A Nemzeti sugárút (2013) Jaroslav Rudiš novellája. A mű eredetileg a brnói Divadlo Feste 2012-ben előadott darabja volt. A főszereplő Vandam, akiről a filmbéli Jean-Claude Van Damme-ra lehet asszociálni. A cselekmény Prága Severní Město (Északi Város) nevű városrészében játszódik.

Stílusa A mű 19 számozott, rövid fejezetből áll, melyek között vannak pár mondatosak és pár oldalasak is. A szöveg Vandam monológja, melyet fiához intéz. Az egyetlen kivétel a 10. fejezet, melyet E/3-ban fogalmaz meg.

Cselekmény

Vandam egy harcos, aki jelenleg bádogfestésből él meg. Drogos volt, és ült már börtönben is. Lázba hozza a hadtörténet, és ebben a témakörben rengeteg könyvet összegyűjtött, de a legjobban a Teutoborgi erdőben vívott teutoburgi csata állt az érdeklődése középpontjában. Magát lovagnak képzeli, és ezért naponta 200 fekvőtámaszt nyom. A Severka kocsmában tölti az időt barátaival, (mint amilyen Mrazak), ahol néha megvéd valakit, ha „tanulnia kell az éetről”. Rövid kapcsolata volt a Luck pincérnőjével (ezt le is írta az egyik fejezetben). Büszke arra, hogy ő indította az első ütést a Národni ttříidán (magyarul a Nemzeti sugárúton) novemberben -ben, és így indította el a bársonyos forradalmat.

A könyv azzal fejeződik be, hogy jön egy ember, mert kölcsön adott korábban a kocsmárosnak, de Vandam megvédi. A verekedésben alul marad, a sérültet pedig két rendőr viszi el. A könyv végén Vandam monológjából kiderül, hogy tényleg ott volt a Nemzeti sugárúton a forradalomkor, de mint rendőr, és bár tényleg ő adta az első ütést, azt a demonstrálók között lévő bátyja kapta.

Magyarul

Nemzeti sugárút. Magányos bunyósok klubja; ford. Flóra Peťovská, ill. Sosity Beáta; Typotex, Bp., 2017 (Typotex világirodalom)

Színházi darab A regényt 2017-ben színpadra vitték, és a Brémai Városi Színház Kisszínpadán bemutatták. A produkciót a cseh-német Theresa Wagnerová rendezte

Film A mű filmes adaptációja tervbe van véve, a jogokat a Negativ megvette. A film rendezője Štěpán Altrichter lehet.

Recenziók Klára Kubíčková, iDNES.cz 2013. június 12. Pavel Mandys, iHNed.cz 2013. június 16. Jaroslav Soukup, iLiteratura.cz 2013. július 23. Pavel Kroulík, Respekt 2013. július 29.

Kategória:Novellák Kategória:Cseh irodalmi művek