A sóher (Radin !) 2016-ban bemutatott francia film. A film főszereplője Dany Boon.
Franciaországban 2016. szeptember 2-án mutatták be, Magyarországon 2017. június 1-én.
Cselekmény
François Gautier hihetetlen szintre emelte a spórolást (bár a bankban komoly összeg van a számláján): például kedvezményre jogosító kuponokat gyűjt, és a boltban azokkal fizet, spórol a vízzel, az árammal (mindenhol lekapcsolja a villanyt a lakásban, ott is, ahol éppen tartózkodik), nincs telefonja, ... ugyanakkor zseniálisan játszik hegedűn egy nagyzenekarban.
Egyik nap egy fiatal lány bukkan fel, azt állítva, hogy ő, Laura, François lánya. François eleinte elutasítja, majd kénytelen befogadni egy időre, mert a lány anyja (akivel François mindössze egyszer szeretkezett, és lejárt szavatosságú gumióvszert használt) egy hónapos turnéra megy egy másik zenekarral. A lány az anyjától úgy tudja, hogy François rendkívül zsugori, de ennek az az oka, hogy a megspórolt pénzt mexikói árva gyerekekre fordítja. François meghagyja ebben a hitében.
François-t rendkívüli módon utálják a szomszédai, és a lakóközösségnek is tartozik a lakbérrel, de miközben rákényszerítik, hogy előhozza a csekkfüzetét, a lánya elmondja az ő verzióját François-ról. Ettől kezdve a szomszédok szemében hőssé és önfeláldozóvá válik. François persze nekik sem mondja el, hogy ebből semmi nem igaz (csak a rendkívüli mértékű spórolás). A szomszédok is adományokat kezdenek gyűjteni „a mexikói árvák javára”.
A zenekarba új csellós kerül, egy fiatal, csinos hölgy, aki érdeklődni kezd François iránt. Még egy előkelő étterembe is elmennek, ahol a vacsora elfogyasztása után François beindítja a tűzjelző- és automata tűzoltó rendszert, így a vendégeket kiengedik az étteremből és François megússza a számla kifizetését.
A csellós hölgy és François jótékonysági koncertet adnak, ahol François azt találja mondani, hogy ő is adakozni akar, ezért kiállít egy 3000 eurós csekket, azonban mielőtt átadná, kimegy a mosdóba és összetépi. A lánya véletlenül megtalálja az eltépett csekk egy darabját, és rájön, hogy François így akarta elkerülni a számára igen kínos pénzkiadást.
Közben a lány anyja is feltűnik, mivel kiderül, hogy a lányuk, Laura heti több alkalommal művese kezelésre szorul és igen ritka vércsoportja miatt nehéz donort találni másik vesével, amit be lehetne ültetni Laura testébe. François titokban elvégezteti a vizsgálatot és kiderül, hogy ő alkalmas donornak, így megcsinálják a műtétet.
Laura és François Mexikóba utaznak, ahol François valóban átad egy csekket az árva mexikói gyerekek javára (bár ez nem megy neki könnyen).
Szereplők Szereplő Színész Magyar hang François Gautier, Laura apja Dany Boon Scherer Péter Valerie Laurence Arné Trokán Nóra Laura Noémie Schmidt Kardos Eszter Cédric Patrick Ridremont Maday Gábor Gilles Christophe Canard Csuha Lajos Önmaga Sébastien Chabal Törköly Levente Carole Karina Marimon Orosz Anna Julie Anne-Sophie Girard Nádasi Veronika Rémy Nicolas Lumbreras Katona Zoltán Szomszédasszony Monique Mauclair Bessenyei Emma Gaëtan Victor Ghesquière Nagy Gereben Pincér Laurent Saint-Gérard Bercsényi Péter Laura, 8 évesen Audrey Rhodes-Greig Mayer Szonja Loïc Laurent Fernandez Haagen Imre Pap Benoît Tachoires Turi Bálint François anyja Charline Paul Lipcsey Colini Borbála François apja Jérémy Lopez Fehérváry Márton Gwenaëlle Emmanuelle Rivière Farkas Zita Pénztáros Claire Beaugé Mohácsi Nóra Rémy felesége Arlette Bonnard Czirják Csilla További magyar hangok Bárány Virág, Bartók László, Bor László, Dóka Andrea, Erdélyi Mari, Fellegi Lénárd, Forgács Gábor, Gyarmati Zsolt, Hábermann Lívia, Kálmán Barnabás, Kárpáti Levente Áron, Kéthely Nagy Kata, Kovács Benjámin, Laudon Andrea, Lénárt László, Mayer Marcell, Oroszi Tamás, Pálfai Péter, Petridisz Hrisztosz, Rákosfalvi Kristóf, Tóth Olivér, Várkonyi András, Végh Ferenc
További információk
Kategória:Francia filmvígjátékok Kategória:2016 filmjei Kategória:Vertigo Média-filmek