Mihóczy Rezső (1889 – Budapest, 1968. március 27.) latin-történelem szakos középiskolai tanár, a szentesi gimnáziumnak 32 éven át pedagógusa, az iskolai táborozások állandó főszervezője, cserkészparancsnok. Első világháborús érdemeiért, valamint pedagógiai munkásságáért számos kitüntetést, elismerést vehetett át.
Az első világháborúban
A Budapesti Tudományegyetemen végzett latin-történelem szakon, s alighogy befejezte tanulmányait, behívták katonának.
1916-ban Székelyföldre, a határhoz közel fekvő Maros-Torda vármegyébe vezényelték az akkor már várható román hadüzenet és támadás megállítására. Első feladata volt, hogy szakaszával a román hadsereg elől menekülő magyar lakosság tervszerű menekítésben segédkezzen, és a tömegpánikot megakadályozza. Miután sikerült a lakosság evakuálása, csatlakozott ezredéhez, és hat héten át védekező hadmozdulatokban vett részt. August von Mackensen német tábornagy seregének megérkezése után ő is részt vett a román hadsereg Erdélyből való kiszorításában.Mihóczy Rezső: Erdély súlyos napjai. Szentesi Hírlap 1931. dec. 25.
A háború alatt tanúsított „vitézi magatartásáért” és helytállásáért a következő kitüntetéseket vehette át: Signum Laudis a kardokkal, I. osztályú ezüst vitézi érem, Károly-csapatkereszt és Sebesültek Érme, Háborús emlékérem, Erdélyi Emlékérem.A szentesi m. kir. áll. Horváth Mihály gimnázium évkönyve, 1941-1942. Közzéteszi: Járay Imre. Szentes, 1942. 20. o. (e-Könyvtár Szentes)
Tanár pályája és közéleti tevékenysége
Mihóczy Rezsőt leszerelés után a Vallási és Közoktatási Minisztérium a szentesi állami főgimnáziumba helyezte.A szentesi magy. áll. főgymnasium értesítője, 1918-1919. 4. o. (e-Könyvtár Szentes) A latin és a történelem mellett filozófiát,A szentesi magy. áll. főgymnasium értesítője, 1918-1919. 6. o. (e-Könyvtár Szentes) később bölcselet címen logikát és pszichológiát is tanított.Vallomások Szentesről. Szerk.: Bodrits István. Szentes, 1990. 85. o. (e-Könyvtár Szentes)
Társadalmi aktivitását jelzi, hogy idővel számos karitatív, egyházi és kulturális jellegű egyletbe is beválasztották. Tagja és egyben titkára volt a Stefánia Anya- és Csecsemővédő Szövetség szentesi fiókjának,A szentesi magyar királyi állami Horváth Mihály reálgymnasium értesítője, 1928-1929. Közzéteszi: Jaeger Imre. Szentes, 1929. 33. o. (e-Könyvtár Szentes) könyvtárosa a Szentesi Kaszinónak,Doba Lajosné: A szentesi Úri Kaszinó. Szentes, 2004. (e-Könyvtár Szentes)A szentesi m. kir. áll. Horváth Mihály reálgimnázium értesítője 1932-1933. Közzéteszi: Jaeger Imre. Szentes, 1933. 42. o. (e-Könyvtár Szentes) tagja volt a Csongrád vármegye és Szentes város testnevelési és iskolán kívüli népművelési bizottságának,A szentesi m. kir. áll. Horváth Mihály gimnázium értesítője, 1935-1936. Közzéteszi: Járay Imre. Szentes, 1936. 96. o. (e-Könyvtár Szentes) az állami elemi iskolák gondnokságának,A szentesi m. kir. áll. Horváth Mihály gimnázium értesítője, 1936-1937. Közzéteszi: Járay Imre. Szentes, 1937. 148. o. (e-Könyvtár Szentes) katolikus egyházközségi képviselő testületnek és tanácsának,A szentesi m. kir. áll. Horváth Mihály gimnázium évkönyve 1939-1940. Közzéteszi: Járay Imre. Szentes, 1940. 21. o. (e-Könyvtár Szentes) Csongrád vármegye leventebizottságának,A szentesi m. kir. áll. Horváth mihály gimnázium évkönyve 1940-1941. Közzéteszi: Járay Imre. Szentes, 1941. 29-30. o. (e-könyvtár Szentes) de az Országos Tűzharcos Szövetség szentesi főcsoportjának vezető tisztjévé is megválasztották.A szentesi m. kir. áll. Horváth Mihály gimnázium évkönyve, 1939-1940. Közzéteszi: Járay Imre. Szentes, 1940. 21. o. (e-Könyvtár Szentes) Különleges elismerés volt számára, hogy 1938-ban felvétetett a Vitézi Rend tagjai közé.A szentesi m. kir. áll. Horváth mihály gimnázium értesítője 1938-1939. Közzéteszi: Járay Imre. Szentes, 1939. 15. o. (e-Könyvtár Szentes) 1942-ben a gimnázium igazgató helyettese lett.A szentesi m. kir. áll. Horváth Mihály gimnázium évkönyve, 1942-1943. Közzéteszi: Szöllősy Géza. Szentes, 1943. 8. o. (e-Könyvtár Szentes)
