Szent Bathildisz (), (Anglia területén, 626/627 – Chelles, 680. január 30.) szentként tisztelt kora középkori frank királyné.
Szent Ethelbert angolszász király unokájaként született. Még gyermekkorában normann kalózok rabolták el, és a Frank Birodalom területén adták el rabszolgaként. Az egyik frank udvarnagy jámbor feleségéhez került, aki szeretettel felnevelte. Bathildisz szépsége feltűnt II. Klodvig frank királynak is, és 649-ben feleségül is vette a nőt.
Bathildisz új környezetében sokat tett a szegénység enyhítésre és a rabszolgaság felszámolására. Férjének már 657-ben bekövetkezett halála után kiskorú fia helyett kormányozta az országot, majd később a Párizs mellett fekvő chelles-i – általa alapított – kolostorba vonult. Itt élt szent életet 680-ban bekövetkezett haláláig. Az egyház halála napján üli emlékét.
Források Szentek élete az év minden napjára, szerk. Schütz Antal, Szent István Társulat, Budapest (I. köt. 1932. II. köt. 1933, III. köt. 1933, IV. köt. 1933); új kiadás egy kötetbe szerkesztveː Pantheon, Budapest, 1995, , helyes , 66. o.
Kapcsolódó szócikkek Katolikus szentek és boldogok listája naptár szerint Katolikus szentek és boldogok listája név szerint Szentek ismertetőjegyei Védőszentek listája Ortodox szentek listája Szentté, boldoggá avatott uralkodók listája Középkori latin irodalom
Bathildisz Kategória:A 620-as években született személyek Kategória:680-ban elhunyt személyek Kategória:A Saint-Denis-székesegyházban eltemetett személyek Kategória:Francia nők Kategória:Francia katolikus szerzetesek Kategória:Katolikus szentek, boldogok Kategória:Katolikus apácák Kategória:Rabszolgák Kategória:Francia királynék és császárnék