Sárga veszedelem

A sárga veszedelem rasszista elgondolás, amely az ázsiaiakra (avagy „sárga bőrűekre”) a nyugati világot fenyegető veszélyként tekint. Szorosan fűződik a 19. századi nyugati gyarmatosítás gondolatrendszeréhez, de már az ókori Görögországban is fellelhető más formában. Noha a 19. és 20. században elsősorban Kína és a kínaiak felé irányult a sárga veszedelem félelme Nyugaton, alapjában véve nem nemzeti, hanem faji alapú jelenség, amelynek középpontjában az alacsonyabb rendűnek, kulturálatlannak és vadnak vélt keleti „embertömeg” képe áll. Az idegengyűlölet egyik fajtájának tekinthető.

Egészen a görög–perzsa háborúk (i. e. 499–449) idejére nyúlik vissza a Nyugat kedvezőtlen Kelet-képe. Az ógörögök gyakran barbárnak tüntették fel a perzsákat, különösképpen a saht, akit durva kényúrként ábrázoltak. A nyugati gyarmatosító hatalmak később beillesztették ebbe a gondolatkörbe a kelet-ázsiaiakat is.Dower, John. "Patterns of a Race War" pp. 283–87, in Yellow Peril! An Archive of anti–Asian Fear, John Kuo Wei Tchen & Dylan Yeats, Eds. London: Verso, 2014 pp. 285–86.

A jelenség leírására a 19. század végén megalkotta Jakov Novikov orosz szociológus a „péril jaune” (vagyis „sárga veszedelem”) kifejezést. II. Vilmos német császár a sárga veszedelemre hivatkozva bátorította az európai hatalmakat – beleértve Németországot – Kína gyarmatosítására. A császár Japán 1905-ös győzelmét az orosz–japán háborúban Nyugat-Európára leselkedő veszélynek állította be, Kínát és Japánt pedig a nyugati világ leigázására irányuló szövetkezéssel vádolta.

Gina Marchetti, a téma kutatója szerint az ázsiaiaktól való pszichokulturális félelem még „a középkorban átélt, Dzsingisz mongol nagykán és a tatárjárás által kiváltott rettegésben gyökerezik. Ebben a félelemben egyszerre van jelen a idegen kultúráktól való fenyegetettség érzése, a szexuális kiszolgáltatottság érzése, és az abból a meggyőződésből eredő veszély érzete, hogy a kelet legyőzhetetlen, sötét, okkult erői a nyugat fölé kerekednek”,Marchetti, Gina. Romance and the "Yellow Peril": Race, Sex, and Discursive Strategies in Hollywood Fiction. University of California Press, 1992. így a nyugati világ a japánokat is egyre inkább a sárga veszedelem részének tekintette a Japán Birodalom militarista törekvései fényében. bélyegkép|350px|A sárga veszedelem teljes dicsőségében (1899) egy Csing-dinasztiához tartozó lázadó kínait ábrázol, aki felfegyverkezve áll egy elesett fehér asszony fölött, amely a nyugat-európai gyarmatosító törekvéseket jelképezheti Eredete

Történelmi előkép: a sztyeppei birodalmak

Bár a modern értelemben vett „sárga veszedelem” fogalma a 19. század végén alakult ki, azonban Európában már jóval korábban létezett egy olyan kulturális emlékezet, amely a keleti, ázsiai eredetű nomád népeket potenciális fenyegetésként ábrázolta. A hunok 4–5. századi, valamint a mongol–tatár hódítások 13. századi európai megjelenése tartós narratívákat hozott létre a hirtelen, pusztító „keleti” betörésekről. A középkori és kora újkori krónikák gyakran apokaliptikus erőként írták le ezeket a népeket, ami hosszú távon hozzájárult egy olyan mentális keret kialakulásához, amely a belső‑ázsiai sztyeppe felől érkező csoportokat civilizációs veszélyként értelmezte.Peter Heather: The Fall of the Roman Empire: A New History of Rome and the Barbarians. Oxford University Press, 2005.Christopher I. Beckwith: Empires of the Silk Road: A History of Central Eurasia from the Bronze Age to the Present. Princeton University Press, 2009.

