Nancy Carroll (New York, 1903. november 19. – New York, 1965. augusztus 6.) Oscar-díjra jelölt amerikai színésznő.

Élete és pályafutása Ír származású szülők gyermekeként jött a világra New Yorkban. Hét testvére volt, de ebből csak négy érte meg a felnőttkort.Find a Grave Karrierjét a Broadwayn kezdte a húszas évek elején kórustagként. Először musicalekben, aztán színdarabokban lépett fel, majd megismerkedett Jack Kirklanddel. A férfi újságkihordóként kereste a kenyerét, amikor elvette feleségül Carrollt, később Kirkland neves drámaíróként tevékenykedett.LA Times Hamarosan sikerült feleségének munkát találnia a stúdiónál, így Carroll végleg színészi pályára lépett.

1928-ban Carrollnak a Paramount Pictures felkínált egy szerepet az Abie's Irish Rose című filmben Buddy Rogers mellett, és alakításával azonnal áttörést ért el. Olyan fontos színészekkel dolgozott együtt, mint Clark Gable, Gary Cooper, Lukács Pál, Jack Holt és Fredric March. 1930-ban The Devil's Holiday című filmjéért Oscar-díjra jelölték legjobb női főszereplő kategóriában.

1931-ben férjhez ment Bolton Malloryhoz, miután beleszeretett egy havannai nyaralás alatt. Harmadik házassága egy holland üzletemberrel köttetett 1953-ban, akivel Indonéziába költözött és tíz évig ott élt. 1960-ban csillagot kapott a Walk of Fame-en. 1963-ban Carroll visszatért a színpadra, majd két évvel később elhunyt. Egyetlen lánya, Patricia talált rá otthonában, miután nem jelent meg az aznapi színelőadáson.

Filmográfia Film Év Cím Szerep 1927 Ladies Must Dress Mazie 1928 Abie's Irish Rose Rosemary Murphy Easy Come, Easy Go Barbara Quayle Chicken a La King Maisie Devoe The Water Hole Judith Endicott Manhattan Cocktail (elveszett film) Babs Clark Az éjféli angyal Daisy Heath 1929 The Wolf of Wall Street Gert Sin Sister Pearl Close Harmony Marjorie Merwin Komédiások Bonny Lee King Illusion Claire Jernigan Sweetie Barbara Pell 1930 Dangerous Paradise Alma Honey Olivia Dangerfield Paramount Parádé Önmaga The Devil's Holiday Hallie Hobart Laughter Peggy Gibson Follow Thru Lora Moore 1931 Szerelem paradicsoma Mary The Night Angel Yula Martini Personal Maid Nora Ryan 1932 Megszakadt bölcsődal Elsa Wayward Daisy Frost Hot Saturda] Ruth Brock Gyűlölet országa Tanyusa Under-Cover Man Lora Madigan 1933 Child of Manhattan Madeleine Asszony a kínpadon Glenda O'Brien Csók a tükör előtt Maria Held I Love That Man Grace Clark1934 Springtime for Henry Julia Jelliwell Transatlantic Merry-Go-Round Sally Marsh Jealousy Josephine "Jo" Douglas O'Roarke 1935 I'll Love You Always Nora Clegg After the Dance Anne Taylor Atlantic Adventure Helen Murdock 1938 That Certain Age Grace Bristow There Goes My Heart Dorothy Moore

Televízió Év Cím Szerep 1950–1951 The Aldrich Family Alice Aldrich #21951 Faith Baldwin Romance Theatre ? (egy epizód) The Egg and I Betty anyja 1959 The Further Adventures of Ellery Queen Fanny Wilson (egy epizód) 1961 Naked City Bernice Hacker (egy epizód) 1962 The United States Steel Hour Lady Leatherhead (két epizód) 1963 Going My Way Nora Callahan (egy epizód)

Fellépései a Broadwayn The Passing Show of 1923 (1923) Big Boy (1925) Mayflowers (1925–26) An Undesirable Lady (1933) For Heaven's Sake, Mother! (1948)

Díjak és jelölések 1930: Oscar-díj a legjobb női főszereplőnek (jelölés) – The Devil's Holiday 1960: csillag a Hírességek sétányán

Jegyzetek

Források

Irodalom Nemcek, Paul L. – The Films of Nancy Carroll. New York: Lyle Stuart, Inc., 1969

További információk

Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1965-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:New York-iak