Fern Michaels (született Mary Ruth Kuczkir) (Hastings, Pennsylvania, 1933. április 9. – 2025. november 12.) amerikai regényíró. Ma is az Egyesült Államok és a New York Times legnépszerűbb könyvei közé tartozik a Family Blessings, a Pretty Woman (nem azonos a hasonló című film forgatókönyvével), a Crown Jewel, a Texas kvartett és a Captive sorozata.
Életrajza Miután megházasodott, New Jersey-be költözött, és öt gyermeke született. 1973-ban a legfiatalabb gyermeke is iskolás lett, és a férje azt mondta neki, hogy keressen munkát. Mivel nem volt ötlete, így elkezdett könyveket írni, de a férje nem támogatta ebben, és elváltak.
Az első kézirata nem jelent meg, de ezt követően Michaels több mint hatvan könyvet adott ki, mely közül sok New York Times bestseller lett. Szeret nehéz körülmények között élő nőkről könyveket írni, akik győzedelmeskedni tudnak a bonyolult élethelyzetekben is. Erőfeszítéseinek köszönhetően bekerült a New Jersey-i Irodalmi Csarnokba.
Amikor kislány volt, a nagymamája azt mondta neki „Amikor Isten jót tesz veled, azt viszonoznod kell neki”, így ezt szem előtt tartva létrehozta a Fern Michaels Alapítványt, amely négyéves ösztöndíjat biztosít a hallgatók számára.
Fern Michaels Summerville-ben, Dél-Karolinában élt haláláig, egy 300 éves ültetvényes házban és azt állította, hogy megosztja a házat egy Mary Margaret nevű kísértettel.
Magyarul megjelent művei
Vegas Saga Vegas saga. Sallie Coleman öröksége; ford. Loósz Vera; Ulpius-ház, Bp., 2008 Vegas saga 2. Fanny Thorton szerelmei; ford. Loósz Vera; Ulpius-ház, Bp., 2009 Vegas saga. Celia Connors házassága; ford. Loósz Vera; Ulpius-ház, Bp., 2009 Vegas saga 4. Nealy Coleman igazsága; ford. Loósz Vera; Ulpius-ház, Bp., 2009
Önálló regényei
Angyalok – Halálos becsvágy (2009 – Ulpius-ház) Angyalok – Vérbosszú (2009 – Ulpius-ház) Rabulejtő ragyogás; ford. Prince-L Pénzügyi és Gazdasági Befektetési Tanácsadó BT (Debrecen); Lap-ics, Debrecen, 1992 A szenvedély rabja; ford. Szentgyörgyi József; Esély, Bp., 1993 (Esély) Angyalok. Hétvégi harcosok; ford. Loósz Vera; Ulpius-ház, Bp., 2009 Elégtétel; ford. Laik Eszter; Álomgyár, Bp., 2017 Kesztyűs kézzel; ford. Laik Eszter; Álomgyár, Bp., 2017
Jegyzetek
További információk hivatalos honlap Nőkorszak.hu – Az ezerarcú,"ezer nevű" Fern Micheals Facebook – Official Fern Michaels
Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai írók Kategória:Amerikai nők