Szent Veronika 1. századi ókeresztény szent, a fényképészek védőszentje, ünnepe február 4.

A hagyomány szerint Veronikának hívták azt a jeruzsálemi jámbor nőt (akit korábban a Mester vérfolyásából kigyógyított), aki a Golgotára vezető úton kendőjével Jézus vérző-verítékező arcát letörölte. Csodálatosképpen Krisztus arcképe rajtamaradt a vásznon. A római Szent Péter-bazilikában van egy régi, Veronikát ábrázoló kép, amely állítólag 705 körül került oda. 1011-ben oltárt emeltek Veronika tiszteletére, amelyben az ereklye látható. Veronika-ereklyével Milánó és Jaén (Spanyolország) városok is dicsekedhetnek. A képen látható férfiarc tökéletesen megegyezik a torinói lepel arcával.Azonosak Jézus képmásai

Életének történetét és alakját a mai kutatók inkább legendának vélik, mint valóságnak.

Maga Szent Veronika vitatható lehet egyes körökben. Neve nem szerepel a Bibliában, s nincs adat arról sem, mikor avatták szentté.

Vélemények Jean Mabillon és Daniël van Papenbroeck tudósok nézete szerint a Veronika név csak tévedésből keletkezett: a „vera icon” (valódi kép) szavakat egy szóba foglalták és belőle Veronikát csináltak. Ezt támaszthatja alá, hogy a középkori írók nem említenek semmiféle szent Veronikát, hanem magát a képet nevezik így, pl.: Gervas. Tilberiensis 1210 körül: de figura Domini, quae Veronica dicitur. Est ergo Veronica pictura Domini vera; Matth. Paris (1216); effigies vultus Domini quae Veronica dicitur

Más tudósok, mint például Jacob Grimm, a görög Abgar-monda átkeresztényesítésének tartották Veronika legendáját. 106. o.

Jegyzetek

Források

További információk A manopellói lepel története Veronika kendőjének története, művészeti ábrázolásai, különbség a keleti és a nyugati Veronika jellemzői között ld.http://veronikaigazikepmas.blogspot.com/

Kapcsolódó szócikkek Torinói lepel

Kategória:A Római Birodalom szentjei Kategória:Az 1. században elhunyt személyek Kategória:Az 1. században született személyek Kategória:Vitatott létezésű szentek