Albert Costa Balboa (Barcelona, 1990. május 2. –) spanyol autóversenyző.

Pályafutása Gokart Albert Costa Balboa 1990-ben született Barcelonában, Spanyolországban és 2004-ben kezdte meg nemzetközi gokartos karrierjét, a Copa Campeones Trófea ICA Junior osztályban, mikor is 7. helyen végzett. 2005-ben ugyanebben az osztályban folytatta, kivéve a Copa Campeones Tfeát, ahol az ICA osztályban vett részt. Ismét 7. helyen zárt, emellett szintén 7. lett a Spanyol ICA Junior bajnokságban is. Emellett 27. lett az Andrea Margutti Trófea és 29. az Európa-bajnokság versenyeiben. Costa később azonban jeleskedett, és megnyerte az Italian Open Masterst. Végül az évadot 9 pont előnnyel zárta. 2005-ben szintén ebben a géposztályban folytatta pályafutását. A szezonban öt különböző bajnokságot csinált végig, de csak az Ázsia-Pacifik bajnokságban ért el helyezést, ahol a 15. lett.

Formula–3 A 2007-es kiírásban váltott együléses formulaautózásra, rögtön a brit Formula–3-ba, ezzel több kisebb fajsúlyú együléses géposztályt is átugrott. A sorozat első futamát a Räikkönen Robertson Racing csapat színeiben futotta le, azonban ezt követően anyagi nehézségek hátráltatták. Legjobb eredményét akkor érte el, mikor a versenyzők először utaztak el a Romániában található Bukarest Ringre. Itt a harmadik helyen záró Hamad Al Fardan után egy másodperccel érkezve a 4. helyet szerezte meg.

Formula Renault Formula–3-as karrierje és az anyagi források szűkössége miatt gyorsan véget ért és csak a Formula Renault sorozatban tudott indulni, ahol az Epsilon Euskadi színeiben az európai és a nyugat-európai kupákért versenyzett. Costa az európai sorozatot a 8. helyen zárta annak ellenére, hogy a 14 futam közül egyiken sem ért el pódiumos helyezést. Legjobb eredményeit a Nürburgringen és Le Mans-ban érte el, valamint Estorilban az első versenyen övé lett a leggyorsabb kör.

2009-ben az Epsilon színeiben folytatta, és szintén hasonló programokat teljesített, két kiírásban felváltva. Az európai kupát Vergne és António Félix da Costa előtt megnyerte, két héttel később pedig a portugáliai Algarvében nyert. A 28 versenyből, melyen elindult, 13-at megnyert. Ezek közül 5 európai, 8 nyugat-európai futam volt.

Formula Renault 3.5

Miután 500 ezer euró pénzdíjban részesült a Formula Renault 2.0-s kategória megnyeréséért, az eggyel magasabb Formula Renault 3.5-ös sorozatba indult, melyet 2010-ben szintén az Epsilon Euskadi színeiben versenyzett végig. Egy idénnyel később hasonlóan jó eredményeket ért el, immáron az EPIC Racing alkalmazásában, amelyek hozzásegítették az összetett pontverseny 4. helyéhez.

Eurocup Mégane Trophy A 2012-es szezonra még bízott benne, hogy az együléses szériákban tud maradni, viszont a pénzügyi helyzete ezt ismételten nem tette lehetővé, másrészt egy botrányos ügybe is belekeveredett. Később egy interjúban elárulta, hogy a korábbi menedzserének az átverési áldozata lett, aki beprotezsálta volna valamelyik GP2-es alakulathoz, aláírt szerződéssel, de ez nem történt meg. Egyebek miatt ezért a Renault saját túraautós-márkakupájában versenyzett, az Eurocup Mégane Trophy-ban a címvédő olasz, Oregon csapattal. Viszonylag egy domináns évadot futva végül bajnoki címet ünnepelhetett. Végül négy pont előnnyel tudta felülmúlni a holland Bas Schothorstot, akivel végig kiegyensúlyozott teljesítményt hozott.

Támogatás és szponzorok hiányában a 2012-es év végén kénytelen volt felhagyni a nemzetközi versenyzéssel, majd a következő években pilótaedzőként dolgozott a Renault Sportnál.

