia felkérésére a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége tette meg javaslatait a legjobb film kategóriára. Enyedi Ildikót jelölték a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyvíró díjra is, a film főszereplőjét, Borbély Alexandrát pedig a legjobb színésznő kategóriában (ez utóbbi díjat is kapott).
Ugyancsak szerepelt a versenyben Bucsi Réka LOVE című Magyar Filmdíj-nyertes animációs filmje, amelyet az uppsalai fesztiválon jelöltek a legjobb európai rövidfilmek közé.
Az EFA 51 nagyjátékfilmes válogatáslistáján szerepelt még Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmje. A dokumentumfilmek 2017. augusztus 14-én nyilvánosságra hozott 15 filmből álló rövid listáján ott volt Simonyi Balázs Ultra című, szupermaratonistákról szóló 81 perces színes dokumentumfilmje is, azonban a díjra jelölt öt alkotás közé már nem jutott be.
Az Európai Filmakadémia által felkért szakmai zsűri 2017. november 14-én hozta nyilvánosságra, hogy a hét technikai jellegű kategóriában kik kapják meg az elismerést.
A 30. európai filmgála abszolút győztese Ruben Östlund svéd rendező A négyzet című filmvígjátéka lett: összesen hat szobrocskát nyert el, abból ötöt a kiemelt, akadémiai tagok által megszavazott művészi kategóriákban. A film alkotóin kívül e kategóriák közül csupán a Testről és lélekről hősnőjét alakító Borbély Alexandra vihetett haza trófeát.
6. alkalommal tartották meg a Fiatal Közönség Filmnapját 2017. május 7-én. A rendezvényen 31 ország 36 helyszínén 12-15 éves nézők választották ki a legjobbnak tartott filmet a számukra készült 3 alkotásból. A mintegy 40 magyar fiatal részére a Tabán moziban szervezték meg az egész napos filmnézést és a szavazást.
Noha nem tartozik szorosan az európai filmdíjak sorába, a gálaünnepséghez kapcsolódóan adták át Nehéz szívvel című alkotásáért Guðmundur Arnar Guðmundsson izlandi filmrendezőnek az Európai Filmakadémia (EFA) és a Hamburgi Filmfesztivál (Filmfest Hamburg) által közösen alapított elismerést, az Európai Egyetemi Filmdíjat.
Válogatás
Díjazottak és jelöltek „Díjazott” – szürkéskék háttérrel „Jelölt” – világos szürke háttérrel
Legjobb európai film Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország A négyzet The Square Ruben Östlund 120 dobbanás percenként 120 battements par minute Robin Campillo A remény másik oldala Toivon tuolla puolen Aki Kaurismäki Szeretet nélkül Nyeljubov (Нелюбовь) Andrej Zvjagincev Testről és lélekről Enyedi Ildikó
Legjobb európai komédia Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország A négyzet The Square Ruben Östlund A belgák királya King of the Belgians Peter Brosens, Jessica Woodworth Vincent és a világvége Vincent Christophe Van Rompaey Isten hozott Németországban! Willkommen bei den Hartmanns Simon Verhoeven
Legjobb európai felfedezett Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Lady Macbeth William Oldroyd ––– Bezbog Ralitza Petrova ––– Die Einsiedler Ronny Trocker ––– Estiu 1993 Carla Simón ––– Petit paysan Hubert Charuel
Legjobb európai dokumentumfilm Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Áldozat Komunia Anna Zamecka Austerlitz Szergej Loznica A jó postás Hyvä postimies Tonislav Hristov La Chana, a flamenco királynője La Chana Lucija Stojevic ––– Stranger in Paradise Guido Hendrikx
Legjobb európai animációs játékfilm Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Loving Vincent Dorota Kobiela, Hugh Welchman ––– Ethel & Ernest Roger Mainwood Louise a tengerparton Louise en hiver Jean-François Laguionie ––– Zombillénium Arthur de Pins, Alexis Ducord
Legjobb európai rendező Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Ruben Östlund A négyzet The Square Enyedi Ildikó Testről és lélekről Aki Kaurismäki A remény másik oldala Toivon tuolla puolen Jórgosz Lánthimosz Egy szent szarvas meggyilkolása The Killing of a Sacred Deer Andrej Zvjagincev Szeretet nélkül Nyeljubov (Нелюбовь)
Legjobb európai színésznő Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Borbély Alexandra Testről és lélekről Paula Beer Frantz Juliette Binoche Jöjj el napfény! Un beau soleil intérieur Isabelle Huppert Happy End Florence Pugh Lady Macbeth
Legjobb európai színész Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Claes Bang A négyzet The Square Colin Farrell Egy szent szarvas meggyilkolása The Killing of a Sacred Deer Josef Hader Stefan Zweig – Búcsú Európától Stefan Zweig: Farewell to Europe Nahuel Pérez Biscayart 120 dobbanás percenként 120 battements par minute Jean-Louis Trintignant Happy End
