Henryk Apostel (Łódź, 1937. október 4. – 2023. december 13.) lengyel labdarúgó, középpályás, edző, a lengyel válogatott szövetségi kapitánya (1986–1989).
Pályafutása Játékosként 1961-ben a Łódź csapatában kezdett el játszani, majd a Start Łódźban folytatódott a karrierje. 1966-ban leigazolta Lechia Gdańsk, ahol 5 évet töltött el.
Edzőként Futballpályafutása befejezése után edzőként kezdett dolgozni. Edzői pályafutását 1968-ban kezdte a Wybrzewa junior csapatában. Felnőtt szinten 1971-ben debütált vezetőedzőként az MRKS Gdánskinál, ahonnan 1974-ben a Lechia Gdańsk vezetőedzője lett. Több kisebb lengyel csapatot is edzett, mígnem 1980-ban a Lech Poznań vezetőedzője lett. Edzőként a Lechnél érte el a végső áttörést, 1982–83-ban először lengyel bajnoki címre vezette a klubot, majd a következő szezonban megismételte ezt az eredményt.Wojciech Łazarek
A Lechtől egy rövid időre a svéd Trelleborg élére került, majd a lengyel válogatott edzőjeként visszatért a hazájába. Ezt a tisztséget 1989-ig töltött be, ezután Egyiptomban, Izraelben és Szaúd-Arábiában is edzősködött. 2002 és 2004 között a szudáni válogatott vezetőedzője volt, megnyerte a CECAFA-kupa bronzérmet.All change at the top Pályafutását a lengyel harmadosztályban játszó Narew Ostrołęka vezetőedzőjeként fejezte be.
Magánélete A fia, Grzegorz Łazarek (1964–2018) labdarúgó volt.
Sikerei, díjai Edzőként Lech Poznań Lengyel bajnokság (2): 1983, 1984 Lengyel kupa (2): 1982, 1984
Egyéni Az év edzője (2): 1983, 1984
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:1937-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Łódźiak Kategória:Lengyel labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az ŁKS Łódź labdarúgói Kategória:A KS Lechia Gdańsk labdarúgói Kategória:Lengyel labdarúgóedzők Kategória:A KS Lechia Gdańsk vezetőedzői Kategória:Az ŁKS Łódź vezetőedzői Kategória:A Lech Poznań vezetőedzői Kategória:A Wisła Kraków vezetőedzői Kategória:A Jagiellonia Białystok vezetőedzői