Sportautózás 2016-ban visszatért a nemzetközi elitbe, a Blancpain GT Endurance-kupa néhány versenyén a svájci Emil Frey Racinggel. 2017-ben már több bajnokságba is nevezték, ezek közül teljes évet tudott menni a nemzetközi GT Openben, ahol Philipp Frommenwiler csapattársaként és egy Lexus RC F GT3 volánja mögött összesen négy futamgyőzelmet aratott és az összetettet a 3. pozícióban zárta. 2018-ra visszatért a Blancpain sorozataiba, továbbra is az Emil Frey Lexus csapatával. 2019-ben ismételten a nemzetközi GT Open mezőnyében volt ott, immár egy Lamborghini Huracán GT3 Evo-val. Az olasz Giacomo Altoè társaként bajnokok lettek 128 ponttal, megelőzve a végül ezüstérmet szerző testvérautó előtt.

Győzelme után, 2020 januárjában a Lamborghini a gyári versenyzőjének és egyik márkanagykövetének szerződtette. Még ebben az évben lehetősége nyílt rajthoz állni a legendás Daytonai 24 óráson az egyik gyári Lamborghinis alakulattal, az osztrák GRT Grasser Racing Teammel. 2021 nyarán a német ADAC GT Masters Sachsenringen tartott fordulója után a GRT menesztette, miután egy rajtbaleset okozója volt, ennek ellenére a Lamborghini továbbra is gyári támogatottként számolt vele 2022-ben is. 2023 februárjában a lengyel Inter Europol Competition igazolta le a hosszútávú-világbajnokság (WEC) LMP2-es kategóriájába, így életében először vezethetett egy prototípus versenyautót, az Oreca 07-es modellt. A 2023 júniusában megrendezett 100 éves Le Mans-i 24 óráson nagy meglepetésre győzedelmeskedtek a kategóriájukban.

Eredményei Karrier összefoglaló Szezon Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogó Pont Helyezés 2007 Brit Formula–3-as bajnokság Double R Racing 9 0 0 0 0 33 11. 2008 Formula Renault 2.0 Eurókupa Epsilon Euskadi 14 0 0 1 0 35 8. Formula Renault 2.0 WEC 15 0 1 0 4 85 5. 2009 Formula Renault 2.0 Eurókupa Epsilon Euskadi 14 5 6 6 10 138 1. Formula Renault 2.0 WEC 14 8 8 10 9 172 1. 2010 Formula Renault 3.5 Epsilon Euskadi 17 0 0 0 3 78 5. 2011 Formula Renault 3.5 EPIC Racing 17 1 1 1 4 151 4. 2012 Eurocup Mégane Trophy Oregon Team 14 7 8 6 10 251 1. 2016 GT Európa Endurance-kupa Emil Frey Racing 4 0 0 0 0 0 HN 2017 ADAC GT Masters Callaway Competition 2 0 0 0 0 14 32. GT Európa Endurance-kupa Emil Frey Jaguar Racing 4 0 0 0 0 1 28. GT Európa Sprint-kupa Emil Frey Lexus Racing 2 0 0 0 0 0 HN International GT Open 14 4 4 5 7 98 3. 2018 GT Európa Endurance-kupa Emil Frey Lexus Racing 5 1 0 0 1 35 9. GT Európa Sprint-kupa 10 0 0 2 0 15,5 13. 2019 GT Európa Endurance-kupa Orange 1 FFF Racing Team 1 1 0 0 1 25 10. International GT Open Emil Frey Racing 14 4 5 1 7 128 1. 2020 ADAC GT Masters GRT Grasser Racing Team1400211028. IMSA - GTD100001755. GT Európa Endurance-kupa Emil Frey Racing40000819. GT Európa Sprint-kupa10211260,55. 2021 ADAC GT Masters GRT Grasser Racing Team1001031039. IMSA - GTD2000013376. GT Európa Endurance-kupa Emil Frey Racing500001617. GT Európa Sprint-kupa10101343,56. 2022 ADAC GT Masters Emil Frey Racing1411231404. GT Európa Endurance-kupa500113215. GT Európa Sprint-kupa Imperiale Racing20000322.2023 WEC Inter Europol Competition GT Európa Sprint-kupaEmil Frey Racing

Teljes Formula Renault 3.5-ös eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyzés Pont 2010 Epsilon Euskadi ALC1 ALC2 SPA1 SPA2 MON1 BRN1 BRN2 MAG1 MAG2 HUN1 HUN2 HOC1 HOC2 SIL1 SIL2 CAT1 CAT2 5. 78 2011 EPIC Racing ALC1 ALC2 SPA1 SPA2 MNZ1 MNZ2 MON1 NÜR1 NÜR2 HUN1 HUN2 SIL1 SIL2 LEC1 LEC2 CAT1 CAT2 4. 151

