A 2018-as Fiatal Zenészek Eurovíziója volt a tizenkilencedik Fiatal Zenészek Eurovíziója. Az Egyesült Királyságban, Edinburghban rendezték meg, az Usher Hallban. Az elődöntőt két részletben, 2018. augusztus 18-án és 19-én, a döntőt pedig augusztus 23-án rendezték. Az Eurovíziós Dalfesztivállal ellenben itt nem az előző évi győztes rendez, hanem pályázni kell a rendezés jogára. A 2016-os verseny a lengyel Łukasz Dyczko győzelmével zárult, aki egy szaxofonversenyművet adott elő.
A helyszín és a verseny A rendezvény egykori igazgatója, Vlagyiszlav Jakovlev egy korábbi nyilatkozata szerint Budapest nagy esélyekkel indulhatott volna a 2018-as verseny rendezési jogáért. 2017. október 22-én azonban hivatalossá vált, hogy a rendezvénynek az Egyesült Királyságban található Edinburgh ad otthont. Az egyben visszatérő ország az első, 1982-es verseny után másodjára nyerte el a rendezés jogát.
230px|link=bélyegkép|right|350px|A verseny helyszíne, az Usher Hall
Október 31-én jelentették be, hogy visszatér az elődöntős–kieséses rendszer, melyre utoljára 2012-ben volt példa. Az elődöntőt két részletben rendezték meg a St Cecilia's Hallban, 2018. augusztus 18-án és 19-én.
A döntőre pár nappal később, augusztus 23-án került sor a 2200 fő befogadására képes Usher Hallban, mely korábban az 1972-es Eurovíziós Dalfesztiválnak is otthont adott. Utoljára 2004-ben tartották a döntőt fedett intézményben. A résztvevők a választott zeneműveket a BBC Skót Szimfonikus Zenekar kíséretében, a dán Thomas Dausgaard vezényletével adták elő, majd a szakmai zsűri kiválasztotta a győztest.
Az előadások időkorlátja az előfordulóban 18 percre, a döntőben 12 percre módosult.
A verseny házigazdái Petroc Trelawny rádiós műsorvezető és Josie D’Arby televíziós műsorvezető voltak. Előbbi az elődöntőt egyedül vezette, utóbbi a döntőben csatlakozott hozzá.
A megmérettetés első helyezettje a győztesnek járó trófeán kívül 7000 eurós pénzjutalomban részesült, illetve egy fellépési lehetőséget nyert a BBC Skót Szimfonikus Zenekarral; a második helyezettet 3000 euróval jutalmazták.
A résztvevők Először vett részt a versenyen Albánia.
A verseny házigazdája, az Egyesült Királyság három kihagyott verseny után visszatért a mezőnybe. Emellett Görögország egy, Oroszország három, Belgium öt, Észtország hat, Spanyolország hét, míg Izrael tizenöt kihagyott verseny után képviseltette magát ismét.
Az előző évben harmadik helyen végzett Ausztria azonban a rendezvény történetében első alkalommal nem küldött versenyzőt.
Magyarország hatodik alkalommal vett részt a versenyen. A magyar induló Bencze Máté szaxofonos volt, aki a Duna és az M5 Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató műsor 2017-es és 2018-as évadában szerepelt. Az edinburgh-i versenyen való indulás jogát is itt nyerte el az MTVA különdíjaként. A fiatal zenészt az elődöntőben Richter Edit zongoraművész kísérte.
Így összesen tizennyolc ország képviseltette magát Edinburghban. Utoljára 2006-ban vett részt ennyi ország a versenyen.
Sorozatban másodjára vett részt a san marinói Francesco Stefanelli, aki 2016-ban egyben az ország első indulója is volt.
Visszatérő előadók Előadó Ország Előző év(ek) Francesco Stefanelli San Marino 2016
Nemzeti válogatók A versenyzők hivatalos listáját 2018. június 22-én hozta nyilvánosságra az Európai Műsorsugárzók Uniója. A részt vevő 18 ország közül 7 belső kiválasztással, 11 nemzeti döntő keretein belül választotta ki képviselőjét.
A részt vevő országok nemzeti válogatóinak listája Ország Választásmódszere Válogatóműsor Közvetítő csatorna Kiválasztás / Bemutatás dátuma Előadó Zenemű Albánia nemzeti döntő Albania Young Musicians 2018. június 11. Belgium belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2018. június 14. Csehország belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2018. június 22. Egyesült Királyság belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2018. június 22. Észtország nemzeti döntő Klassikatähed 2018 ETV 2018. április 6. Görögország belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2018. június 22. Horvátország nemzeti döntő Mladi glazbenik za Euroviziju 2018 HRT 3 2018. március 8. Izrael belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2018. június 22. Lengyelország nemzeti döntő Młody Muzyk Roku 2018 TVP Kultura 2018. március 20. Magyarország nemzeti döntő Virtuózok 2018 M5, Duna 2018. június 8. Málta nemzeti döntő Nem volt külön elnevezése a válogatóműsornak TVM2 2018. június 14. Németország belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2018. június 22. Norvégia nemzeti döntő Virtuos 2018 NRK1 2018. április 7. Oroszország nemzeti döntő Grand Piano Competition Rosszija Kultura Döntő: 2018. május 5.Közvetítés: 2018. május 6.Bejelentés: 2018. május 23. San Marino belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2018. április 12. Spanyolország nemzeti döntő Clásicos y Reverentes 2018 La 2 2018. március 5. Svédország nemzeti döntő Polstjärnepriset 2018 P4 Göteborg 2018. január 6. Szlovénia nemzeti döntő Slovenski izbor za tekmovanje Evrovizijski mladi glasbeniki 2018 TV Slovenija 2 Bejelentés: 2018. április 2.Közvetítés: 2018. április 15.