A cserkészparancsnok
1921-ben néhány tanártársával karöltve kezdte el szervezni a város első cserkészcsapatát,A szentesi magyar királyi állami Horváth Mihály-főgymnasium értesítője, 1921-1922. Közzéteszi: Szőke József 10. o. (e-Könyvtár Szentes) melynek létrejöttét leginkább anyagi nehézségek hátráltatták. Dr. Mihóczy Rezső … a szervezés keretébe bevonta Szentes város hivatalos vezetőségét és a társadalom minden rétegét. Fáradhatatlanul agitált, buzdított, dolgozott mindaddig, míg gyűjtés útján összehozott annyi adományt, hogy azok is fölszerelhetők voltak, akik saját anyagi erejükből a cserkészfölszerelést előteremteni nem tudták volna. – írta a gimnázium értesítője 1924-ben.Cserkészet. In: A szentesi magyar királyi állami Horváth Mihály-főgymnasium értesítője 1923-1924. Közzéteszi: Szőke József 10-11. o. (e-Könyvtér Szentes) A több mint száz magánszemélytől és különféle szervezetektől 36.277.000 koronaCserkészet 13. o. érkezett. Június 18-án a gimnázium cserkészcsapata 275. sz. Pusztaszeri Cserkészcsapat néven bejegyzésre került.Cserkészet. In: A szentesi magyar királyi állami Horváth Mihály-reálgimnázium értesítője, 1924-1925. Szentes, 1925. 14. o. (e-Könyvtár Szentes) Az ifjú cserkészek ünnepélyes fogadalomtételére 1924. június 22-én az Erzsébet kertben (ma Pusztai László Sporttelep) került sor. A cserkészcsapat parancsnoka Dr. Mihóczy Rezső lett, tisztjei Szőke József gimnáziumi igazgató, Derzsi Kovács Jenő és Timár József tanárok.A szentesi magyar királyi állami Horváth Mihály-főgymnasium értesítője 1923-1924. Közzéteszi: Szőke József 11. o. (e-Könyvtár Szentes) Mihóczy Rezső 1940-ben megkapta a legmagasabbSegédtiszti vezetőképzés. In: www.cserkesz.hu ] cserkésztörzstiszti fokozatot.A szentesi m. kir. áll. Horváth mihály gimnázium évkönyve 1940-1941. Közzéteszi: Járay Imre. Szentes, 1941. 8. o. (e-Könyvtár Szentes)
Bár jelentős közéleti tevékenységet folytatott, és tanári munkáját is magas szinten gyakorolta, diákjai, kartársai és az utókor elsősorban a nyári cserkésztáborok lelkes szervezőjeként és vezetőjeként emlékeznek rá. A szentesi diákok nyári élményeit olvasmányos formában örökítette meg, melyeket a Szentesi Hírlap folytatásokban adott közre. Az általa vezetett táborok 2-3-4 hetesek voltak, s a mai olvasót meglepheti, hogy a programok között olyan tevékenységek is szerepeltek, melyek ma már teljesen ismeretlenek a gyermektáborokban. Ide tartozik pl. a disznótor, amikor is a gyermekek a helyi piacról vásároltak egy élő sertést, a táborba terelték, tanári segítséggel feldolgozták és közösen elfogyasztották.Palacsintaevés a cserkésztáborban. Szentesi Hírlap 1929. júl. 19. Elmaradhatatlanok voltak a közös főzések,Lakoma női szakácsokkal. A szentesi cserkészek bakonyi táborozása. Szentesi Hírlap 1927. júl. 23. a hosszú, esetenként 30 km-es gyalogtúrák,A dunántúli vendégszeretet. A szentesi cserkészek bakonyi táborozása. Szentesi Hírlap 1927. júl. 20.Vidám kirándulás a Zengőre. Dr. Mihóczy Rezső beszámolója a reálgimnázium cserkészeinek táborozásáról. Szentesi Hírlap 1930. aug. 17. vagy néha – ha a csapat úgy ítélte meg – fegyveres éjszakai őrség felállítása.Sobri Jóska hazájában. A szentesi cserkészek bakonyi táborozása. Szentesi Hírlap 1927. júl. 17. Úti élményei ma is üdítő, érdekes olvasmányok. Korrajzai egy letűnt kor tábori szokásainak.
