Lóth Ila, Rónai Mária (Budapest, 1900. május 28.Születése bejegyezve a Bp. II. ker. állami születési akv. 1611/1900. folyószáma alatt. – Budapest, 1975. szeptember 21.) színésznő, Magyarország első mozicsillaga.

Életútja

Rónai (Rozlosnik) István építési rajzoló és Horváth Mária leányaként született. A Magyar Királyi Operaház Balettiskolájában, majd Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában végezte tanulmányait. 1916-ban már szerepelt a János vitéz filmváltozatában mint statiszta, s hamarosan a némafilmek népszerű sztárja lett Magyarországon. 1917-ben Pakots József fedezte fel és a Star filmvállalathoz került, 1919-ben pedig a Corvin Filmgyárhoz, ahogy Korda Sándor ajánlott neki főszerepet. Balogh Béla több filmjében is feltűnt naivaként. Az 1920-as évek elején Münchenben is készített néhány filmet. 1923. október 26-án Budapesten férjhez ment Rohonczy Storer Győző János posztónagykereskedőhözA házasságkötés bejegyezve a Bp. IV. ker. állami házassági akv. 335/1923. folyószáma alatt. és hosszabb időre visszavonult. Az 1950-es években szerepelt újra filmekben, de játszott a Madách Színházban is. Sírja a Fiumei úti sírkertben található.

Filmjei

János vitéz (1916) – táncoló tündérek egyike Raskolnyikov (1916) – mezítlábas cseléd Leoni Leo (1917) Lili (1917) – Antoinine, Lili unokája Az élet királya (1917) – Sybill, a színésznő Havasi szerelem (1918) – Kitty, Lord Newcastle lánya Küzdelem a létért (1918) – Betty, postásleány A csitri (1918) – Colette Nebántsvirág (1918) – Denise, de Flavigny, a Nebántsvirág A művészet diadalútja (1918) – Dori Meinberg Casanova (1918) Rekvirált férj (1918, rövidfilm) A gőg (1918) – Magda A baba (1919) – Alexia Tilos a csók (1919) – Henriette, a királyné A magas diplomácia (1919) – Anna Mária Asszonybosszú (1919) – a kártyabarlang tulajdonosnőjének lánya Yamata (1919) – Ninon, a házmesterleány Jön a rozson át (1919) – Helén Hegyek alján (1920) – Márta, a molnárlány A tizennegyedik (1920) – Claire Az V-ik osztály (1920) – Gladys Lengyelvér (1920) – Beatrix A loowodi árva (1920) – Jane Eyre Vörösbegy (1921) – Erzsike Szentmihály (1920) Kedvenc (1920) Sugárka (1921) – Sugárka Fehér galambok fekete városban (1923) – Erzsike Lélek órása (1923) – Magda Egy dollár (1923) – Maggie Talpalatnyi föld (1948) Déryné (1951) Semmelweis (1952) Liliomfi (1954) Gábor diák (1955) Szegény gazdagok (1959) Szombattól hétfőig (1959) A pénzcsináló (1964)

Jegyzetek

Források

Színészkönyvtár Hangosfilm

Kategória:Magyar színésznők Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1975-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:Magyar némafilmszínésznők Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek