A Metropolitan Area Express piros vonala vasútvillamos-viszonylat az Amerikai Egyesült Államok Oregon államának Portland városában, a Beaverton pályaudvar és a Portland International Airport megállóhely között. A 8,9 kilométer hosszú, 26 megállós vonalat a TriMet üzemelteti. A hálózat második legforgalmasabb viszonylata, 2021 szeptemberében napi 10 310 utast szállított. Üzemideje napi 22 óra, követési ideje 15 perc.

Az 1980-as évekbeli vasútépítési tervek a Portlandi nemzetközi repülőtér fejlesztésével teljesedtek ki. A vonal a Bechtel és a Trammell Crow konzorciumának ajánlata alapján valósult meg, építése 1999-ben kezdődött.

A viszonylat repülőtér és belváros közötti szakaszát 2001. szeptember 10-én adták át, majd a kék vonalon tapasztalható zsúfoltság miatt 2003-ban Beavertonig hosszabbították. A Better Red projekt keretében 2024-re felszámoltak kettő egyvágányú szakaszt és meghosszabbították Hillsboro Airport/Fairgrounds megállóhelyéig.

Története bélyegkép|jobbra|Vonat az Interstate 205 alatt bélyegkép|jobbra|Beaverton pályaudvar, a vonal nyugati végállomása bélyegkép|jobbra|Egyvágányú szakasz a repülőtér közelében Partnerkapcsolat a magánszektorral Amikor 1975-ben az Interstate 205 elérte Multnomah megyét, helyi politikusok a 14 kilométeres szakaszon buszsávok kijelölését javasolták. A tervezet alapján kezdődött meg az I-205 BRT építése, amelyet buszok ugyan soha nem használtak, de később felhasználták a vasútvillamoshoz. 1985-ben a Metro regionális kormányzat helyi szervezetek kérésére a Portlandi nemzetközi repülőtér és a Clackamas Town Center bevásárlóközpont vasúti összekötésének lehetőségét vizsgálta. Ugyan kezdetben az I-205 szegmens építését preferálták, a Metro 1987 októberében a Westside szakasz megépítése mellett döntött. A Metro és a TriMet helyi önkormányzatokkal és vállalkozásokkal alternatív finanszírozási formákat keresett, mígnem Clackamas és Washington megyék között vita keletkezett, mivel előbbi a szövetségi források megosztását kérte. Kompromisszumként a Metro 1989 januárjára átdolgozta regionáis tervét.

1991 áprilisában a Portlandi nemzetközi repülőtér 2010-re előjelzett utasszám-növekedésének kezelésére húsz éves, háromszázmillió dolláros fejlesztési tervet fogadtak el. A leendő vasútvonal számára a csomagfelvételi épület mellett területet különítettek el. 1993-ra a repülőtér utasszáma évente 10,8%-kal növekedett; az utasszám ekkorra elérte az 1997-re előrejelzett 8,5 millió főt. Az 1990-es évek elején készült környezeti hatástanulmányok egy Hazel Dell–Portland–Clackamas Town Center vasútvonal lehetőségét vizsgálták. A South/North projekt finanszírozására kiírt népszavazások 1995-ben és 1996-ban is sikertelenek voltak, ezért a Metro a szövetségi források elnyerése érdekében a projektet összevonta a repülőtéri vasútéval. A finanszírozásra kiírt 1998-as portlandi népszavazás szintén elbukott.

Ezalatt a Bechtel mérnökiroda telekhez kívánt jutni a repülőtéren, így a kikötőhatósággal és a Szövetségi Közlekedési Hatóság egy korábbi alkalmazottjával a repülőtéri vasút tervein dolgozott. A kikötőhatóság 1997 januárjában támogatta a Bechtel terveit, amiket decemberben tettek közzé. A TriMet, a kikötőhatóság és a helyi önkormányzatok hosszas tanácskozásokat követően 1998 októberére egyeztek meg. A szerződés részeként a Bechtelnek a 8,9 kilométeres vasútvonal megépítéséért egy 48,6 hektáros területet biztosítottak (Cascade Station), ahol bevásárlóközpontot, szállodát és irodákat alakítottak ki. A következő hónapban az Építők és Vállalkozók Társulata keresetet nyújtott be a Multnomah megyei Fellebbviteli Bírósághoz, mert szerintük a szerződés megsértette az állami közbeszerzési szabályokat. A bíróság kimondta, hogy az ügylet szabályos volt.