A nyugati történeti hagyományban Attila hunjai a „keleti barbár” archetípusává váltak, amelyet későbbi korszakok politikai retorikája is gyakran felelevenített. A 13. századi mongol inváziók – különösen a Közép‑ és Kelet‑Európát érintő hadjáratok – tovább erősítették ezt a képet; a kortárs források a mongolokat egzisztenciális fenyegetésként ábrázolták, és a „tatár” kifejezés hosszú időre általános gyűjtőfogalommá vált a sztyeppei népekre. Ezek a történelmi tapasztalatok hozzájárultak ahhoz, hogy a későbbi ázsiai hatalmakat is könnyen lehessen kollektív fenyegetésként értelmezni.Denis Sinor: “The Mongols and Western Europe”. In: Denis Sinor (szerk.): The Cambridge History of Early Inner Asia. Cambridge University Press, 1990. 513–544.Janet L. Abu‑Lughod: Before European Hegemony: The World System A.D. 1250–1350. Oxford University Press, 1989.

Amikor a 19. század végén Japán felemelkedése és a kínai bevándorlás új félelmeket váltott ki Európában és Észak‑Amerikában, ezek a korábbi történeti toposzok ismét aktiválódtak. A „sárga veszedelem” diskurzusa részben erre a mélyen gyökerező európai félelemkultúrára épült, amely a modern ázsiai társadalmakat a korábbi nomád hódítók narratíváján keresztül értelmezte.Edward Said: Orientalism. Vintage Books, 1978.J. J. Clarke: Oriental Enlightenment: The Encounter Between Asian and Western Thought. Routledge, 1997.

Mint modern kifjezés Európa számára a „veszedelem” fogalma nem volt ismeretlen. 1700 előtt – Edward Said Brit etimológus szerint –:

Nem véletlen, hogy az iszlám a terror, a pusztítás, a démoni erő, a gyűlölt barbár hordák szimbólumává vált. Európa számára az iszlám tartós trauma volt. A tizenhetedik század végéig az „oszmán veszedelem” Európa mellett leselkedett, és a keresztény civilizáció egészére állandó fenyegetést jelentett, amely idővel beépült az európai civilizáció emlékezetébe, történeteibe és nagy eseményeibe.Edward Said, Orientalism (1978) p. 88

Bár a „sárga veszedelem” kifejezés a 1890‑es évek francia és német nyelvű diskurzusaiban jelent meg, a sárga veszedelemhez kapcsolódó kulturális sztereotípiák már az 1870‑es években kialakultak, amikor kínai munkások legálisan bevándoroltak Ausztráliába, Kanadába, az Egyesült Államokba és Új‑Zélandra. Munkafegyelmük és az, hogy hajlandók voltak alacsonyabb bérért dolgozni, ellenérzést váltott ki a helyi fehér lakosság körében, és hozzájárult a kínai közösségek elleni társadalmi és politikai visszahatáshoz.

1870‑ben a francia orientalista és történész, Ernest Renan figyelmeztette az európaiakat a Kelet felől érkező veszélyre; azonban Renan nem Kínára, hanem az Orosz Birodalomra (1721–1917) gondolt, amelyet a Nyugat ekkoriban inkább ázsiai, mint európai hatalomként érzékelt.

A sárga veszedelem rasszista és kulturális sztereotípiái modern formájukban a 19. század végére eredeztethetők. Ebben az időszakban kezdett el nagyszámú kínai Ausztráliába, Kanadába, az Egyesült Államokba és Új-Zélandra bevándorolni. Ezeken a helyeken, mivel alacsonyabb bérért is hajlandóak voltak dolgozni, mint a helyi fehér lakosság, szándékukon kívül magukat rasszista támadások célkeresztjébe tették. A francia orientalista és történész, Ernest Renan már 1870-ben figyelmeztette az európaiakat a rájuk leselkedő „keleti veszélyre”. Érdemes kiemelni azonban, hogy Renan ezzel az Orosz Birodalomra (1721–1917) utalt, amelyet a nyugati világ akkoriban inkább ázsiainak tekintett, mint európainak.Tsu, Jiang. Failure, Nationalism, and Literature: The Making of Modern Chinese Identity, 1895–1937 Stanford: Stanford University Press, 2005 p. 80.