Zsűri Az elődöntő és a döntő szakmai zsűrijét 2018. augusztus 10-én jelentették be.
Elődöntő David Watkin, csellista (Zsűrielnök) Sinae Lee, zongorista Ursula Leveaux, fagottművész Noè Rodrigo Gisbert, ütőhangszeres zenész
Döntő Marin Alsop, zongorista Anna Meredith, zeneszerző, előadóművész David Watkin, csellista James MacMillan, zeneszerző, karmester
Elődöntő Az elődöntőt két részben, 2018. augusztus 18-án és 19-én rendezték meg tizennyolc ország részvételével a St Cecilia’s Hallban. A zsűri szavazatai alapján a legjobb hat versenyző jutott tovább a döntőbe.
Újítás volt, hogy az elődöntő mindkét részét három-három adásra bontva rendezték meg, így hat adást rendeztek, mindegyikben három-három ország vett részt.
Első rész Az elődöntő első részét 2018. augusztus 18-án rendezték meg kilenc ország részvételével.
# Ország Zenész Hangszer Darab (Szerző) Eredmény Első adás 01 Málta Bernice Sammut Attard zongora Trois pièces, Toccata (Francis Poulenc) Prelude in C minor, Op. 23, No. 7 (Sergey Rachmaninov) Prelude in G sharp minor, Op. 32, No. 12 (Sergey Rachmaninov) Scherzo No. 2 in B-flat minor, Op. 31 (Frédéric Chopin)Kiesett 02 Egyesült Királyság Maxim Calver cselló Sacher Variation for cello solo (Witold Lutosławski) Cello Sonata in F major No. 2 (Johannes Brahms) Minuetto e Finale a Suite Italienne-ből (Igor Stravinsky)Kiesett 03 Spanyolország Sara Valencia hegedű Caprice Basque, Op.24 (Pablo de Sarasate) Caprice No. 13 in B flat (Niccolò Paganini) Violin Concerto No. 1 in G minor, Op. 26, 3rd movement (Finale) (Max Bruch)Kiesett Második adás 04 Szlovénia Nikola Pajanović hegedű Caprice No. 7 (Niccolò Paganini) Tambourin Chinois (Fritz Kreisler) Sonata for violin solo Op. 27 No. 3, D minor, "Georges Enescu" (Eugène Ysaÿe)Továbbjutott 05 San Marino Francesco Stefanelli cselló Violoncello totale (Krzysztof Penderecki) Allegro vivace a Cello Sonata Op. 99 No. 2-ből (Johannes Brahms) Papillon Op. 77 (Gabriel Fauré) Moto Perpetuo Op. 11 a Sonata for cello and pianóból (Benjamin Britten)Kiesett 06 Lengyelország Marta Chlebicka fuvola Hamburger Sonata in G major, H. 550 (Carl Philipp Emanuel Bach) Rigoletto Fantasie for Flute and Piano (Wilhelm Popp)Kiesett Harmadik adás 07 Magyarország Bencze Máté szaxofon Fantasy on an original theme (Jules Demersseman) Allegro a Sonata in g minor BWV 1020-ból (Johann Sebastian Bach) Pequeña Czarda (Pedro Iturralde)Továbbjutott 08 Görögország Thánosz Tzanetákisz gitár Fantasia in D minor (David Kellner) Bagatelle No 3 & 5 a Five Bagatelles for Guitar-ból (William Walton) Variaciones Sobre Un Tema de Fernando Sor (Miguel Llobet)Kiesett 09 Izrael Tamir Naaman-Pery cselló Hungarian Rhapsody, Op. 68 (Popper Dávid) Preludio-Fantasia a Suite for Cellóból (Gaspar Cassadó)Kiesett
Második rész Az elődöntő második részét 2018. augusztus 19-én rendezik meg kilenc ország részvételével.
