Szoboszlai Éva (Budapest, 1953. augusztus 22. –) Aase-díjas magyar színésznő.

Élete és pályafutása

1978-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Vámos László osztályában. Főiskolás évfolyamtársaival (Horineczky Erika, Józsa Imre. Balkay Géza, Zsolnay András, Szirmai Péter) 1977-ben szerepelt Felvidéki Judit Negyedik forduló című szerzői tévéjátékában. Friss diplomás színészként pályáját a Szolnoki Szigligeti Színházban kezdte. Első nagy feladata Paál István rendezésében, évadnyitó előadásként bemutatott Edward Albee - „Nem félünk a farkastól” című drámájában: Honey. (Végvári Tamás, Margitai Ági és Pogány György voltak a partnerei.) Az előadás nívódíjban részesült. Szolnokon a színházi elfoglaltságai mellett, a helyi rádióban készült hangjátékokban is szerepelhetett, és részt vett a Szolnoki Nyári Színház előadásain is. Alakításait 1983-ban megyei művészeti díjjal jutalmazták. Szerepelt Tácon is, a Gorsiumi Nyári Játékok Szophoklész: Elektra című előadásában. Két alkalommal (1985-ben és 1995-ben) három-három évadra a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz szerződött. Szerepei által számos klasszikus nőalakot formált meg. 1988 és 1995 között illetve 1998-óta szabadfoglalkozású színművésznő. Játszott a Ruttkai Éva Színházban és gyakran szerepelt az Udvaros Béla által alapított Evangélium Színházban. 2016-ban Aase-díjban részesült. Felolvasóként készített hangoskönyveket, többek között a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége könyvtárának is.Szoboszlai Éva – Europeana Gyűjtemények

Nagybátyja: Szoboszlai Sándor színművész.</small>Népszava, 2020. február 27. (147. évfolyam, 49. szám) A világ a kamera és a 16-os busz volánja mögül

Díjai Szolnok Megyei Művészeti díj (1983) Aase-díj (2016)

Fontosabb színházi szerepei

Filmek, tv Holt lelkek tévéjáték (1977) Negyedik forduló (1978) Rosszemberek (1979) Hínár (1981) Viaszfigurák (1983) Vásár (1985) Nem érsz a halálodig (1990) Patika sorozat (1995)

Hangoskönyvek Anton Pavlovics Csehov: Három nővér Anton Pavlovics Csehov: Sirály Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Az orr Csáth Géza: Lidércálmok Gárdonyi Géza: Az én falum Jókai Mór: A cigánybáró Jókai Mór: A janicsárok végnapjai Jókai Mór: Török világ Magyarországon Karinthy Frigyes: Az utolsó palackposta Karinthy Frigyes: Így írtok ti Krúdy Gyula: Bukfenc Mikszáth Kálmán: A fekete város Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora Mikszáth Kálmán: Kisértet Lublón Tamási Áron: Vadrózsa ága Tóth Béla: Magyar anekdotakincs

Jegyzetek

Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999.

Magyar színházművészeti lexikon

További információk

Kategória:Magyar színésznők Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Aase-díjasok Kategória:Hangoskönyv-felolvasók