Jessica Tandy (London, 1909. június 7. – Easton, 1994. szeptember 11.) Oscar-, Golden Globe- és Primetime Emmy-díjas brit színésznő. Egyike azon keveseknek, akiket a színpadon, a televízióban és a filmekben is elismertek.Az angolnak van egy ilyen kifejezése erre: a Triple Crown of acting, amely szó szerint a színészkedés háromszoros koronáját jelenti. A három korona a Tony-díjat, az Emmy-díjat és az Oscar-díjat szimbolizálja. Nyolcvanévesen nyerte el az Oscar-díjat 1989-ben, ezzel a legidősebb Oscar-díjat nyert színésznőnek számít a filmtörténetben.

Élete bélyegkép|Hume Cronynnal a Fourposterben bélyegkép|Alfred Hitchcock Presents – The Glass Eye epizód Jessica Tandyvel bélyegkép|Tandy és Cronyn 1988-ban az Emmy-díjátadón Londonban született 1909-ben Jessie Alice Tandy néven. Édesapja, Harry Tandy, mozgóárus volt, édesanyja, Jessie Helen Horspool, igazgatónő egy szellemileg hátrányos helyzetű gyermekeknek alapított iskolában. Szülei beíratták Tandyt a Ben Greet Akadémiára, hogy színészkedni tanuljon. Már ekkor ígéretesnek bizonyult. Első színházi szerepét Londonban (The Rumour), majd New Yorkban kapta meg (The Matriarch). Számtalan, egyre nagyobb kihívást jelentő szerep után Blanche DuBois alakítása hozta meg számára az első áttörést A vágy villamosa című színdarabban. Elismerésül Tony-díjat is kapott. Azonban mikor a darab megfilmesítésére került a sor Elia Kazan rendezésében, Vivien Leight választották a szerepre, aki akkorra már befutott színésznőnek számított.

Jessica Tandy első férje a brit színész, Jack Hawkins volt, akitől 1940-ben elvált. Egy közös gyermekük született. 1942-ben feleségül ment az amerikai színészhez, Hume Cronynhoz, 1954-ben pedig amerikai állampolgárságot szerzett. Férjével számos filmben és színdarabban játszottak együtt (The Fourposter, Kopogós römi, Garp szerint a világ, Selyemgubó). Első közös filmjük A hetedik kereszt volt Fred Zinnemann rendezésében. Zinneman rendkívül elégedett volt velük, és kimagasló tehetségeknek írta le őket: „Láthatatlan erő veszélyeztet egy szerető családot – figyelemre méltó, ahogy ezt a képet megelevenítik a filmben.”

1950-ben Tandy Joseph Cotten oldalán egy hideg, érzéketlen feleség szerepét játszotta a September Affair-ben, majd egy évvel később ismét egy feleség szerepét kapta meg a Rommel – A sivatagi róka című filmben. 1963-ban közeli barátjuk, Alfred Hitchcock kiválasztotta őt a Madarak című filmjéhez, ami egyfajta horrorfilmnek számított.

A 80-as években gyakoribbá váltak a filmes szerepei: a Mulató a sztrádán, a Selyemgubó, Garp szerint a világ. Az utóbbi filmben Cronyn és Tandy Glenn Close szüleivé és Robin Williams nagyszüleivé váltak. 1987-ben tévéfilmet készítettek a Foxfire színdarabból, amelynek forgatókönyvét részben Cronyn írta meg: Tandy pedig Emmy-díjat nyert vele. Tandy és Cronyn voltak az elsők, akiket Tony-életműdíjjal jutalmaztak. Tandy 1989-ben Oscar-díjat nyert a Miss Daisy sofőrjében játszott idős hölgy megformálásáért. A díj átvételekor nyolcvanéves volt, ő tartja máig ezzel a legidősebb Oscar-díjat nyert színésznő rekordját (2017).

1990-ben rákot diagnosztizáltak a színésznőnél, de ez nem akadályozta meg, hogy a következő évben újabb Oscar-jelölést kapjon a Sült, zöld paradicsom mellékszereplőjeként. 1994-ben hunyt el Eastonban, az Egyesült Államokban. Utolsó két filmje, a Lestrapált emberek és a Camilla már posztumusz jelentek meg. Férje 2003-ban tért örök nyugovóra.

Filmográfia Színházi szerepek The Rumour (1929) The Matriarch (1930) The Last Enemy (1930) Time and the Conways (1938) The White Steed (1939) Geneva (1940) Jupiter Laughs (1940) Yesterday's Magic (1942) A vágy villamosa (1947-1949) Hilda Crane (1950) The Fourposter (1955) The Honeys (1955) A Day By The Sea (1955) The Man in the Dog Suit (1958) Triple Play (Bedtime Story, Portrait of a Madonna, A Pound on Demand) (1959) Five Finger Exercise (1959-1960) A fizikusok (1964) A Delicate Balance (1966-1967) Camino Real (1970) Home (1970-1971) All Over (1971) Noël Coward in Two Keys (1974) The Gin Game (1977-1978) Rose (1981) Foxfire (1982-1983) The Glass Menagerie (1983-1984) The Petition (1986)

