Horineczky Erika (névváltozat: Horineczki Erika; Horinetzky Erika) (Budapest, 1955. január 15. – Budapest, 2010. november 8.) magyar színésznő.

Életpálya Amatőrként a Pinceszínházban kezdett színészettel foglalkozni. 16 évesen szerepet kapott Bacsó Péter: Forró vizet a kopaszra című filmjében, amelyet 1972-ben mutattak be. Ezután is több filmben szerepelt. 1977-ben főiskolásként főszerepet játszott Felvidéki Judit Negyedik forduló című tévéjátékában. 1978-ban színészként végzett Várkonyi Zoltán osztályában, a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Gyakorlaton a Madách Színházban volt. Diplomás színésznőként a Pécsi Nemzeti Színházban 1978-ban kezdte pályáját, ahol Spiró György: Nyulak Margitja című drámájának főszerepében debütált. 1979 nyarán Balatonbogláron, a vörös kápolna melletti szabadtéri színpadon: a Balatoni Nyári Színházban, a Lengyel Pál által rendezett Sylver Queen Saloon egyik örömlányát alakította. 1980-tól szabadfoglalkozású színművésznő. 1981–1983 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt. 1983-tól a Mafilm színtársulatának volt tagja.1985-ben a székesfehérvári Vörösmarty Színházban részt vett Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit! című előadásában, amelyben csak női szereplők voltak. A címszerepet Kútvölgyi Erzsébet játszotta, az előadást Verebes István rendezte.

Fontosabb színházi szerepei Déry Tibor: A talpsimogató.... Klári (Ódry Színpad) Szabó Magda : Régimódi történet.... további szereplő (Madách Színház, főiskolásként) Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Holt lelkek.... további szereplő (Madách Színház, főiskolásként) Spiró György: Nyulak Margitja.... Margit apáca, IV. Béla lánya William Shakespeare: Ahogy tetszik.... Rosalinda, a száműzött herceg leánya August Strindberg: Álomjáték.... Indra lánya Mihail Mihajlovics Roscsin: Szerelvény a hátországba.... Léna John Braden – Paul Foster: Sylver Queen Saloon.... Little Britches (alias Popsy) Mocsár Gábor: Az özvegyi hűség.... szereplő (Gyulai Várszínház) Népi játék: Kocsonya Mihály házassága.... szereplő (Gyulai Várszínház) Nóti Károly: Nyitott ablak.... Erzsi, szakácsnő Kaló Flórián: Négyen éjfékor.... Olga Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit!.... szereplő (Székesfehérvár, Vörösmarty Színház) Hernádi Gyula: Szép magyar tragédia.... Pereghy Anna Móricz Zsigmond: Úri muri.... Rozika Krúdy Gyula – Kapás Dezső: Rezeda Kázmér szép élete.... Dóri Fazekas Anna – Koffler Gizella – Zsolnai Péter: Öreg néne őzikéje.... Tinorú Alexandre Dumas – Fülöp Kálmán – Wolf Péter: A három testőr.... Milady, a bíboros kémnője

Filmek, TV Forró vizet a kopaszra! (1972) Holnap lesz fácán (1974) Szikrázó lányok (1974) A felnőttek furcsák néha (1977) Az ész bajjal jár (1977) Gogol: Holt lelkek (színházi előadás TV-felvétele, 1977) A közös bűn (1978) Negyedik forduló (1978) Polka-mazurka (Horváth Z. Gergely filmje) (1978) A hiba (tévéfilm, 1978) Nincs visszaút (tévéfilm, 1979) Szerelvény a hátországba (színházi előadás tv-felvétele, 1979) BÚÉK! (1979) Kabala (1982) Mint oldott kéve (1983) Doktor Minorka Vidor nagy napja (1986) Bucó, Szetti, Tacsi és az ékszertolvajok (1987) – Szetti (hang) Peer Gynt (1988) Szomszédok (sorozat) 71. rész (1990) Werckmeister harmóniák (2000) Szortírozott levelek (2000) Csocsó, avagy éljen május elseje! (2001) Könyveskép (2004) Montecarlo! (2004) Fejes Endre: Szerelmi történet (2005)

Jegyzetek

Források

Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 249. szám) Négy pályakezdő a pécsi színházban Horineczky Erika Mafab.hu Film Színház Muzsika, 1985. március 9. 29. évfolyam, 10. szám - Próban Székesfehérvárott - A maszk mögött: színésznők

További információk

Horineczky Erika IszDb adatlap

Kategória:Magyar színésznők Kategória:1955-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek