Diane Lane (New York, 1965. január 22. –) Oscar-, Golden Globe- és kétszeresen Primetime Emmy-díjra jelölt amerikai színésznő.

Gyermekkora és családja Lane 1965-ben született New Yorkban. Szülei elváltak még csecsemő korában. Hat évig édesanyjával élt, de 1971-ben az apja, Burt Lane visszanyerte lánya gyermekfelügyeleti jogát.Encyclopedia.com Burt Lane színészek képzésével, oktatásával foglalkozott, később ő lett Diane menedzsere.The New York Times

Színészi pályafutása Diane Lane tizenhárom évesen kezdte filmes karrierjét Laurence Olivier oldalán az Egy kis románc című filmben (1979). A kritikusok dicsérték alakítását, és megnyerte magának a tinédzserek közönségét is. Ford Coppola amerikai rendező is felfigyelt az ifjú színésznőre, és számos filmjében szerepet osztott rá, mint A kívülállók, a Rablóhal és a Gengszterek klubja, azonban színészi játéka nem hatott meggyőzően a kritika szerint. A kilencvenes években újabb felejthető alakításokat nyújtott a Dredd bíró, a Chaplin és a Jack filmekben. A Séta a Holdon (1999) volt az a film, ami újra egyenesbe hozta Lane karrierjét. A film a hatvanas években játszódik, és Lane egy frusztrált feleség szerepébe bújik, aki úgy érzi, túl korán vesztette el fiatalságát azzal, hogy korán lett várandós. 2000-ben George Clooney és Mark Wahlberg oldalán bukkant fel a Viharzóna című filmben. 2002-ben Oscar-díjra jelölték A hűtlenben nyújtott alakításáért. A 2000-es évek további jelentős filmjei a Napsütötte Toszkána, Hollywoodland, Éjszaka a parton és A paripa. 2013-ban megkapta Martha Kent szerepét Az acélember című filmben, így Superman mellett többször is megjelenik (Batman Superman ellen és Az Igazság Ligája). 2016-ban harmadszor is kiválasztották Ranyevszkaja szerepére a Cseresznyéskert című komédiában.https://www.theguardian.com/stage/2016/oct/16/the-cherry-orchard-review-diane-lane

Magánélete 2004-ben feleségül ment Josh Brolin színészhez, de 2013-ban elváltak. Lane korábban Christopher Lambert felesége volt, akitől született egy lánya, Eleanor Lambert.

2014-ben kitüntették jótékonysági munkájáért. Már régóta támogatja a Heifer International nonprofit szervezet munkáját, amely tevékenysége során haszonállatokat ad szegény családoknak és megtanítja őket a gazdálkodásra.http://variety.com/2014/scene/lifestyle/heifer-intl-honors-diane-lane-1201285721/

