A Juventus Football Club, rövidítve Juventus FC vagy egyszerűen Juventus (latin: iuventus vagyis fiatalság), egy olasz sportegyesület, amelynek van női labdarúgó szakosztálya is, amely az olasz női első osztályban szerepel.
Klubtörténet A 2017–2018-as szezon előtt a klubnak csak ifjúsági csapata volt. A Juventus vezérigazgatója, Giuseppe Marotta 2017 májusában bejelentette, hogy a klub létrehozza a női szakosztályt. A klub megszerezte az ASD Cuneo Calcio Femminile Serie A licenszét.
2017. június 21-én bejelentették, hogy a klub első edzője Rita Guarino lett, első igazolása pedig ezt követően érkezett a Brescia együttesétől az olasz női labdarúgó-válogatott Sara Gama személyében.
Augusztus 27-én az olasz női kupában a Torino ellen játszották, 13–0-ra nyertek, valamint a klub első gól szerzője Martina Rosucci lett. Az első szezonjukban bajnoki címet ünnepelhettek.
2019. április 20-án megvédték bajnoki címüket és egy ponttal a Fiorentina csapata előtt végeztek.
Egy évvel később szintén az első helyen álltak, amikor a COVID–19-koronavírus-járvány miatt félbeszakították a bajnokságot. 2020. június 25-én hivatalosan is nekik ítélték meg a bajnoki címet, ezzel sorozatban harmadik alkalommal végeztek az élen.
Játékoskeret 2023. január 31-től
Kölcsönben
Korábbi híres játékosok Chiara Beccari Melissa Bellucci Alice Berti Asia Bragonzi Sara Caiazzo Kristin Carrer Michela Franco Aurora Galli Michela Giordano Laura Giuliani Benedetta Glionna Vanessa Panzeri Valentina Puglisi Federica Russo Simona Sodini Sabrina Tasselli Ashley Nick Eniola Aluko Lianne Sanderson Katie Zelem Dalila Ippólito Maria Alves Andrea Stašková Matilde Lundorf Skovsen Sanni Franssi Tuija Hyyrynen Doris Bačić Aleksandra Sikora Nicole Sciberras Ingvild Isaksen Petronella Ekroth Lina Hurtig Katie Rood
Sikerek Serie A Bajnok (6): 2017–18, 2018–19, 2019–20, 2020–21, 2021–22, 2024–25
Olasz kupa Bajnok (3): 2018–19, 2021–22, 2022–23
Olasz szuperkupa Bajnok (4): 2018-19, 2020–21, 2021–22, 2023-24
A Juventus eddigi edzőjének listája NévÉra Rita Guarino2017–2021 Joe Montemurro2021–2024 Giuseppe Zappella2024 Massimiliano Canzi2024–
Jegyzetek
További információk Hivatalos honlap
Kategória:Olasz női labdarúgócsapatok Kategória:Juventus FC Kategória:2017-ben alapított labdarúgócsapatok