Legjobb forgatókönyvíró Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Ruben Östlund A négyzet The Square Enyedi Ildikó Testről és lélekről Jórgosz Lánthimosz Efthymis Filippou Egy szent szarvas meggyilkolása The Killing of a Sacred Deer Oleg Negin Andrej Zvjagincev Szeretet nélkül Nyeljubov (Нелюбовь) François Ozon Frantz
Legjobb európai operatőr Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Mihail Kricsman Szeretet nélkül Nyeljubov (Нелюбовь)
Legjobb európai vágó Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Robin Campillo 120 dobbanás percenként 120 battements par minute
Legjobb európai látványtervező Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Josefin Åsberg A négyzet The Square
Legjobb európai jelmeztervező Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Katarzyna Lewińska ––– Pokot
Legjobb európai fodrász- és sminkmester Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Leendert van Nimwegen Megtorlás Brimstone
Legjobb európai zeneszerző Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Jevgenyij Galperin Szása Galperin Szeretet nélkül Nyeljubov (Нелюбовь)
Legjobb európai hangzástervező Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Oriol Tarragó Szólít a szörny A Monster Calls
Európai koprodukciós díj – Prix Eurimages Díjazott Foglalkozás Ország Cédomir Kolar filmproducer /
Legjobb európai teljesítmény a világ filmművészetében Díjazott Foglalkozás Ország Julie Delpy színész, filmrendező, forgatókönyvíró /
Az Európai Filmakadémia életműdíja Díjazott Foglalkozás Ország Alekszandr Szokurov filmrendező, forgatókönyvíró
Közönségdíj a legjobb európai filmnek Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Stefan Zweig – Búcsú Európától Stefan Zweig: Farewell to Europe Maria Schrader A kommuna Kollektivet Thomas Vinterberg A remény másik oldala Toivon tuolla puolen Aki Kaurismäki Bridget Jones babát vár Bridget Jones's Baby Sharon Maguire Érettségi Bacalaureat Cristian Mungiu Frantz François Ozon Legendás állatok és megfigyelésük Fantastic Beasts and Where to Find Them David Yates Őrült boldogság La pazza gioia Paolo Virzì Szólít a szörny A Monster Calls J.A. Bayona
Európai Filmakadémia fiatal közönség díja Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország ––– Tschick Fatih Akın Életem Cukkiniként Ma vie de Courgette Claude Barras Az änzilochi lány Das Mädchen vom Änziloch Alice Schmid
Legjobb európai rövidfilm Címe Rendező Ország Jelölő fesztivál Timecode Juanjo Giménez Peña fesztiváljelölés – Gent Copa-Loca Christos Massalas fesztiváljelölés – Szarajevó En La Boca Matteo Gariglio fesztiváljelölés – Krakkó Fight On A Swedish Beach!! Simon Vahlne fesztiváljelölés – Valladolid Gros Chagrin Céline Devaux fesztiváljelölés – Velence Hevêrk: The Circle Rûken Tekeş fesztiváljelölés – Drama Information Skies Metahaven fesztiváljelölés – Rotterdam Jeunes hommes à la fenêtre Loukianos Moshonas fesztiváljelölés – Locarno Los desheredados Laura Ferrés fesztiváljelölés – Vila do Conde LOVE Bucsi Réka fesztiváljelölés – Uppsala Os humores artificiais Gabriel Abrantes fesztiváljelölés – Berlin Scris/Nescris Adrian Silișteanu fesztiváljelölés – Tampere The Party Andrea Harkin fesztiváljelölés – Cork Ugly Redbear Easterman és Nikita Diakur fesztiváljelölés – Bristol Wannabe Jannis Lenz fesztiváljelölés – Clermont-Ferrand
Európai Egyetemi Filmdíj A 2. Európai Egyetemi Filmdíjra (EUFA) jelöltek listáját 2017. október 10-én jelentették be a Hamburgi Filmfesztiválon. A filmek kiválasztásában közreműködött Dagmar Brunow egyetemi adjunktus (Linnaeus Egyetem, Svédország), Fabian Gasmia filmproducer (Németország), Juho Kuosmanen filmrendező (Finnország) és Elli Mastorou filmkritikus (Belgium/Görögország). Az öt jelölt alkotást levetítették és megvitatták a programban részt vevő 20 egyetemen, ahol a hallgatók megszavazták a kedvenc filmjüket. A nyertes filmről az egyetem küldöttei által tartott hamburgi konferencián döntöttek, a díjat pedig az európai filmdíj-gálán adták át a rendezőnek.
Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Nehéz szívvel Hjartasteinn Guðmundur Arnar Guðmundsson A remény másik oldala Toivon tuolla puolen Aki Kaurismäki ––– Home Fien Troch Szeretet nélkül Nyeljubov (Нелюбовь) Andrej Zvjagincev ––– The War Show Andreas Dalsgaard, Obaidah Zytoon
Jegyzetek
Források
További információk Az Európai Filmakadémia hivatalos honlapja Az Európai Filmdíj hivatalos honlapja Az Európai Filmdíj az Internet Movie Database-ben Az Európai Filmdíj a PORT.hu-n
Kapcsolódó szócikkek Európai filmművészet Európai Filmdíj 90. Oscar-gála
2017 Kategória:2017 filmes díjai