Különböző variációi a nyugati világban

Német Birodalom bélyegkép|400px|II. Vilmos az Európa népei, védjétek meg legszentebb tulajdonotokat! (1895) című, Hermann Knackfuß által készített allegorikus litográfiát használta fel, hogy a sárga veszedelem ideológiáját népszerűsítse, majd azt geopolitikai érvként használja Kína gyarmatosítására

1870-től kezdve az imperialista gyarmatosítás gyakorlata konkrét formába öntötte a sárga veszedelem ideológiája által felölelt sztereotípiákat, amelyek anti-ázsiai rasszizmusa Észak-Amerika és Nyugat-Európa világképében kulturális áramlat szintjén eredendően jelen voltak. Európa középső részén az orientalistaként is működő diplomata, Max von Brandt II. Vilmos császár számára kiemelte, hogy a Német Birodalomnak Kínában gyarmati érdekei vannak, amelyeket realizálni kellAkira, Iikura. "The 'Yellow Peril' and its Influence on German–Japanese Relations", pp. 80–97, in Japanese–German Relations, 1895–1945: War, Diplomacy and Public Opinion, Christian W. Spang and Rolf-Harald Wippich, Eds. London: Routledge, 2006. A császár így kifejezetten a Német Birodalom érdekeinek és az európai kolonializmus kínai térnyerésének igazolásaként használta a „die Gelbe Gefahr” (a sárga veszedelem) kifejezést.Rupert, G.G. The Yellow Peril or, the Orient versus the Occident, Union Publishing, 1911. p. 9.

1895-ben Németország, Franciaország és Oroszország az első kínai–japán háborút (1894–1895) lezáró simonoszeki béke (1895. április 17.) záradékában, az úgynevezett hármas intervenció-ban, Japánt arra kényszerítette, hogy mondjon le kínai gyarmatairól az európai hatalmak javára. Ez a geopolitikai szerencsejáték aztán az orosz–japán háborút (1904–1905) megalapozó egyik casus bellivé vált.Kowner. Historical Dictionary of the Russo–Japanese War, p. 375. A német császár a hármas intervenciót rasszista alapokon nyugvó „fegyverbe hívásként” igazolta, a „sárga faj” által Nyugat Európa „fehér fajára” jelentett vélt geopolitikai fenyegetésre adott válaszul.

Az európai kulturális hegemónia igazolásaként és geopolitikai céljainak bemutatásaként más uralkodók számára a császár Hermann Knackfuß allegorikus litográfiáját használta fel, amely az „Európa népei, védjétek meg legszentebb tulajdonotokat!” (Volker Europas, wahrt, eure Heilgesten Guter) (1895) címet viseli. A képen Németország Európa vezetőjeként van bemutatva,Kane, Daniel C. introduction to Au Japon, Memoirs of a Foreign Correspondent in Japan, Korea, and China, 1892–1894, de Guerville, A.B. West Lafayette, Ind: Parlor Press, 2009 p. xxix. egy „történelem előtti harcos istennőként, akit Mihály arkangyal vezet a keletről érkező „sárga veszedelem” ellen, amelyet Buddha sziluettje jelképez.Palmer, James. The Bloody White Baron New York: Basic Books, 2009 Politikai szinten a litográfia II. Vilmos számára lehetővé tette, hogy azt higgye: megjósolta a küszöbön álló faji háborút, amely eldönti a 20. század egész világra kiterjedő hegemóniáját

Orosz Birodalom A 19. század végén a szentpétervári békével (1881) Kína visszaszerezte az Ili folyó medencéjének (Zsetiszu) keleti részét, amelyet az Orosz Birodalom a dungan lázadás (1862–1877) óta megszállva tartott. A béke megkötésének idején a nyugati sajtó egy feltörekvő katonai birodalomként ábrázolta Kínát: a sárga veszedelem ideológiáját alkalmazva rasszista alapokon nyugvó félelmeket keltettek az országgal szemben és azt sugalmazták, hogy Kína a nyugati gyarmatokat, például Ausztráliát, is elfoglalhatja.

Egyesült Államok