Kitüntetései
Signum Laudis a kardokkal I. osztályú Ezüst Vitézségi Érem Károly-csapatkereszt és Sebesültek Érme Magyar Háborús Emlékérem Erdélyi Emlékérem Vitézi rendbe való felvétel
Művei
A cserkészek kalandos útja a Balatonig. A szentesi cserkészek bakonyi táborozása. Szentesi Hírlap 1927. júl. 16. Sobri Jóska hazájában. A szentesi cserkészek bakonyi táborozása. Szentesi Hírlap 1927. júl. 17. Kirándulás, futballmérkőzés, tábortűz és műkedvelő előadás. A szentesi cserkészek bakonyi táborozása. Szentesi Hírlap 1927. júl. 19. A dunántúli vendégszeretet. A szentesi cserkészek bakonyi táborozása. Szentesi Hírlap 1927. júl. 20. Lakoma női szakácsokkal. A szentesi cserkészek bakonyi táborozása Szentesi Hírlap 1927. júl. 23. A szentesi cserkészek viszontagságai vasúttal és szúnyogokkal. A szentesi cserkészek soproni táborából írja: Dr. Mihóczy Rezső. Szentesi Hírlap 1929. júl. 9. A tábor gyomra. A szentesi cserkészek soproni táborából írja: Dr. Mihóczy Rezső. Szentesi Hírlap 1929. júl. 10. Szórakozások és kirándulások. A szentesi cserkészek soproni táborából írja: Dr. Mihóczy Rezső. Szentesi Hírlap 1929. júl. 16. A leghűségesebb városban. A szentesi cserkészek soproni táborából írja: Dr. Mihóczy Rezső. Szentesi Hírlap 1929. júl. 17. Palacsintaevés a cserkésztáborban. A szentesi cserkészek soproni táborából írja: Dr. Mihóczy Rezső. Szentesi Hírlap1929. júl. 19. Apróságok a cserkésztáborból. A szentesi cserkészek soproni táborából írja: Dr. Mihóczy Rezső. Szentesi Hírlap 1929. júl. 24. Cserkészeink osztrákföldön. A szentesi cserkészek soproni táborából írja: Dr. Mihóczy Rezső. Szentesi Hírlap 1929. júl. 25., július 26. A táborozás utolsó napja. A szentesi cserkészek soproni táborából írja: Dr. Mihóczy Rezső. Szentesi Hírlap 1929. aug. 4. Szentes kegyeletes megemlékezése a hősi halottakról. Mihóczy Rezső mondotta az ünnepi beszédet a vasárnapi ünnepségen. Szentesi Hírlap 1930. május 27. Pécsi kirándulás. Dr. Mihóczy Rezső beszámolója a reálgimnázium cserkészeinek táborozásáról. Szentesi Hírlap 1930. júl. 12. Gyalogló cserkészek. Dr. Mihóczy Rezső beszámolója a reálgimnázium cserkészeinek táborozásáról. Szentesi Hírlap 1930. aug. 15. Vidám kirándulás a Zengőre. Dr. Mihóczy Rezső beszámolója a reálgimnázium cserkészeinek táborozásáról. Szentesi Hírlap 1930. aug. 17. Újra itthon. Dr. Mihóczy Rezső beszámolója a reálgimnázium cserkészeinek táborozásáról. Szentesi Hírlap 1930. aug. 20. Szentesi cserkészek somoskői táborozása. Szentesi Hírlap 1931. júl. 21. Erdély súlyos napjai. Szentesi Hírlap 1931. dec. 25. Emlékbeszéd II. Rákóczi Ferencről. Szentesi Hírlap 1935. ápr. 21. Dr. Soltész Gyula c. igazgató. A szentesi m. kir. állami Horváth Mihály Gimnázium évkönyve, 1941-1942. Közzéteszi: Járay Imre. Szentes, 1942. 5-6. o. (e-Könyvtár Szentes)
Jegyzetek
Kategória:1889-ben született személyek Kategória:1968-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Szentesiek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:A Károly-csapatkereszt kitüntetettjei Kategória:A Magyar Háborús Emlékérem kitüntetettjei Kategória:A Signum Laudis kitüntetettjei Kategória:Magyar latintanárok Kategória:Magyar történelemtanárok