Az Utódok 2. (eredeti cím: Descendants 2) 2017-ben bemutatott egész estés amerikai televíziós fantasy film, amelyet Kenny Ortega rendezett. A főbb szerepekben Dove Cameron, Cameron Boyce, Sofia Carson, Booboo Stewart és China Anne McClain látható.
Az Utódok című film folytatásaként debütált a Disney Channelen 2017. július 21-én. Magyarországon 2017. szeptember 9-én mutatta be a Disney Csatorna, majd 2019-ben a Duna TV.
Cselekmény Amikor Mal számára a királyi kényelem és a nagy bálra való készülődés kezd túl sok lenni, kétségbe esve elhagyja Auradont, és visszatér az Elveszettek szigetére, ahol Mal Auradonban tartózkodása alatt Ursula lánya, Uma vette át az uralmat a sziget önjelölt királynőjeként. Uma szervezett maga köré egy kalózokból álló bandát, amit olyanok alkotnak, mint Gaston (A Szépség és a Szörnyeteg) fia, Gil, és Hook kapitány (Pán Péter) fia, Harry. Amint Ben, Evie, Jay és Carlos észreveszik, hogy Mal elment, rögtön utánamennek, ám Bent Harry Hook elrabolja, a feltétel pedig Tündérkeresztanya varázspálcája. Az Utódok némi tanakodás után a 3D nyomtató segítségével egy másolatot készítenek a pálcáról. Odaadják Umának, aki először elhiszi, hogy az igazit kapta, ám rájön az igazságra, és óriási kardos harc kezdődik. A jó végül győz, és eljön a nagy bál. Uma megbűvöli Bent, hogy beleszeressen, de Mal rájön és átváltozik sárkánnyá, Uma pedig elszökik.
Szereplők Szereplő Színész Magyar hang Mese Mesebeli szülő Mal Dove Cameron Bogdányi Titanilla Csipkerózsika Demóna Carlos Cameron Boyce Bogdán Gergő 101 kiskutya Szörnyella de Frász Jay Booboo Stewart Baráth István Aladdin Jafar Evie Sofia Carson Kardos Eszter Hófehérke és a hét törpe Boszorka Uma China Anne McClain Csifó Dorina A kis hableány Ursula Ben herceg Mitchell Hope Czető Roland Szépség és a Szörnyeteg Belle és Szörnyeteg Harry Hook Thomas Doherty Ágoston Péter Pán Péter James Hook kapitány Jane Brenna D'Amico Laudon Andrea Hamupipőke Tündérkeresztanya Doug Zachary Gibson Márkus Sándor Hófehérke és a hét törpe Kuka Chad Jedidiah Goodacre Szatory Dávid Hamupipőke Hamupipőke és Szőke herceg Lonnie Dianne Doan Lamboni Anna Mulan Mulan és Shang Gil Dylan Playfair Figeczky Bence Szépség és a szörnyeteg Gaston Szörnyeteg király Dan Payne Szabó Sipos Barnabás Szépség és a Szörnyeteg - Belle Keegan Connor Tracy Hámori Eszter Szépség és a Szörnyeteg - Dizzy Anna Cathcart Pál Zsófia Hamupipőke Drizella Tündérkeresztanya Melanie Paxson Sallai Nóra Hamupipőke - Ursula Whoopi Goldberg (hang) Halász Aranka A kis hableány - Haver Bobby Moynihan (hang) Szokol Péter - - További magyar hangok Rátonyi Hajni (nagyi), Rosta Sándor (Lumiere), Mezei Kitty, Szentirmai Zsolt, Hám Bertalan, Oroszi Tamás, Erdős Borcsa, Szabó Andor, Illésy Éva, Pintér Mónika, Sági Tímea, Galiotti Barbara, Juhász Zoltán, Sörös Miklós, Bessenyei Emma, Laurinyecz Réka, Szűcs Péter Pál, Molnár Judit, Fekete Réka-Thália, Vági Viktória, Fehérváry Márton
Filmzene
Az Utódok 2. filmzenéje 2017. július 21-én jelent meg, a Walt Disney Records forgalmazásában. A dalokat a film szereplőgárdája adja elő.
Számlista
Bemutató más országokban Cím Ország Bemutató Descendants 2 USA 2017. július 21. Ausztrália 2017. július 28. Descendants 2 Németország 2017. szeptember 3. Los descendientes 2 Spanyolország 2017. október 7. Dánia 2017. október 13. Észtország 2017. október 13. Finnország 2017. október 13. Norvégia 2017. október 13. Svédország 2017. október 13. Franciaország 2017. október 17. Egyesült Királyság 2017. október 20.
Fogadtatás Az előző részhez hasonlóan az Utódok 2. is nagy részben jó kritikákat kapott az értékelő weboldalakon: a Rotten Tomatoes oldalán 73 százalékon áll, ami 651 véleményen alapul. Az Internet Movie Database weboldal 8448 felhasználója 6,5 pontot adott a filmnek.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2017 filmjei Kategória:Amerikai fantasyfilmek Kategória:Amerikai musicalfilmek Kategória:A Disney Channel saját gyártású filmjei Kategória:Boszorkányságról szóló filmek Kategória:Sárkányokkal kapcsolatos filmek