Finanszírozása és építése A TriMet a pályaépítés költségeit 125 millió dollárra becsülte, amely az infrastrukturális fejlesztésekkel és járműbeszerzésekkel 182,7 millióra egészült ki. A magánszektor bevonásával szövetségi támogatásokra, így a szövetségi hatóságok jóváhagyására sem volt szükség; a szövetségi jogszabályoknak megfelelően a kikötőhatóság a Szövetségi Légügyi Hatóság engedélyével csak a repülőtér területén fekvő, 1,9 kilométer hosszú pályát finanszírozhatta. A megállapodás részeként a Cascade Station területén fekvő 2,3 kilométert a magánszektor, a fennmaradó 4,7-et pedig a TriMet, a Metro és Portland városa finanszírozták.

A kikötőhatóság a 28,3 milliós pályaépítés mellett további húszmilliót fordítottak a terminál és a kapcsolódó úthálózat fejlesztésére, amelyet a repülőjegyekre kivetett háromdolláros adóból finanszíroztak. A tételt a Delta Air Lines, a Reno Air és a United Airlines vitatták, de 1999 májusában a szövetségi hatóság hozzájárult a kivetéséhez. A Bechtel és a Trammel Crow konzorciuma 28,2 millióval járult hozzá a vasútépítéshez és 13,1 millióval a közútfejlesztéshez. A TriMet harmincmilliós kötvénykibocsátásával 27,5 milliót az építkezésre, hatot pedig járműbeszerzésre fordított. A Metro 18 milliót biztosított regionális közlekedésfejlesztési terve részeként, míg Portland város az adóemelésekből 23 milliót finanszírozott.

A projekt tervezője a David Evans és Társai cég volt. A nyomvonal kijelölésekor figyeltek arra, hogy köztulajdonú területet használjanak fel, és ne kelljen kisajátításokhoz folyamodni. Az építkezéshez a repülőtérre vezető utat részben lezárták, a Gateway pályaudvarnál pedig parkolóhelyeket szüntettek meg. A Bechtel a Columbia-csatorna melletti munkálatokat 1999 júniusában kezdte meg, decemberben pedig az autópálya feletti viaduktot építették meg. A sávlezárások minimalizálása érdekében a felüljáró tartópillérjeit helyben öntötték. Az autópálya mentén az I-205 BRT és a kapcsolódó alagút megléte miatt gyorsan haladt a munka. A vágányépítést a Stacy and Witbeck végezte; a határidők betartása érdekében naponta 975,4 méter vágányt fektettek le. A Gateway pályaudvar és a felüljáró közötti pályát 2020 júliusában alakították ki. Portland International Airport végállomást a Hoffman Construction Company építette, az esőbeállókat pedig a ZGF Architects, az utasfelvételi épület előtetőjének kialakítója tervezte. Az infrastruktúra tesztelését a Bechtel 2001 márciusában kezdte, majd a további finomhangolásokat a TriMet végezte.

Megnyitás és meghosszabbítás Beavertonig 2000-ben a TriMet bevezette a színkódokat; a már létező vonalat kékkel, az új viszonylatot pirossal jelölték. Az Airport MAX szegmens 2001. szeptember 10-én, egy nappal a Világkereskedelmi Központ elleni terrortámadások előtt nyílt meg; a szeptember 15–16-ára tervezett megnyitó elmaradt, a repülőtér pedig az országos légtérzár miatt három napra bezárt. Kezdetben a piros vonal a repülőtértől a Galleria/Library megállópárig húzódott, ahol a vonatok a 11. sugárúti hurokvágányokon fordultak vissza. A 11-es repülőtéri busz megszűnt, a C-Tran washingtoni járatát pedig a Gateway pályaudvartól a Parkrose/Sumner pályaudvarhoz terelték. A kezdeti tesztekkel ellentétben a vonatokat a befogadóképesség növelése érdekében végül nem szerelték fel csomagtartókkal. 2001 novemberére a napi utasszám elérte a 2300 főt, a hálaadás előtti hétvégén pedig naponta 3800-an használták a viszonylatot. Ekkor a vonalon szóló járművek közlekedtek; ugyan a csatolt üzemet csak 2006-ban tervezték bevezetni, a növekvő utasszám ideiglenesen már ekkor is közlekedtek kettesével kiállított vonatok.

A kék vonal sűrítése, valamint a repülőtér és a nyugati agglomeráció összekötése érdekében 2003. szeptember 1-jén a viszonylatot a Beaverton pályaudvarig hosszabbították. 2005 szeptemberében véglegesítették a csatolt üzemet, azonban ezzel egyidőben a sárga vonalon zsúfoltság alakult ki, mivel a járműtöbblet biztosítása miatt azon a vonalon ekkortól szóló kocsik jártak. 2008 szeptemberétől a reggeli és délutáni csúcsidőben a repülőtértől induló első három járat a kék vonal Hatfield Government Center megállóhelyéig közlekedik.