# Ország Zenész Hangszer Darab (Szerző) Eredmény Negyedik adás 10 Észtország Tanel-Eiko Novikov marimba Niflheim (Marján Csaba Zoltán) Kuusi Op. 75/5 (Jean Sibelius) Verano Porteño (Astor Piazzolla)Kiesett 11 Belgium Alexandra Cooreman hegedű Presto a Sonata for piano and violin Op. 23-ból (Ludwig van Beethoven) Valse-Scherzo in C major, Op. 34 (Pjotr Csajkovszkij)Kiesett 12 Albánia Klaudio Zoto cselló Cello Sonata in A minor, Op. 36 (Edvard Grieg) Hungarian Rhapsody, Op. 68 (Popper Dávid)Kiesett Ötödik adás 13 Oroszország Ivan Besszonov zongora Mazurka in B-flat minor, Op. 24 No. 4 (Frédéric Chopin) Fantaisie-Impromptu in C sharp minor, Op. 66 (Frédéric Chopin) Prelude in G minor, Op. 23, No. 5 (Sergey Rachmaninov) Barncleupédie (James McMillan)Továbbjutott 14 Németország Mira Foron hegedű Tzigane (Maurice Ravel) Cadenza for Solo Viola (Krzysztof Penderecki)Továbbjutott 15 Csehország Indi Stivín nagybőgő Bohemian Suite, 1st movement: Celts (Indi Stivín) Bohemian Suite, 2nd movement: Czech Country (Indi Stivín) Bohemian Suite, 3rd movement: Tarantella Praga (Indi Stivín)Továbbjutott Hatodik adás 16 Svédország Johanna Ander Ljung hárfa Improvisations for Harp, Op. 10 (William Mathias) Allemande a Suite No. 5 in F major (John Loeillet) Féerie – Prelude et Danse (Marcel Tournier)Kiesett 17 Norvégia Birgitta Elisa Oftestad cselló 1st movement a Cello Concerto No. 1 Op. 107-ből (Dmitrij Sosztakovics) Adagio und Allegro, Op. 70 (Robert Schumann)Továbbjutott 18 Horvátország Jan Tominić szaxofon Fantaisie sur un thème original (Jules Demersseman) Cinq danses exotiques (Jean Françaix) Aria (Eugène Bozza) Scaramouche, 3. Brazileira (Darius Milhaud)Kiesett
Döntő A döntőt 2018. augusztus 23-án rendezték meg hat ország részvételével. A végső döntést a nemzetközi, szakmai zsűri hozta meg.
# Ország Zenész Hangszer Darab (Szerző) Helyezés 01 Norvégia Birgitta Elisa Oftestad cselló Cello Concerto, 4th movement (Edward Elgar) — 02 Szlovénia Nikola Pajanović hegedű Violin Concerto, 3rd movement (Pjotr Csajkovszkij) 2. 03 Csehország Indi Stivín nagybőgő Bohemian Suite for Double Bass, 2nd & 3rd movements (Indi Stivín) — 04 Németország Mira Foron hegedű Violin Concerto, 3rd movement (Jean Sibelius) — 05 Magyarország Bencze Máté szaxofon Concerto da Camera for Saxophone (Jacques Ibert) — 06 Oroszország Ivan Besszonov zongora Piano Concerto No 1, 3rd movement (Pjotr Csajkovszkij) 1.
Közvetítés Az elődöntőt és a döntőt az interneten élőben közvetíti a verseny hivatalos YouTube-csatornája.
Ország Kommentátor Közvetítő csatorna Elődöntő Döntő Nem volt közvetítés RTSH Camille De Rijck RTBF Auvio La Trois, Musiq’3 Jiří Vejvoda ČT artelődöntőkről összefoglaló felvételről, augusztus 23-án; döntő élőben Kommentár nélkül BBC Radio 3elődöntők élőben; döntő felvételről, augusztus 24-én BBC Arts (interneten) BBC Two Scotland, BBC Red Button Kommentár nélkül Klassikaraadio <center>ETV2felvételről, augusztus 22-én és 23-án<center> ETV Mihalis Messinis Nem volt közvetítés ERT2 Jana Haluza Nem volt közvetítés HRT3 KAN Kol Ha Musicaelődöntő harmadik adása élőben KAN 11 Nem volt közvetítés TVP Kultura Bősze Ádám M5 TVM2elődöntő első adása és döntő élőben Kommentár nélkül Nem volt közvetítés WDR Fernsehenfelvételről, szeptember 2-án Arild Erikstad Nem volt közvetítés NRK2 Rosszija Kulturaelődöntők felvételről, augusztus 20-án és 21-én; döntő élőben Nem volt közvetítés SMtv San Marino Silvia Pérez Arroyo és Fernando Blázquez Radio Clásicaelődöntők felvételről, augusztus 21-én és 22-én; döntő élőben Nem volt közvetítés La 2felvételről Nem volt közvetítés SVT2felvételről augusztus 25-én Andrej Hofer Nem volt közvetítés TV Slovenija 1
Megjegyzés: Az egyes országok televízió–, illetve rádiócsatornái alapesetben élőben közvetítették a versenyt. Ez néhány esetben eltérhetett, mely a fenti táblázatban is fel van tüntetve.
Térkép 600px|középre|bélyegkép|
Megjegyzések
Jegyzetek
További információk