Teljes GT Európa Endurance-kupa eredménysorozata Év Csapat Osztály 1 2 3 4 5 6 7 Helyezés Pont 2016 Emil Frey Racing Pro MNZ SIL LEC SPA6H SPA12H SPA24H NÜR HN 0 2017 Emil Frey Racing Pro MNZ SIL LEC SPA6H SPA12H SPA24H CAT 51. 1 2018 Emil Frey Lexus Racing Pro MNZ SIL LEC SPA6H SPA12H SPA24H CAT 9. 35 2019 Orange1 FFF Racing Team Pro MNZ SIL LEC SPA6H SPA12H SPA24H CAT 10. 25 2020 Emil Frey Racing Pro IMO NÜR SPA6H SPA12H SPA24H LEC 19. 8 2021 Emil Frey Racing Pro MNZ LEC SPA6H SPA12H SPA24H NÜR CAT 17. 16 2022 Emil Frey Racing Pro IMO LEC SPA6H SPA12H SPA24H HOC CAT 15. 32

Teljes GT Európa Sprint-kupa eredménysorozata Év Csapat Osztály 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Helyezés Pont 2017 Emil Frey Lexus Racing Pro MISQR MISCR BRHQR BRHCR ZOLQR ZOLCR HUNQR HUNCR NÜRQR NÜRCR HN 0 2018 Emil Frey Lexus Racing Pro ZOL1 ZOL2 BRH1 BRH2 MIS1 MIS2 HUN1 HUN2 NÜR1 NÜR2 13. 15,5 2020 Emil Frey Racing Pro MIS1 MIS2 MIS3 MAG1 MAG2 ZAN1 ZAN2 CAT1 CAT2 CAT3 5. 60,5 2021 Emil Frey Racing Pro MAG1 MAG2 ZAN1 ZAN2 MIS1 MIS2 BRH1 BRH2 VAL1 VAL 2 6. 43,5 2022 Imperiale Racing Pro BRH1 BRH2 MAG1 MAG2 ZAN1 ZAN2 MIS1 MIS2 VAL1 VAL 2 22. 3 2023 Emil Frey Racing Pro BRH1 BRH2 MIS1 MIS2 HOC1 HOC2 VAL1 VAL 2 ZAN1 ZAN2 9.* 3* * A szezon jelenleg is zajlik.

Teljes ADAC GT Masters eredménysorozata Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 Helyezés Pont 2017 Callaway Competition Corvette C7 GT3-R OSC1 OSC2 LAU1 LAU2 RBR1 RBR2 ZAN1 ZAN2 NÜR15 NÜR28 SAC1 SAC2 HOC1 HOC2 32. 14 2020 GRT Grasser Racing Team Lamborghini Huracán GT3 Evo LAU115 LAU1227† NÜR110 NÜR23 HOC15 HOC28 SAC129† SAC210 RBR14 RBR23 LAU2113 LAU228 OSC112 OSC222 8. 102 2021 GRT Grasser Racing Team Lamborghini Huracán GT3 Evo OSC12 OSC2Ki RBR12 RBR24 ZAN112 ZAN210 LAU13 LAU25 SAC1Ki SAC211 HOC1 HOC2 NÜR1 NÜR2 9. 103 2022 Emil Frey Racing Lamborghini Huracán GT3 Evo OSC118 OSC25 RBR16 RBR28 ZAN112 ZAN21 NÜR17 NÜR216 LAU12 LAU22 SAC111 SAC27 HOC14 HOC2Ki 4. 140 † Nem teljesítette a versenytáv bizonyos százalékát, de helyezését értékelték.

Teljes FIA World Endurance Championship eredménysorozata

Év Csapat Osztály Kasztni Motor 1 2 3 4 5 6 7 Helyezés Pont 2023 Inter Europol Competition LMP2 Oreca 07 Gibson GK428 4.2 L V8 SEB ALG SPA LMS MNZ FUJ BHR 2.* 90* * A szezon jelenleg is zajlik.

Le Mans-i 24 órás autóverseny Év Csapat Csapattárs Autó Kategória Kör 2023 Inter Europol Competition Fabio Scherer Jakub Śmiechowski Oreca 07-Gibson LMP2 328 9. 1.

Daytonai 24 órás autóverseny Év Csapat Csapattárs Autó Kategória Kör 2020 GRT Grasser Racing Team Franck Perera Steijn Schothorst Richard Heistand Lamborghini Huracán GT3 Evo GTD 633 33. 14. 2021 GRT Grasser Racing Team Franck Perera Tim Zimmermann Misha Goikhberg Lamborghini Huracán GT3 Evo GTD 195 Kiesett Kiesett

Jegyzetek

További információk Hivatalos DriverDB honlapja

Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Barcelonaiak Kategória:Élő személyek Kategória:Spanyol autóversenyzők