Ausztriai törökök, az Ausztriában élő török nemzetiségű emberek, akik a második legnépesebb nemzetiségi csoportnak számítanak Ausztriában.

Történelem

Az 1960-as években robbanásszerűen fejlődött a gazdaság Ausztriában, ám komoly munkaerőhiány volt. A helyzetet Josef Klaus kancellár kormánya úgy oldotta meg, hogy vendégmunkásokat toborzott a munkaerőhiány megszüntetésére. A törökök jelentős számban 1964 után érkeztek, amikor Ausztria egy Törökországgal kötött egyezmény értelmében török vendégmunkásokat toborzott. A legtöbb török vendégmunkás ugyanakkor Ausztriában akart letelepedni és családot alapítani.

1970-es években az osztrák kormány az olajárrobbanás hatására felfüggesztette az újabb vendégmunkások toborzását és sok már letelepült török vendégmunkást toloncoltak ki az országból. 1975-ben A külföldiek foglalkoztatásáról szóló törvényt meghozták. Emellett az osztrák kormány pénzügyi ösztönzéssel próbálta rávenni a vendégmunkásokat, hogy térjenek vissza hazájukba. Ennek ellenére az 1980-as években az újra növekvő gazdaság miatt a török vendégmunkások visszatértek Ausztriába.

Demográfia

A török bevándorlók jelentős számú kisebbséget alkotnak az osztrák népesség körében. A 2001-es népszámlálási adatok szerint Ausztriában 127.226 fő volt török állampolgárságú. (Ez a teljes népesség 1,6%-a). Ebből 39.119 fő Bécs, 19.911 Alsó-Ausztria, 18.838 fő Vorarlberg, 17.226 fő Felső-Ausztria, 16.017 Tirol, 8.800 Salzburg, 4.793 Stájerország, 1.280 Burgenland és 1.192 Karintia tartományokban éltek.

A török származású emberek számát 200-300 ezer fő körülire becsülik, akik közül 40 ezer főre becsülik az illegálisan Ausztriában élő törökök számát. Az ausztriai muszlimok jelentős számát a törökök teszik ki.

Török állampolgárokAusztriában az Osztrák Statisztikai Hivatal adatai szerintRichard Plotz, Wolfgang Wieshaider: Islam and the European Union, Verlag Peeters, 2004, S. 200.Statistik Austria: Demographisches Jahrbuch 2007 , Statistik Austria, 2008, S. 21. Év Népességszám 1951 112 1961 217 1971 16.423 1981 59.900 1991 118.579 1997 132.737 1998 131.729 1999 127.533 2000 126.995 2001 127.226 2002 127.018 2003 122.931 2004 116.882 2005 113.635 2006 108.808 2007 109.716

Születések átlagos száma

Időtartam Osztrákok Más nemzetiségűek Törökök 1984–1989 1,43 2,22 3,70 1990–1994 1,41 2,21 3,09 1995–1999 1,31 2,06 2,63 2000–2004 1,29 2,04 2,9220141,3662,2592,440

Híres ausztriai törökök

Alev Korun, Osztrák Zöld Párt parlamenti képviselője Efgani Dönmez, Osztrák Zöld Párt parlamenti képviselője Taner Ari, labdarúgó Cem Atan, labdarúgó Veli Kavlak, labdarúgó Ramazan Özcan, labdarúgó Tanju Kayhan, labdarúgó Emel Heinrich, színésznő, filmrendező Cevdet Caner, vállalakozó Aylin Kösterük, modell

Fordítás

Jegyzetek

Források

Kategória:Törökök Kategória:Ausztria