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1979 Egy kis romantika A Little Romance Lauren King Balázsy Panna 1980 Touched by Love Karen 1981 A vadnyugat boszorkái Cattle Annie and Little Britches Jenny Csondor Kata Vadász Bea 1982 Bolond mozi mozibolondoknak National Lampoon's Movie Madness Liza Hámori Eszter Hat gézengúz Six Pack Breezy Mayer Aranka A színpadon a Stains! Ladies and Gentlemen, The Fabulous Stains Corinne Burns 1983 A kívülállók The Outsiders Cherry Valance Mezei Kitty Rablóhal Rumble Fish Patty Mezei Kitty 1984 Ha eljönnek a bomberek Streets of Fire Ellen Aim Zakariás Éva Gengszterek klubja The Cotton Club Vera Cicero Kökényessy Ági 1987 Óvakodj a hölgytől! Lady Beware Katya Yarno Csere Ágnes Chicago Blues – A nagyváros The Big Town Lorry Dane Györgyi Anna 1988 Love Dream China 1990 Vital Signs Gina Wyler 1992 Gyilkosság lólépésben Knight Moves Kathy Sheppard Tóth Enikő A stukker My New Gun Debbie Bender Rakujó (The Setting Sun) Lian Hong Chaplin Chaplin Paulette Goddard 1993 Indián nyár Indian Summer Beth Warden 1995 Dredd bíró Judge Dredd Hershey bíró Kisfalvi Krisztina Vad Bill Wild Bill Susannah Moore Szerencsi Éva 1996 Jack Jack Karen Powell Vándor Éva Fegyvermánia Mad Dog Time Grace Everly Tóth Enikő 1997 Szerelem másodkézből The Only Thrill Katherine Fitzsimmons Gyilkosság a Fehér Házban Murder at 1600 Nina Chance ügynök Bognár Gyöngyvér 1998 Gunshy Melissa 1999 Séta a Holdon A Walk on the Moon Pearl Kantrowitz Radó Denise 2000 Kutyám, Skip My Dog Skip Ellen Morris Fehér Anna Viharzóna The Perfect Storm Christina Cotter Götz Anna 2001 Rejtélyek háza The Glass House Erin Glass Aranytartalék Hardball Elizabeth Wilkes Balázs Ágnes 2002 A hűtlen Unfaithful Connie Sumner Kovács Nóra Nagy-Kálózy Eszter 2003 Napsütötte Toszkána Under the Tuscan Sun Frances Vándor Éva 2005 Kegyetlen faj Fierce People Liz Earl Vándor Éva Kutyátlanok kíméljenek Must Love Dogs Sarah Nolan Vándor Éva 2006 Hollywoodland Hollywoodland Toni Mannix Bognár Gyöngyvér 2008 Gyilkosság online Untraceable Jennifer Marsh Tóth Enikő Hipervándor Jumper Mary Rice Vándor Éva Kisfalvi Krisztina Éjjel a parton Nights in Rodanthe Adrienne Willis Kovács Nóra Hajsza Killshot Carmen Colson Vándor Éva 2010 A paripa Secretariat Penny Chenery Vándor Éva 2013 Az acélember Man of Steel Martha Kent Kovács Nóra 2014 Every Secret Thing Helen Manning 2015 Agymanók Inside Out Riley édesanyja (hangja) Kisfalvi Krisztina Riley első randija? (rövidfilm) Riley's First Date? Kisfalvi Krisztina Trumbo Trumbo Cleo Trumbo Bertalan Ágnes 2016 Batman Superman ellen – Az igazság hajnala Batman v Superman: Dawn of Justice Martha Kent Kovács Nóra Párizs még várhat Paris Can Wait Anne Vándor Éva Kovács Nóra 2017 Mélytorok: A Watergate-sztori Mark Felt: The Man Who Brought Down the White House Audrey Felt Détár Enikő Az Igazság Ligája Justice League Martha Kent Kovács Nóra 2018 Pszichoanyu (archív felvétel) Tully Corrine Burns 2019 Vihar előtt Serenity Karen Vándor Éva 2020 A vér földje Let Him Go Margaret Blackledge Kovács Nóra 2021 Zack Snyder: Az Igazság Ligája Zack Snyder's Justice League Martha Kent Kovács Nóra 2024 Agymanók 2. Inside Out 2 Riley édesanyja (hangja) Kisfalvi Krisztina 2025 Évforduló Anniversary Ellen Taylor Vándor Éva

Televízió {| class = "wikitable sortable" |- ! Év ! Magyar cím ! Eredeti cím ! Szerep ! class="unsortable"| Megjegyzések |- | rowspan="2"| 1981 | | Great Performances | Charity Royall | 1 epizód

| Child Bride of Short Creek | Jessica Rae Jacobs | tévéfilm |- | 1982 | | Miss All-American Beauty | Sally Butterfield | tévéfilm |- | 1989 | Texasi krónikák: Lonesome Dove | Lonesome Dove | Lorena Wood | minisorozat (4 epizód) |- | 1990 | Régi bűnök, új világ | Descending Angel | Irina Stroia | tévéfilm |- | 1993 | Bukott angyalok | Fallen Angels | Bernette Stone | 1 epizód |- | 1994 | A kortalan hős | Oldest Living Confederate Widow Tells All | Lucy Honicut Marsden | tévéfilm |- | 1995 | A vágy villamosa | A Streetcar Named Desire | Stella Kowalski

| 1998 | Grace és Gloria | Grace & Glorie | Gloria | tévéfilm |- | 2000 | A virginiai férfi | The Virginian | Molly Stark | tévéfilm |- | 2011 | Cinéma vérité | Cinema Verite | Pat Loud

| rowspan="2"| 2018 | Kártyavár | House of Cards | Annette Shepherd | 7 epizód |- | A Romanov-dinasztia | The Romanoffs | Katherine Ford | 2 epizód

| 2021 | Y: Az utolsó férfi | Y: The Last Man | Jennifer Brown szenátor

| 2023 | Extrapolációk | Extrapolations | Martha Russel | 2 epizód |- | rowspan="3"| 2024 | Viszály | Feud: Capote vs. The Swans | Slim Keith | minisorozat (8 epizód) |- | Talpig férfi | A Man in Full | Martha Croker

| Álom Stúdió | Dream Productions | Riley édesanyja (hangja)|

Színház Szerepei a Broadwayen Cseresznyéskert (1977, 2016) Agamemnón (1977) Runaways'' (1978)

Díjak és jelölések Év Jelölt film Díj Eredmény 1980 Egy kis románc Young Artist Awards: legjobb női főszereplő Young Artist Awards: különdíj 1981 Touched by Love Young Artist Awards: legjobb női főszereplő 1984 Rablóhal Young Artist Awards: legjobb színésznő A kívülállók Young Artist Awards: legjobb színésznő 1985 Ha eljönnek a bomberek Arany Málna díj – legrosszabb női mellékszereplő Gengszterek klubja Arany Málna díj – legrosszabb női mellékszereplő 1989 Texasi krónikák: Lonesome Dove Primetime Emmy-díj a legjobb női főszereplőnek (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) 2000Séta a Holdon Film Independent Spirit Awards: legjobb női főszereplő Las Vegas Film Critics Society Awards: legjobb női főszereplő 2001 Viharzóna Blockbuster Entertainment Awards: kedvenc színésznő (filmdráma) A virginiai férfi Western Heritage Awards: Bronze Wrangler (megosztva a stáb többi tagjával) 2002A hűtlen Golden Schmoes Awards: Az év színésznője New York Film Critics Circle Awards: legjobb női főszereplő 2003 Broadcast Film Critics Association Awards: legjobb női főszereplő Chicago Film Critics Association Awards: legjobb női főszereplő Gold Derby Awards: legjobb női főszereplő Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – filmdráma Hollywood Film Awards: Az év színésznője International Online Cinema Awards (INOCA): legjobb női főszereplő Italian Online Movie Awards (IOMA): legjobb női főszereplő National Society of Film Critics Awards, USA: legjobb női főszereplő Online Film & Television Association: legjobb női főszereplő Online Film Critics Society Awards: legjobb női főszereplő Oscar-díj a legjobb női főszereplőnek Phoenix Film Critics Society Awards: legjobb női főszereplő Satellite Awards: legjobb női főszereplő (filmdráma) Screen Actors Guild-díj a legjobb női főszereplőnek ShoWest Convention, USA: Az év női filmcsillagja Vancouver Film Critics Circle: legjobb női főszereplő 2004Napsütötte Toszkána Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – filmmusical vagy vígjáték Santa Barbara International Film Festival – American Riviera Award Satellite Award: legjobb női főszereplő – filmmusical vagy vígjáték 2009 Éjjel a parton AARP Movies for Grownups Awards: legjobb szerelmi történet (megosztva Richard Gere-rel) 2010 A paripa Women's Image Network Awards: legjobb színésznő 2011Cinéma vérité Primetime Emmy-díj a legjobb női főszereplőnek (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) Gold Derby Awards: legjobb női főszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) Online Film & Television Association: legjobb női főszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) Satellite Awards: legjobb női főszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) Women's Image Network Awards: legjobb színésznő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) 2012 Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek (minisorozat vagy tévéfilm) Savannah Film Festival – különdíj Screen Actors Guild-díj a legjobb színésznőnek (minisorozat vagy tévéfilm) 2016 Agymanók Behind the Voice Actors Awards – legjobb szinkronizálás (megosztva a stáb többi tagjával) Trumbo Screen Actors Guild-díj a legjobb szereplőgárdának (mozifilm) 2017 Sarasota Film Festival – Életműdíj

Jegyzetek

Fordítás

Források

További információk

Lane az Internet Broadway Database-en biography.com

Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:New York-iak