Linares egy város Mexikó Új-León államának középpontjától délkeletre. 2010-ben lakossága meghaladta a 63 000 főt. Turisztikai értékei miatt az országos turisztikai titkárságtól megkapta a Pueblo Mágico címet.
Földrajz Fekvése A város Új-León állam középpontjától délkeletre, a Keleti-Sierra Madre hegység és a Mexikói-öböl-menti-síkság találkozásának közelében épült fel a Pablillo folyó mellett. Maga a település egy viszonylag sík területen található a tenger szintje felett körülbelül 350 méterrel, de mintegy 20 km-re már több ezer méteres hegyek emelkednek. A beépített területeket szinte csak mezőgazdaságilag hasznosított részek veszik körül, illetve kisebb arányban matorral.
Éghajlat A város éghajlata meleg, de nem rendkívül forró, tavasz végétől őszig csapadékos. Minden hónapban mértek már legalább 35 °C-os hőséget, a rekord elérte a 44 °C-ot is. Az átlagos hőmérsékletek a januári 14,7 és a júliusi 28,4 fok között váltakoznak, fagy a téli hónapokban és ritkán márciusban is előfordulhat. Az évi átlagosan 763 mm csapadék időbeli eloszlása nagyon egyenetlen: a májustól októberig tartó fél éves időszak alatt hull az éves mennyiség mintegy 85%-a.
Népesség A település népessége a közelmúltban folyamatosan növekedett: ÉvLakosság199044 436199549 921200053 681200556 065201063 104
Története A települést 1712. április 2-án alapították meg Villa de San Felipe de Linares néven, Fernando Alencastre Noroña y Silvia tiszteletére, aki a spanyolországi Linares hercege volt. Ám a várost Hualahuises területén akarták megalapítani, ezért az ottani lakók tiltakoztak, és azt kérték, hogy egy távolabbi helyen épüljön fel az új város. A konfliktus egészen magas szintig, az alkirálysági hivatalokig eljutott, végül Francisco de Barbadillo y Victoriát jelölték ki arra a feladatra, hogy oldja meg a helyzetet. Végül 1715 novemberében megjelent egy olyan utasítás, hogy a lakók települjenek át egy távolabbi helyre.
Történetének legjelentősebb fordulópontja az 1777-es év volt, mert egyrészt ez év május 19-én kapta meg a magasabb ciudad (város) rangot, másrészt ebben az évben alakult meg a Linaresi püspökség, amely hamarosan az egész környék legfontosabb egyházi központjává vált. A város fontos kereskedelmi központ lett, valamint az északi országrész első cukornádtermelő helye.
Turizmus, látnivalók, kultúra A város fontos turisztikai központ, úgynevezett Pueblo Mágico. Számos építészeti értéke van, például az 1886-ban épült községi palota, a díszes homlokzatú Morelos gyógyszertár, a francia stílusú városi kaszinó, a 18. századi Szent Fülöp-székesegyház és az 1783-ban épült Irgalmasság Ura-kapolna. A városban múzeum is található, 2,5 kilométerre a központtól pedig egy tíz hektáros park terül el, az úszómedencékkel is rendelkező El Nogalar, amely minden korosztály által kedvelt kikapcsolódási helyszín. A település mellett, keleti irányban 12 km távolságra található az 1667-ből származó egykori Guadalupe hacienda, ahol ma az Új-Leóni Egyetem egyik egysége működik. A Linarestől 18 km-re levő Cerro Prieto víztározó a horgász- és víziturizmus célpontja.
Linaresben több fesztivált is tartanak: augusztusban a Villa Seca-fesztivált, amelynek során egy dobot ajándékoznak a kiemelkedőségükért díjazott városlakóknak, másrészt február végén-március elején is van egy ünnepély. A helyi kézművesek fő termékei a bőrből készült tárgyak.
Jegyzetek
Kategória:Új-León települései Kategória:Pueblo Mágicók