A megnyilatkozás terminus olyan beszédszegmensre vonatkozik, amelyről nem fogalmaztak meg hipotéziseket nyelvészeti elmélet szempontjából (ellentétben a mondattal, mely egyik vagy másik nyelvtani elméletben kap meghatározást).Crystal 2008, 505–506. o. Az egyik szokásos definíció szerint a megnyilatkozás beszédhangok vagy írásjelek olyan sorozata, amelyet egy nyelvhasználó produkál egy bizonyos beszédhelyzetben, két szünet között.Bussmann 1998, 1254. o.Dubois 2005, 180–181. o. Egyesek hozzáteszikk, hogy e szünetek „tartósak”, és e határokhoz hozzáveszik a beszélőváltást.

A fenti, produktumként való értelmezésén kívül a „megnyilatkozás” annak produkálását, azaz a megnyilatkozási aktust is jelenti, ami egyes nyelvekben, mint például a francia, két terminusnak felel meg: énonciation (a produkálás) és énoncé (a produktum). A megnyilatkozás fogalmának első használói (Roman Jakobson, Émile Benveniste , John Langshaw Austin, John Rogers Searle ) szerint szükséges megtalálni a megnyilatkozásban mint produktumban azokat az elemeket, amelyeket a megnyilatkozási aktus nyomainak lehet tekinteni, majd ezek működését, rendeződését és kölcsönhatásait kell leírni. Ilyen elemek főleg olyan entitások, amelyek a nyelvhez tartoznak ugyan, de konkrét jelentésük csak konkrét megnyilatkozási aktus keretében nyilvánul meg. Közéjük tartoznak az én, itt, most szavak, melyeket a megnyilatkozási aktus helye és időpontja ruház fel konkrét jelentéssel. Ezek szerint a megnyilatkozási aktust azon tényezők és cselekvések együttese képezi, amelyek a megnyilatkozást mint produktumot eredményezik.

Kiterjedését illetően a megnyilatkozás lehet nagyon rövid (egyetlen szó, mondatszó) és nagyon hosszú is (pl. több óráig tartó szónoklat vagy prédikáció).

Különböző szempontokból többféle megnyilatkozást lehet megkülönböztetni: a helyesség szempontjából: grammatikailag helyes vagy helytelen, szemantikailag helyes vagy helytelen; a szövegtípus szempontjából: irodalmi, polémikus, didaktikus stb.; a közlés típusának szempontjából: szóbeli vagy írott; a nyelv típusának szempontjából: francia, latin stb.

Megnyilatkozás és mondat

A nyelvnek mint jelrendszernek két szintje van. A mondat grammatikai entitás, akárcsak a szócsoport és bizonyos szempontból a szó (amely lexikai entitás is), és a nyelvi jelkészlet szintjéhez tartozik, melyen jelölő és jelölt között áll fenn viszony. Ez független attól, hogy milyen helyzetben, milyen szándékkal stb. használják a jelet. Ezzel szemben a megnyilatkozás csak egy bizonyos beszédhelyzetben és kontextusban értelmezhető, azaz a jelhasználat szintjén, melyen a kibocsátott jel és a jelzési szándék közötti viszony jön számításba.Kálmán – Trón 2007, 19. o. Ez a megkülönböztetés Ferdinand de Saussure nyelv [ langue] és beszéd [ parole] közötti megkülönböztetéséből ered, aki szerint a nyelv egyfajta társadalmi szerződés útján úgy megalkotott jelrendszer, hogy egy egész közösség használhassa, de elvont képződmény. Konkrét csak a beszéd, azaz a nyelv egyéni használata.Vö. Dubois 2002, 267. o. Eszerint a mondat a nyelvhez tartozik, miközben a megnyilatkozás a beszédhez.

A mondat egyben megnyilatkozás is, vagy nagyobb megnyilatkozás része. Lehet grammatikailag elemezni akkor is, ha egymagában, elszigetelten jelenik meg, de megnyilatkozásként csak diskurzus, szöveg keretében, annak meghatározott kontextusában és szituációjában lehet tanulmányozni, ami a pragmatika és a szövegtan területéhez tartozik. Ezt a különbséget úgy is érzékeltetik egyes nyelvészek, hogy grammatikai szempontból rendszermondatról, pragmatikaiból pedig szöveg- vagy szabadmondatról beszélnek.Például Károly 1980–81, idézi Cs. Nagy 2007, 323. o.

A megnyilatkozás/szabadmondat/szövegmondat a diskurzus/szöveg alapegysége, „láncszeme”, amennyiben rendszert alkot annak többi mondatával együtt. Ebben a rendszerben nem számít, hogy a mondat alakja grammatikailag hiányos, esetleg hibás, mivel jelentését így is egyértelművé teszi a diskurzus egésze, amihez szóbeli alakban a prozódiai, esetleg nyelven kívüli elemek is hozzájárulnak. Mondattani terminusokkal fogalmazva szabadmondatnak számít minden egyszerű mondat, a mellérendelő összetett mondatok mindegyik tagmondata és az alárendelő összetett mondatok egészükben.Hangay 2007, 537. o.

A diskurzus egységét legalább egyes mondatokba foglalt különféle nyelvi eszközök biztosítják: névmások, névelők, határozószók, kötőszók, szinonimák, toldalékok, topik–predikátum szerkezetek, konnektorok stb. Mindezek kapcsolatba hozzák egymással a mondatokat és az ezeknél nagyobb diskurzusrészeket, valamint a diskurzus tartalmát a beszédhelyzettel/kontextussal.Tolcsvai Nagy 2006, 112–122. o.

Jegyzetek

Források

Közvetlen források

Bussmann, Hadumod (szerk.) Dictionary of Language and Linguistics (Nyelvi és nyelvészeti szótár). London – New York: Routledge. 1998. (Hozzáférés: 2017. szeptember 13) Crystal, David. A Dictionary of Linguistics and Phonetics (Nyelvészeti és hangtani szótár). 6. kiadás. Blackwell Publishing. 2008. (Hozzáférés: 2017. szeptember 13) Cs. Nagy Lajos. Mondattan. In A. Jászó Anna (szerk.) A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007. . 321–344. o. (Hozzáférés: 2017. szeptember 13) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002 (Hozzáférés: 2023. június 4.) Hangay Zoltán. Szövegtan. In A. Jászó Anna (szerk.) A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007. . 521–554. o. (Hozzáférés: 2017. szeptember 13) Kálmán László – Trón Viktor. Bevezetés a nyelvtudományba. 2., bővített kiadás. Budapest: Tinta. 2007. (Hozzáférés: 2017. szeptember 13) Tolcsvai Nagy Gábor. 6. fejezet – Szövegtan. In Kiefer Ferenc (főszerk.). Magyar nyelv . Budapest: Akadémiai Kiadó. 2006. . 108–126. o. (Hozzáférés: 2023. június 4.)

Közvetett forrás

Károly Sándor. Mondat és megnyilatkozás. In Néprajz és Nyelvtudomány. 24–25. évf. 1980. 49–63. o.

Kapcsolódó szócikkek

Diskurzus Mondat Szöveg

Kategória:Nyelvészet Kategória:Pragmatika