Horramsahr,A WP:ÚJPERZSA és a KNMH alapján egyéb átírásokban Horramsár, Khorramshahr (perzsa: خرمشهر) város Irán délnyugati részén. Huzesztán tartományban az azonos nevű Horramsahr körzet központja. Lakossága a 2006-os népszámlálás idején közel 124 ezer fő volt. Jelentős kikötő Ábádántól kicsit északra, de mára már egybeépült a két város.
Történelem Már az ókorban a Kárun folyó partjának legforgalmasabb kikötője volt, Nagy Sándor idején. Krisztus idejében is indítottak innen Kínába, Indiába hajókat. Később a Tigris folyó egyik áradása a várost és a kikötőt is elpusztította, de a szeldzsuk uralom alatt hamarosan újraépült.Szentirmai József: Irán
A történelem folyamán sokszor változtatta a nevét - a hódítóktól függően. Műemléke nem maradt meg, de a Transziráni vasút végállomásával igen látványos fejlődést ért meg.
1980-ban, az Irak–iráni háború elején (lásd: Iraki invázió Iránban (1980)) az irakiak elfoglalták. Másfél évvel később visszafoglalták az iráni csapatok. Az elhúzódó háború miatt elhagyatottá vált, de mára újra virágzó város.
Jegyzetek
Fordítás
Források Readers Digest: Guide to Places of the World, 1995 Szentirmai József: Irán, 1979
Kapcsolódó szócikkek Irán városai
Kategória:Irán települései