Filmek ÉvCímSzerepMagyar hangjaiszdb.hu1932The Indiscretions of Evecseléd1938Murder in the FamilyAnn Osborne1938Glorious Morning1939Fiat Justitia1939Fox in the Morning1944A hetedik keresztLiesel Roeder1. magyar változat Váradi Hédi 2. magyar változat Málnai Zsuzsa1944Blonde Fever1945The Valley of DecisionLouise Kane1946A zöld évekKate Leckie1946A Sárkányvár asszonyaPeggy O'Malley1947Forever AmberNan Britton1948A Woman's VengeanceJanet Spence1950September AffairCatherine Lawrence1951Rommel – A sivatagi rókaLucie Maria Rommel1958The Light in the ForestMyra Butler1962Hemingway's Adventures of a Young ManHelen Adams1963MadarakLydia BrennerSchubert Éva1974ButleyEdna Shaft1981Mulató a sztrádánCarol1981Kopogós römiFonsia DorseyKomlós Juci1982Garp szerint a világMrs. FieldsÖrkényi Éva1982Az éjszaka csendjeGrace Rice1. magyar változat Tolnay Klári 2. magyar változat Andai Katalin1982Házasodjunk, vagy tán mégse?Eleanor McCullenTábori Nóra1984A bostoniakMiss BirdseyeKassai Ilona1985SelyemgubóAlma FinleyBánky Zsuzsa1987FoxfireAnnie Nations1987Elem nélkül nem megyFaye RileyKassai Ilona1988Ház a Carroll Street-enMiss Venablen.a1988Selyemgubó 2. – A visszatérésAlma FinleyKassai Ilona1989Miss Daisy sofőrjeDaisy WerthanTolnay Klári1991The Story LadyGrace McQueen1991Sült, zöld paradicsomNinny ThreadgoodeTolnay Klári1992Lestrapált emberekFreida1993Tánc a fehér kutyávalCora Peek1994CamillaCamilla Cara1994Senki bolondjaBeryl PeoplesKassai Ilona

Televíziós szerepek Év Cím Szerep1948Actor's StudioMiss Lucretia Collins1950Masterpiece PlayhouseHedda1951Lights Out1951Somerset Maughaum TV Theathre1951The Prudential Family Playhouse Jane Crosby1951Betty Crocker Star Matinee 1951-57Studio OneMrs. Moore, Connaught O'Brien1953-55OmnibusJackie, Blanche DuBois1954The Marriage Liz Marriott1955Producers Showcase Agnes1955The Philco Television PlayhouseLiz Marriott1956The Alcoa HourOlivia Crummit1956General Electrir TheaterLaura Whittemarc1955-56Goodyear Television PlayhouseLeticia Blacklock, Liz Marriott1956-58Alfred Hitchcock PresentsEdwina Freel, Julia Lester, Laura Bowlby 1957Studio 57Miss Bedford1957Suspicion1957-58Schlitz Playhouse of StarsCora Torrence1958Telephone TimeBertha Kinsky1959The DuPont Show of the MonthMrs. Baines1968Judd for the DefenseHelen Wister1972Norman Corwin Presents1972O'Hara, U.S. Treasury1972The F.B.I.Adryth Nolan

Díjak és jelölések Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films, USA 1986: Legjobb színésznő (jelölés) – Selyemgubó 1988: Legjobb színésznő – Házasodjunk, vagy tán mégse? 1990: Legjobb színésznő (jelölés) – Selyemgubó 2. – A visszatérés

American Comedy Awards, USA 1990: Legviccesebb női főszereplő (jelölés) – Miss Daisy sofőrje 1992: Legviccesebb női mellékszereplő (jelölés) – Sült, zöld paradicsom

BAFTA-díj 1991: Legjobb női főszereplő – Miss Daisy sofőrje 1993: Legjobb női mellékszereplő – Sült, zöld paradicsom

Berlini Nemzetközi Filmfesztivál 1990: Ezüst Medve díj (megosztva Morgan Freemannel) – Miss Daisy sofőrje

Boston Society of Film Critics Awards 1990: Legjobb színésznő – Miss Daisy sofőrje

David di Donatello Awards 1990: Legjobb külföldi színésznő – Miss Daisy sofőrje

Drama Desk Award 1978: Legjobb női főszereplő – The Gin Game 1981: Legjobb női mellékszereplő (jelölés) – Rose 1983: Legjobb női főszereplő – Foxfire 1986: Drama Desk Special Award

Emmy-díj 1956: Legjobb színésznő (jelölés) – Producers' Showcase 1988: Legjobb női főszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) – Foxfire 1994: Legjobb női főszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) (jelölés) – Tánc a fehér kutyával

Golden Globe-díj 1963: Legjobb női mellékszereplő (jelölés) – Hemingway's Adventures of a Young Man 1990: Legjobb női főszereplő – Miss Daisy sofőrje 1992: Legjobb női mellékszereplő (jelölés) – Sült, zöld paradicsom Legjobb színésznő (jelölés) – The Story Lady

Hollywood Walk of Fame 1960: csillag mozgókép kategóriában

Kansas City Film Critics Circle Awards 1989: Legjobb színésznő – Miss Daisy sofőrje

National Society of Film Critics Awards, USA 1990: Második helyezett – Miss Daisy sofőrje

New York Film Critics Circle Awards 1989: Második helyezett – Miss Daisy sofőrje

Oscar-díj 1990: Legjobb női főszereplő – Miss Daisy sofőrje 1992: Legjobb női mellékszereplő (jelölés) – Sült, zöld paradicsom

ShoWest Convention, USA 1990: Életműdíj

Tony-díj 1948: Legjobb női főszereplő – A vágy villamosa 1978: Legjobb női főszereplő – The Gin Game 1981: Legjobb női főszereplő (jelölés) – Rose 1983: Legjobb női mellékszereplő – Foxfire 1986: Legjobb női főszereplő (jelölés) – The Petition 1994: Életműdíj

Woman in Film Crystal Awards 1991: Crystal Award

Megjegyzések

Jegyzetek

Források Independent Magazin Jessica Tandy a Britannicában Jessica Tandy az Internet Broadway Database-en New York Times Jessica Tandy a hollywood.com-on

További információk

Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1994-ben elhunyt személyek Kategória:Angol színésznők Kategória:Oscar-díjasok Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:David di Donatello-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Tony-díjasok Kategória:Londoniak