Fejlesztések és meghosszabbítás Hillsboróig 2017 októberében a TriMet bejelentette a Better Red projektet, melynek keretében a késések csökkentése érdekében a repülőtér és a Gateway pályaudvar között kiépítenék a második vágányt. A szövetségi források elnyerése érdekében a projekt részévé tették a Fair Complex/Hillsboro Airport megállóhelyig hosszabbítást is. A tervezés 2018 februárjában kezdődött, majd a véglegesített terveket 2019 áprilisában nyújtották be a Szövetségi Közlekedési Hatóságnak. 2020 májusában 99,99 millió dollár szövetségi támogatást ítéltek meg; a végső simításokat 2021 elején a Parametrix végezte. A projekt részét képezi két viadukt és egy új megállóhely (Gateway North) is. Az alapkőletétel 2021. szeptember 29-én volt.

2022. április 2-a és 9-e között a Gateway pályaudvar és a repülőtér között pótlóbuszok közlekedtek. A hosszabbítás várhatóan 2024-re készül el.

Fejlesztések 2003 szeptemberében a járatot meghosszabbították a kék vonallal közös pályán, hogy a Gateway/NE 99th Ave pályaudvar és a Beaverton pályaudvar közötti kapacitást növeljék, valamint így a repülőtér és a kék vonal nyugati szakasza között nem kell átszállni.

2008 márciusától csúcsidőben óránként három indulás a Hatfield Government Center felé közlekedik; a bővítést az utasszám nem várt növekedése indokolta. Ezek a menetrendben a kék vonal járatainál szerepelnek.

Útvonala

A piros vonal a 8,9 kilométer hosszú Airport MAX szegmenst foglalja magában. A Gateway pályaudvarnál az Eastside szakaszról leágazva 180 fokos fordulatot véve az Interstate 205 keleti oldalán halad észak felé. A Sziklás-tanúhegynél az autópálya északi sávjai alatt áthaladva az út elválasztósávjában ér újra a felszínre. A Columbia-csatornától délre az I-205 déli sávjait keresztezve a Cascade Parkway déli oldalán Mount Hood Avenue megállóig északnyugat felé halad tovább. Az Airport Way mentén északnyugati irányban éri el a repülőtér melletti végállomást. A viszonylat a kék vonallal a Beaverton és Gateway pályaudvarok, a zöld vonallal pedig a Rose Quarter és Gateway pályaudvarok közötti szakaszon fonódik.

A vonal két egyvágányú szakaszán (a Gateway pályaudvarnál és a repülőtérnél) 2024-re a Better Red projekt keretében kiépítik a második vágányt.

Portland International Airport feléBeaverton pályaudvar felé Beaverton pályaudvar – Beaverton Tigard Hwy – Sunset pályaudvar – U.S. Route 26 – Washington Park – SW Jefferson St – SW 18th Ave – Providence Park – SW Yamhill St – Yamhill District – SW 1st Ave – NW 1st Ave – Old Town/Chinatown – N Steel Brige – Willamette River – Rose Quarter pályaudvar – NE Holladay St – Banfield Expy – Interstate 84 – Gateway/NE 99th – Interstate 205 – Parkrose/Sumner pályaudvar – NE Cascades Pkwy – NE Airport Way – Portland International Airport Portland International Airport – NE Airport Way – NE Cascades Pkwy – Parkrose/Sumner pályaudvar – Interstate 205 – Gateway/NE 99th – Interstate 84 – Banfield Expy – NE Holladay St – Rose Quarter pályaudvar – Willamette River – N Steel Bridge – Old Town Chinatown – NW 1st Ave – SW 1st Ave – SW Morrison St – Morrison/SW 3rd Ave – Providence Park – SW 18th Ave – SW Jefferson St – Washington Park – U.S. Route 26 – Sunset pályaudvar – Beaverton Tigard Hwy – Beaverton pályaudvar

Megállóhelyei Az Airport MAX szegmens négy megállót (Portland International Airport, Mount Hood Avenue, Cascades és Parkrose/Sumner pályaudvar) foglal magában. A repülőtér és a Beaverton pályaudvar között a viszonylatnak összesen 26 megállója van, melyből 22 a kék, nyolc pedig a kék és zöld vonalakkal közös.

A Better Red projekt keretében 2024-re a viszonylatot a kék vonal Fair Complex/Hillsboro Airport megállójáig hosszabbítják, valamint a Gateway és Parkrose/Sumner pályaudvarok között Gateway North néven új megállót létesítenek.